A szakmai díjat a Bettika Quintet kapta, míg a közönség voksai alapján a Varga Dávid Quintet győzött.

Vasárnap tizennegyedik alkalommal tartottak Jazz Showcase-t a Müpában, virtuálisan és élőben is. A pandémiás helyzet miatt a tehetségbörze fiatal zenekarainak előadását felvételről, míg az egész napos rendezvény záró eseményét, a Subtones gálakoncertjét élő közvetítésen követhették a nézők.

„Mi itt a Müpában hisszük, hogy minden krízis egyben lehetőség is, így bár személyesen nem találkozhatunk, a digitális platformok segítségével mégis megteremtjük a lehetőségét ennek a jelen idejű találkozásnak" − mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

A Müpa Stúdiója két napon át kilenc kamerával rögzítette a hat versengő együttes élő koncertjét, végig szem előtt tartva a fellépők és a kollégák biztonságát. A nemzetközi és hazai szaktekintélyekből álló zsűri e felvételek alapján választotta ki a díjak nyerteseit.

A két nyertes zenekart egy-egy fellépési lehetőség várja a Müpa 2021/22-es évadában, remélhetőleg már nézők előtt. A fesztivál különdíját szintén a Varga Dávid Quintet kapta, a formációval tehát a 30. Zempléni Fesztiválon is találkozhat a közönség.

A Magyar Jazz Szövetség jóvoltából április 14-én a Fehér Fábió Triót hallhatja a közönség a Magyar Jazz Ünnepén, míg a Budapest Music Center által felajánlott fellépési lehetőséget a Baló Sámuel Trió érdemelte ki, amely emellett a 30. Művészetek Völgye Fesztivál Harcsa Veronika Udvarában is zenélhet. A Bolyki Tamás Quartet a Samaria Jazz Fesztivál különdíjával gazdagodott, míg a londoni 606 Klub által felajánlott fellépési lehetőséget a Horváth Albert Quartet kapta.

„Hatalmas dolog ezeknek a fiatal zenészeknek az életében, hogy azon a színpadon állhatnak, ahol oly sok magyar és külföldi kiválóság koncertezett már. Csodálatos látni, milyen lelkiismeretes, nagy szakmai tudású, hihetetlen tehetségek mutatkoznak meg" − fogalmazott a zsűri elnöke, Borbély Mihály Kossuth-díjas klarinétművész.

Kiemelt kép: Kotschy Gábor