Nyolcvan éves lenne Truman Capote

Kultpol

http://www-ang.kfunigraz.ac.at
Capote Marilyn Monroe-val

Az 1924-ben New Orleansben született író eredeti neve Truman Streckfus Persons. Anyja, az egykori helyi szépségkirálynő, Lillie Mae Faulk, apja, egy gőzhajózási vállalat tisztviselője, Archulus Persons volt. Az apa, nyughatatlan alkat lévén, gyakorta elhagyta családját, hogy újabb és újabb munkákat keressen magának, s ez végül a házasság felbomlásához vezetett. A négyéves Truman ekkor Monroeville-be került rokonokhoz, akikről később nem egy regényalakját is mintázta. Kilencéves volt, mikor anyja újra férjhez ment, s magával vitte New Yorkba a fiát, aki felvette nevelőapja, Joe Capote nevét.

Tanulmányait New Yorkban és a connecticuti Greenwichben végezte, de nyolc éves korától az íráson kívül gyakorlatilag semmi más tárgy nem érdekelte. Kamaszkorától kezdve naplót vezetett, melybe a leghétköznapibb megfigyeléseit jegyezte be, s minden figyelmét az írói technika csiszolgatásának szentelte. Tizenhét évesen hátat fordítva minden iskolának, a New Yorker munkatársa lett, igaz egyelőre kifutófiúként. Novelláit sorra jelentették meg a lapok, s 1945-ben a Mademoiselle című folyóiratban megjelent írása, a Miriam egy évvel később meghozta számára ez első sikert, az O. Henry díjat.

Első regénye 1948-ban jelent meg Más hangok, más szobák címmel. Viharos fogadtatásában része volt annak is, hogy meglehetős nyíltsággal szól a homoszexualitásról. Egyébként az író maga sem titkolta, hogy saját neméhez vonzódik. Hamarosan a társasági élet egyik kedvence lett a külsejében is kicsit extravagáns író, akinek csípős, ám nagyon is találó megjegyzései gyakran színesítették az olykor felszínes és unalmas partikat. A nevéhez fűződik az a gyakran idézett mondás is, miszerint "tudományosan igazolt tény, hogy ha valaki Kaliforniában él, évente egy ponttal csökken az IQ-ja."

1948-ban megismerkedett Jack Dunphy drámaíróval, aki - noha nős volt - élete egyik nagy szerelme lett, kapcsolatuk 35 éven át tartott. Együtt utaztak el Európába is, ahol Capote továbbra is őrült tempóban dolgozott, írt novellákat, interjúkat készített, s ekkor kezdett színházaknak és a filmnek dolgozni. 1954-ben Virágos ház címmel musicalt írt, melyet a neves rendező, Peter Brook vitt színre, ennek ellenére a várt siker elmaradt. 1955-ben az író egy fekete színtársulatot kísért el Moszkvába, ahol a Porgy és Bess című darabot adták elő. Erről az útról készítette A múzsákat meghallgatják című útirajzát, melyért a kritika nagyon megdicsérte a szerzőt. 1958-ban jelent meg a Reggeli Tiffanynál című, világsikert arató kisregénye - magyar címe: Álom luxuskivitelben - s sikerét nem utolsósorban a belőle készült Blake Edwards-filmnek köszönhette, a bájos Audrey Hepburnnel a főszerepben.