Öko-programok a Tisza-tó partján

Egyéb

(MTI) - A Heves megyei község strandján úgynevezett tanyákat alakítanak ki, amelyekben a térségben élő gazdálkodók és kézművesek kínálják a saját maguk által megtermelt élelmiszereket illetve kézműves termékeket- mondta Sebestyén Miklós, a szervező Wesselényi Miklós Szabadidős Egyesület  titkára. Hozzátette: a hagyományos foglalkozásokat pedig civil szervezetek ismertetik meg a látogatókkal.
    

Az első nap fő témája a megújuló energia és a környezetbarát építészet, augusztus 6-án a biogazdálkodásról és a konyhakertészetről hallgathatnak előadásokat az érdeklődők, a zárónap pedig az ökoturizmus jegyében szerveződik.
   
Be lehet nevezni a Tisza-tavat körbekerülő kerékpártúrára és csónakos kalandtúrára is, a kulturális programok között pedig Rúzsa Magdi, Fenyő Miklós, az Első Emelet és a Sebő Együttes koncertje várja a közönséget.
    
A rendezvényt most szervezik meg másodszor. A belépés ingyenes, ugyanis az egyesület az Új Széchenyi Tervvel támogatást nyert a fesztivál megszervezésére - mondta Sebestyén Miklós.
    
Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület elnöke arról szólt, hogy a fesztivál keretében olyan gyakorlati példákat és eszközöket kívánnak bemutatni, amelyek használatával "zöldíteni" lehet a mindennapi életet. A többi között lecsót főznek napbogrács segítségével, a Zöld boltban környezetbarát tisztítószereket és takarítóeszközöket lehet majd vásárolni és napkollektoros gyümölcsaszalót fognak működtetni. A cél az, hogy csökkenteni lehessen Magyarország ökológiai lábnyomát. Ugyanis már ma két és félszer nagyobb Földre volna szükségünk egy magyar állampolgár átlagos környezethasználata mellett - mondta Horváth Zoltán.