Vegyünk egy nagy levegőt! – Indul az OFF-Biennále

Képző

Levegőt! címmel indul a III. OFF-Biennále, amely öt héten át sokszínű projektekkel várja az érdeklődőket az online és a valós térben.

A Levegőt! cím nem egy kétségbeesett segélykérés, és nem is csak követelés, hanem felszólítás mindannyiunk számára. Ez a gazdag metafora egyszerre fejezi ki a szabadság utáni vágyat és utal a környezetvédelem fontosságára. De ráébreszt arra is, hogy a szabad tér megteremtése mindannyiunk közös felelőssége. Ahogy a szervezők írják: „A tiszta levegőért, a szabadságunk védelméért, a képzeletünk felszabadításáért tennünk kell, nagy levegőt véve most kell munkához látnunk. Csak így, közösen tudjuk megőrizni, megteremteni azokat a helyzeteket és helyeket, ahol szabadon lehet lélegezni”. 

Az idei etapban az OFF szervezésében tizennégy projekt valósul meg. Ez ugyan jóval kevesebb a korábbi évekhez képest, viszont ezek a kiállítások, akciók sokkal komplexebbek, mélyebbre ásnak. Somogyi Hajnalka kurátor, az OFF ötletgazdája hangsúlyozta: igyekeztek eltávolodni a fesztiválszerű működéstől.

A pillanatnyiság helyett a hosszú távú és a fenntartható együttműködések létrehozásában gondolkodtak.

Ez azt is jelenti, hogy az OFF csapata már anyagilag és szellemileg is segíti a projektek megvalósulását. Ennek köszönhető, hogy idén az OFF-on szereplő projektek nem csupán rámutatnak a problémákra, hanem a kritikán túlmenően hol utópisztikus, hol nagyon is kézzelfogható javaslatokkal élnek. 

Erős Nikolett, az OFF egyik alapítója elmondta, hogy a járványhelyzet az OFF szervezését is módosította. Tavasszal, amikor épp összeállt a program, világossá vált, hogy az eseményt el kell halasztaniuk. A következő hónapok arról szóltak, hogy kapcsolatban maradjanak, és újragondolják a működésüket.

Az elmúlt egy év azonban igen hasznos volt, hiszen így volt idejük jobban elmélyedni az egyes projektekben. Ennek eredményeképp azok kiérleltebbek is lettek.

A pandémia idézte elő, hogy az idei programsor limitált részvétellel valósul meg, és az események egy része online térbe kerül, de mégis lesz lehetőségünk, hogy a valós, fizikai terekbe ellátogatva megtekintsük ezeket az izgalmas és előremutató kiállításokat.

Az idei OFF üzenete nagyon pozitív, ahogy azt a kiadványban is megfogalmazták. „A globális tanácstalanság, a vírus határokat nem ismerő rombolása, az elkeseredett tömegmozgalmak, a napi rutinok tömeges átalakulása, a társas kapcsolatok radikális átrendeződése és a nem enyhülő hazai és nemzetközi politikai feszültségek közepette az OFF-Biennálé ismét alkalmat ad arra, hogy a művészet kimozdítson, felrázzon, kérdezzen, perspektívát nyújtson, közösséget teremtsen és hidat verjen egy élhetőbb jövő felé.” A sajtósétán néhány helyszínre el is látogattunk.

PAD: Hétköznapi hiánycikkek, 2B Galéria

A PAD művészcsoport egy konkrét szegregátumra koncentrálva, az ott élők aktív bevonásával vizsgálja a közművesítés hiányából és a káros környezeti tényezőkből adódó életkörülményeket és az azokra adott válaszokat. A 2B Galériában egy vetítés fogad minket: egy hatalmas kádba folyamatosan ömlik a víz egy fémvödörből. Már ez a videómunka is erősen szembesít avval, hogy míg számunkra a világ legtermészetesebb dolga, hogy folyik a csapból a víz, be tudjuk kapcsolni a fűtést stb., addig vannak, akiknek ez a „luxus” nem adatik meg. A közművek hiányában akár napi több óra munkát is jelent a víz vagy a fűtőanyag beszerzése. Sőt olykor a rossz minőségű lakóterek folyamatos karbantartása is rengeteg időt és pénzt vesz el az ott lakóktól. A 2B Galériában kihelyezett videók és objektek azonban nemcsak a szegregátumokban élők kihívásaival szembesítenek minket, hanem azok leleményességére is ráirányítják a figyelmünket. 

XTRO: Aclim!: Klímaképzeleti ügynökség, A.P.A Galéria

Az A.P.A Galériában helyet kapó projekt az ökológiai és klímaválságra reflektál. Izgalmas, ahogy egymás mellett szerepelteti a tudományos álláspontokat a képzőművészeti reflexiókkal. A tér egyik szeletében szakértőkkel készült interjúkat hallgathatunk, míg a másik részében Cséfalvay András, Horváth Gideon&Kiss Kata Dóra, Kaszás Tamás, Nagy Csilla, Süveges Rita, Ulbert Ádám és Zilahi Anna művei láthatók. Kaszás Egy elfeledett művész herbáriuma című műve azbesztlapokra készített cianotípiákból áll, amelyek az elmúlásra, a környezet toxikussá válására reflektálnak. Ulbert az alkotásában a szalamandrák betegségével foglalkozik, míg Horváth Gideon a sámánok és táltosok eredetét kutatja és revitalizálja szobormunkáin keresztül. Zilahi Anna egy kórusművet valósított meg, ami a Tihanyi-félsziget ökológiai pusztítása és folyamatos beépítése miatt eltűnő tihanyi visszhangot állítja a figyelem középpontjába. 

Menü Imaginaire: Mit (t)eszel, ha az erőforrások végesek, Culinary Institute of Europe

A projekt fókuszában az étkezés jövője áll. A kiállító képzőművészek, dizájnerek és filozófusok arra keresik a választ, hogy az életmódunk és fogyasztási szokásaink hogyan hatnak a környezetünkre. Az itt látható munkák megkérdőjelezik azt az elképzelést, amely szerint az ember leválasztható a természettől. Arne Hendriks plakátinstallációja például rávilágít, hogy a folyamatos növekedés és a gyorsuló fogyasztás nem fenntartható. Javaslata radikális: vajon megoldaná a problémát, ha az emberi test zsugorodna? Szabó Eszter Ágnes Manioka Show című videója felhívja a figyelmet, hogy a klímaváltozással a táplálkozásunk is gyökeresen át fog alakulni. De ebben a térben láthatók olyan érdekes művek is többek között, mint Masha RU Ehető földek múzeuma vagy a Szmogkóstoló névre hallgató projekt is.

Oláh Norbert: A cigány művész szorongása, Tavaszmező utca 6.

Az alkotó egy nagyobb méretű téglafalat épít fel a Roma Parlament volt épülete elé. A téglákba olyan szavakat vésett, amelyek a belénk épített fogalmakat, percepciókat jelenítik meg. Ezekből épül fel a szorongás fala, ami egyszerre jelent védőbástyát és határt, bezártságot és távolságtartást. A fal, ami elválasztja a többségi társadalmat a kisebbségitől, akadály, amit át kell lépni. De a fal építése maga is szimbólum: a cigánysághoz tartozó sztereotípiákat is igyekszik megdönteni. Az installációhoz kapcsolódik a művész manifesztuma is, amelyben tárgyilagosan igyekszik megragadni azt a zűrzavart, amit egy cigány származású alkotó érez. Ellentmondások hadával kell megküzdenie, amit a saját közössége, a társadalom, a média, a művészlét, a művészeti szcéna, a politika, az iskola stb. táplálnak belé.

Igor és Ivan Buharov:  Revolúcióparabotanika, ISBN könyv + galéria

Képesek lehetnek-e a növények társadalmi változást előidézni vagy különös, ismeretlen erők mozgatásával spirituális polgári engedetlenséget szítani? Igor és Ivan Buharov önálló kiállításának kiindulópontja a Melegvizek országa filmjük, mely a „növények forradalmának” bemutatásán keresztül kísérletet tesz a „forradalom” fogalmának újraértelmezésére és a hagyományos politikai koncepciók újragondolására.

Az OFF-Biennále Budapest a legnagyobb független kortárs esemény Magyarországon. 2014-ben alulról szerveződő kezdeményezésként indult azzal a céllal, hogy platformot teremtsen a kortárs művészeti szcéna képviselői és más társadalmi csoportok találkozásához. Mostanra az OFF nemzetközileg is elismert eseménnyé vált, amit alátámaszt az is, hogy a csapat meghívást kapott a documenta fifteenre is, amelyet 2022-ben rendeznek meg a németországi Kasselben.

Az OFF-Biennále április 23. és május 30. között várja a látogatókat az online térben és a valós kiállítóhelyeken.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu