Nyolcvanezren buliztak Hegyalján

Egyéb

?Ez tényleg egy igazi fesztivál, igazi arcoknak, akik tudják, hogyan kell tombolni? ? mondta a Scooter csapata szombati fellépésük után, amelyen a fesztiválozók egymás nyakába ugrálva üvöltötték a német trió két évtizedes slágergyűjteményének jól ismert szövegeit. A több ezer fős tömeg kedvét az eső sem ronthatta el, a Quimby is hatalmas sikert aratott a szombati zárónapon.

Tokajban a fesztivál ideje alatt az éves átlagos csapadékmennyiség több mint 10 százaléka hullott a fesztiválterületre. Az idei Hegy? alatt 300 köbméter homok szórásával enyhítették az eső okozta helyzetet, és 72 köbméter vizet szivattyúztak ki a talajról a rendezők. A közönség bizonyította, hogy a hegyaljások igazi arcok, búvárruhával, úszógumival készültek, és vízben, esőben élvezték a Hegyalját. ?Több száz köbméter kavicsot és földet megmozgattunk, de a remek csapatnak köszönhetően semmilyen program nem csúszott? ? dicsérte a háttércsapat helytállását Bukovinszky Béla a Kultúra.hu-nak.

A folkra hangolódott hegyaljások már szombat délután megrohamozták a Borsodi Nagyszínpadot, ahol semmi sem tudta elrontani a Paddy and Rats koncertjét. A Punnany Massif csak annyit kért a közönségtől, hogy ?Élvezd?, akik pedig hallgattak is a pécsi banda szavára. Fantasztikus hangulatban telt az új dalokat is felvonultató fellépésük, így a Quimbynek már csak szinten kellett tartani mindezt, amit természetesen az ország egyik legnépszerűbb zenekara meg is tett.

Sokan voltak az Edda Művek 33 évnyi munkásságából szemezgető Pataky Attila vezette csapat koncertjén, de a Pepsi Nagyszínpad legjobban várt fellépése kétségkívül az Ensiferumé volt. A finnek koncertjére rengeteg fanatikus érkezett az ország minden tájáról, a csatahimnuszok szerelmesei pedig nem is csalódtak a másfél órányi gitárzúzásban.
Különleges eseménynek adott t helyszínt a Viasat6 Terasz, ahol a hazai hip-hop legjobbjai és további népszerű előadók, köztük a Brains, a Punnany Massif, a Hősök és az Anima Sound System tagjai buliztak együtt a fesztiválozókkal.

?Nincs állandó recept, ez a titka a dolognak. Ami idén prioritás, jövőre lehet, hogy senkit nem érdekel majd? ? jegyezte meg Bukovinszky Béla korábban a Kultúra.hu-nak, továbbá hangsúlyozta: nem lehet rutinból fesztivált szervezni, hiszen folyamatosan változik a piac. ?A közönség hozza be saját magát: nagyon erősen kell figyelni az igényekre, ha ez nem működik, elveszik a program? ? foglalta össze a Hegyalja főszervezője. A Hegyalja szervezői gárdája elsősorban saját közönségét, a 15-35 év közötti korcsoportot vizsgálja, bár a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint a tokaji fesztivál a teljes lakosság körében mért adatok alapján is népszerű: ötödik az országos rangsorban.