Ő maga a rock, ő maga a roll

Akinek rock a neve

„A nevem rock, a nevem roll,
elég, ha azt mondom magamról:
a nevem rock, rock a nevem!”
(Rock a nevem)

Lukács László a dalszövegeket emeli ki, mint a Tankcsapda-univerzum központi elemét. A szövegek nyelvezete, témaválasztása az, ami biztosítja a közönséggel ápolt legközvetlenebb kapcsolatot. Nem tartja magát költőnek, inkább egyfajta krónikásnak, aki a saját és a környezete tapasztalatait fogalmazza meg közérthető, sallangmentes formában. Szövegeinek ereje éppen ebben a lecsupaszított formában rejlik. A Tankcsapda számainak muzsikája szolgálja a szöveget, amennyiben a zenei alapok, a riffek, a ritmusok feladata a mondanivaló lehető leghatékonyabb eljuttatása a hallgatókhoz. Ez magyarázza, miért képesek összekötni a Tankcsapda dalai generációkat.

Tananyag a Tankcsapda

A banda kulturális beágyazottságát jól jelzi, hogy 2009 júniusában a Jedlik Ányos Gimnázium érettségi tételeinek sorában szerepelt Lukács László Agyarország dalszövege.

Az amúgy vitatott eset rávilágított, hogy a popkulturális szöveganyag képes belépni a közoktatási diskurzusba elemezhető, formálható tartalomként. Ezzel igazolva a tanárok szándékának helyességét, a kortárs szövegek beemelését az évszázados irodalmi alkotások sorába. Nem véletlen, hogy néhány esztendőre rá a Nemzeti Kulturális Alap pályázatot írt ki középiskolásoknak az Egyedül a világ ellen önéletrajzi fogantatású dalszöveg elemzésére.

„Ha akarod, tőlem viheted a nőmet,
de nem adom a tornacipőmet.
A pólómat se, látod, ez itt egy régi Iron Maiden.
Mint egy szellem: senki más csak én.
Egyedül a világ ellen.
Egyedül a hitemet védem.
Egyedül.”

Punk and roll

Nevezhetjük a Tankcsapdát (miként a Motörheadet) punk rock, speed metal, kemény rock bandának. Lévén mindegyik műfaj meglehetősen kötött, ezért a számaik alapvető azonosságot mutatnak. Lukács László úgy tartja: ugyan a repertoárban váltakoznak a gyorsabb, keményebb anyagok és a visszafogottabb, líraibb tételek, de a dalok szerkesztési módja – a közérthető nyelv és a célzott dramaturgia – állandó maradt. A szövegvilág jellemzően köznyelvi regiszterben dolgozik: időnként ironikus, elsősorban direkt. A cél, hogy a dal a színpadon és lemezen egyaránt működjön, tehát a hangsúly a hatásra, nem a stiláris kísérletezésre kerül. Az idők során a zenei geológia rétegződött: punkos gyorsulások, keményebb riffek, időnként lírai lassítások, azonban mindegyik mögött azonos a szellemiség: a dal akkor ér valamit, ha elbírja a csendet is. Másként: a hangzás változhat, a tartás nem.

Hitelesség mindörökké

Lukács László mindenkit megszólít. A koncerteken két bakancs között ott pihen egy babaülés; egy-egy refrén generációk közti szótárként értelmezhető. Aki az első sorban nőtt fel, ma már a hangosítás mögött magyarázza a fiának, miért fontos a második versszak fordulata. Jóvalta több ez nosztalgiánál: bizonyítéka, hogy a közérthetőség nem az igénytelenség másik neve, hanem nyelvi telitalálat. A Tankcsapda-szövegvilág – akár tetszik, akár vitatjuk – a magyar hétköznap porszemeiből csinál csillogó port: kocsmaajtó, útpadka, keserű humor, költészet, ami dísztelen, nyers, nyílt, szívós.

„Gyere, mondd el, mi a baj, baby, én figyelek rád.
Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád.
Látom, van valami, ami a szívedet nyomja,
tudom, az élet súlya, tudom, a világ gondja…

Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék,
nézd meg jobban, hogy élnek anyádék!”
(Örökké tart)

A siker titka

A hosszú távú siker titkát Lukács László a hitelességben és szívós munkában látja. A zenekar sosem akart többnek látszani annál, ami: egy rockzenekar, amelyik saját dalait játssza. Nincsenek mögöttük kitalált karakterek vagy mesterségesen gerjesztett botrányok. A hitelesség alapja, hogy a színpadon ugyanolyanoknak látjuk a zenészeket, mint a hétköznapokban. Ezt a fajta őszinteséget értékeli a közönség. Az énekes szerint a siker nem egy elérhető végcél, hanem a mindennapi munka eredménye. A Tankcsapda nem befutott, hanem folyamatosan azon dolgozik, hogy fenntartsa a pozícióját.

„Én meg szakadó esőben,
egy szakadt Ladában,
száraz szobáról álmodok.
A szállodában, ahol

Olga, Helga, egy
francia csaj meg egy belga,
párban ülnek a bárban.
Édes pezsgővel a pohárban,
Párizs, Róma, Bréma, meg
a szerelem az örök téma.
Közéjük lépek, végigmérnek, és
még egy üveggel kérnek, aztán

nyílt az ajtó, belépett rajta Eszter.
Azt mondta, ha nem bánom, ő is tesztel.
Remélem, elég jó trió és csak
hajnalban ereszt el.

A három grácia és
nincs semmilyen demokrácia, itt
én vagyok csak, meg a három grácia”
(A 3 grácia)

Nincs feleségem, nincsenek gyerekeim. Az én életem a rock and rollal van összekötve, bármilyen patetikusnak is tűnik ez a mondás, de ez a helyzet.

Én 12–13 évesen már éreztem, akkor eldöntöttem, hogy az leszek, aki vagyok, és azóta is ezt csinálom” – fogalmazott az Abaházi Presszóban Lukács László, aki maga nem a virtuóz zenész vagy a megközelíthetetlen rocksztár szerepében tetszeleg. Sokkal inkább egy pragmatikus, két lábbal a földön álló figura, aki a rockzenét nem misztikus hivatásként, hanem szakmaként fogja fel. Olyan szakmaként, aminek megvannak a maga szabályai és törvényszerűségei. A Tankcsapda sikere éppen ebben a kettősségben rejlik: a dalok nyers, ösztönös energiája egy rendkívül tudatos, professzionális működési modellel párosul.

A zenekar létezése élő bizonyíték arra, hogy a kitartás és a szívből jövő üzenet felülír minden trendet. Lukács László olyan utat jár, ahol a rock 'n' roll nem szerep, hanem maga az élet.

„Fekszem a földön, arccal a sárban,
A nőm az ágyban, más karjában.
A szám szélén csorgatom a nyálat,
Büdösebb vagyok, mint egy állat.”
(Fekszem a földön)