A felolvasószínház hagyományos formáitól eltérően a színészek ezúttal nem példányokkal a kézben játszák a darabot, hanem a nézők számára nem látható kivetítők segítik őket az olvasásban.
A felvétel érdekessé válik továbbá oly módon is, hogy egy fekete-fehér szűrőn keresztül láttatja a jeleneteket, amelyek filmszerűen összevágva vezetik el a nézőt 1958-ba, a Castel Felice óceánjáró fedélzetére. Hamvai drámájában nyolc magyar utazik Ausztráliába, a kivándorlókat szállító óceánjárón, a Boldog vár fedélzetén. A négy férfi és négy nő minden reményét az ismeretlenbe veti.
Egy klasszika-filológia szakos tanár (Kósa Béla) feleségével (Tóth –Molnár Ildikó) és az egymás iránt érzett unalommal. Egy bombázó énekesnő (Zsíros Linda), egy magyar (Serf Egyed). Négyük mellett utazik egy úrinő (Szvetnyik Kata), akit ismeretlen vőlegénye vár Sydney-ben, egy tanárnő (Nyári Szilvia), akit egy fényképész (Nyári Oszkár) rögtön a beszállás során feleségül kér. És végül nyolcadiknak egy különös figura (Stefánszky István), aki bár kiválóan ismeri a latin és ógörög nyelveket, Ausztráliában csak bulvárlapokat vágyik olvasni.
A konfliktus akkor kezdődik, amikor a fotográfusban az úrihölgy felismeri férje egyik gyilkosát. A férfi tagadását némiképp hiteltelenné teszi, hogy lassan nemcsak az illegális kommunista múlt derül ki róla, de az is, hogy az ÁVH-nál dolgozott. A múltja és a jelene elől szállt tehát fel a hajóra. A kivándorlók nemcsak a saját múltjukat hozták magukkal, hanem egymás múltját is, a régvolt gyilkosság nyomán megindul a hajtóvadászat. Egymástól menekülnének a menekülők, de már nincsen hová.
Az online előadás élvezhető, szinte el is feledkezünk arról, hogy felolvasószínházi műfajról van szó. A színészek játékát aláfestő zene, a halk morajlás, a háttér kivetítőjén áramló tenger képe teremti meg az utazás illúzióját. A szereplők játéka visszafogott, nem enged a témában rejlő indulatok kiteljesedésének.
Forrás: sonline.hu
Fotó: Memlaur Imre
