Nyolc pályázat határideje jár le a héten
Pályázataikat március 4-ig, illetve 5-ig kell eljuttatniuk. Közben péntekig, március 7-ig pályázhatnak a művészek a Szentendrei Régi Művésztelep műtermeinek bérleti jogára: a sikeres pályázók három évig alkothatnak a lakásokban, melyet már március végén birtokba vehetnek.
Szentendrei Régi Művésztelep
A 2013 őszén felújított és átadott művésztelepen alkotók Szentendrén készült műveiből évente rendeznek majd kiállítást, ahova az alkotásokat a MANK által felkért kurátorok választják ki. A műtermek alapterülete egyenként 55,5 négyzetméter, amiből alkotómunkára 30 négyzetméteres helység használható. A műtermek kialakításukból adódóan elsősorban festőművészek számára alkalmasak, de más művészeti ág képviselőit is szívesen látják, habár a műtermek átalakítására nincs lehetőség. A nyertes pályázók március 28-án kapják meg a Magyarországon egyedülálló felújításon átesett lakások kulcsait.
A pályázati felhívás itt olvasható.
Hét további ösztöndíj
Két napjuk maradt azoknak, akik az Örkény István drámaírói ösztöndíjra, a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjra, a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjra, a Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjra, a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjra vagy a Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjra pályáznak. Sietniük kell viszont a Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíjpályázatra jelentkezőknek: nekik március 4-én 17 óráig marad erre idejük. Az időszak a műfordítóknak lehetőséget nyújtó kiírás határidejével zárul: az említett terület képviselői a március 10-ig benyújtható pályázati anyagukkal bizonyíthatnak.
A művek és portfóliók beadásának ideje és helyszíne ösztöndíj-pályázatonként eltérő, azokról a részletes pályázati felhívásból tájékozódhatnak a jelentkezők.
Összesen öt képzőművészeti, három irodalmi, három zenei, valamint egy táncművészeti ösztöndíjpályázatot gondoz és bonyolít le az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából 2014-ben a MANK. Tizenegy ösztöndíj esetében a támogatás összege személyenként havi bruttó 100 ezer forint, egy elismerés, a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat pedig havi bruttó 150 ezer forintot jelent az ösztöndíjasoknak.