Nyomozás VIII. Henrik Angliájában

Kultpol

1537 gyökeres átalakulást, az 1066 utáni legnagyobb változások időszakát hozta el Angliában. VIII. Henrik az egyház legfőbb fejének nyilvánította magát, az ország pedig kegyetlen új törvényekre és manipulált perekre ébredt. Thomas Cromwell különleges megbízottakat küldött szét az országba, hogy vizsgálódjanak a kolostorokban, és felszámolják a korábbi rendházak hálózatát. A kezdeti információgyűjtés után előbb a kisebbeket záratták be, majd az ún. kegyes zarándoklat néven ismert északi lázongások után a nagyobbakat is feloszlatták.

Ebben a közegben játszódik az Agavé könyvek sorozatában megjelent Kard által is: a krimi egy monostorban elkövetett gyilkosságot, illetve annak felderítését mutatja be egy púpos, naiv, mondhatni amatőr ügyvéd szemszögéből. A Cromwell által dirigált, ám magát hatalmas géniusznak tartó főszereplő egy tengerparti rendházba utazva próbál fényt deríteni arra, hogy ki, és miért ölhette meg a király korábbi megbízottját. Ennek során szép lassan fény derül a monostor elfeledett titkaira, és az uralkodó kegyetlen szándékaira is.

A kicsit döcögős, és nagyzoló mondatokkal terhelt nyomozás akár érdekes is lehet, ha elvonatkoztatunk a főszereplő személyétől, és attól a kicsinyes együgyűségtől, amit képvisel. Ráadásul éles a kontraszt a kiadó másik könyvsorozata, az ókori Rómában játszódó Roma Sub Rosa sorozat nyomozójával, akinek esetei valahogy jobban átélhetőbben és gördülékenyebben követhetők.

Másrészt nem mehetünk el szó nélkül azon "aprócska" részlet mellett sem, hogy Iain Pears vagy épp Umberto Eco kolostori nyomozásai után egy hasonló művet igencsak komoly prekoncepciókkal vesz kézbe az olvasó. A különbség talán abban is megmutatkozik, hogy míg Eco művében egy elfeledett Arkhimédész-szöveg kapcsán magasztosulnak fel az egyébként elviselhetetlen hétköznapok, Sansom esetében sajnos kicsit leül a történet, és a befejezés erőltetettnek és kényszermegoldásnak tűnik.

A regényt mégis érdemes kézbe venni, mert sok ponton élesebb, és a jelenleg népszerű VIII. Henrik-divatnál őszintébb képet festenek a korról. Boleyn Anna lefejezésének felelevenített pillanatai, vagy a lázadó karthauzi börtönbeli megkínzása, és annak megidézése sokat elárul az anglikán egyház születésének vezérlő erőiről. Ráadásul Shardlake kalandjainak azóta második kötete is megjelent magyarul, így hamarosan azt is górcső alá vesszük majd.

A könyv fülszövege szerint egyébként a BBC már megrendelte a Kard által tévéadaptációját, amelyben a tervek szerint Shardlake szerepét Kenneth Branagh fogja játszani. A képernyőn talán jobban működik majd a történet.

C.J. Sansom: Kard által. Ford.: H. Kovács Mária. Agavé könyvek, Bp., 2008. 366 o. 2780 Ft.