Óévbúcsúztató bulik Budapesten

Egyéb

(MTI) - A három helyszín három különböző zene stílusnak ad otthont: a Vörösmarty téren december 30-án jazz zenét lehet hallani, amit 19 órától Szalóky Ági és zenekara, majd a Budapest Jazz Orchestra és a Hot Jazz Band ad elő. Másnap, december 31-én a világzene képviselői koncerteznek este héttől, úgy mint a Fabula Rasa, a Makám, a Nomada és a Besh o droM.
A budapesti fiatalok központi találkozóhelye, az Oktogon ad otthont a pop- és könnyű zene képviselőinek: 31-én este nyolc órától fellép Tóth Vera, Lola, Gáspár Laci, továbbá a Kozmix, a Groovehouse együttes, éjfél után pedig DJ Spy The Ghost adja a ritmust.
A Nyugati téren élő koncertekkel szórakoztatják a közönséget, 30-án két rock and roll együttes, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, majd a The Party Animals együttes teremt házibuli hangulatot, este kilenc órától. Szilveszter este fél nyolctól a Crystal együttes, Póka Angéla, az Unique zenekar, Roy és Ádám valamint a Danubius Rádió műsorvezetői szórakoztatják a közönséget.
A Budapest Szilveszteren most először kapcsolnak webkamera segítségével európai fővárosokat, így a magyar közönség kivetítőkön láthatja, hogyan szórakoznak Bécsben, Párizsban, Londonban, Rómában és Bukarestben az emberek. Éjfélkor mindhárom helyszínen elhangzik a himnusz, a Vörösmarty téren a világzenét játszó együttesek adják elő. Tűzijátékot egy helyszínen, a Nyugati téren lehet majd látni - mondta el az MTI-nek Botos Kinga, a Ronikum Bt. rendezvényigazgatója.