Jelentkezz a demóddal, és beszélgess róla a világ legelismertebb producereivel!

A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda és a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda a SuperSize Recordingsszal és az Artisjusszal közösen idén is megrendezi a HOTS SongLabet. A program tavaly mutatkozott be azzal a céllal, hogy a nemzetközi piacra vágyó magyar produkciók külföldi producerektől leshessenek el bevett gyakorlatokat az utómunkában, a személyre szabott workshopok végeredménye pedig nyolc olyan dal születik, amik végső formájukat egy folyamatos párbeszédben nyerhetik el a SuperSize falai között.

A HOTS SongLab idén 2020. október 6-9. között lesz megrendezve, és a tavalyi évhez hasonlóan most is minden egyes napján egy-egy nemzetközileg elismert producer dolgozik majd az általa kiválasztott magyar produkciókkal. Az esemény vendégei Clint Murphy (Enter Shikari, Busted), Jake Gordon (Emeli Sandé, Skepta, Ocean Wisdom), Mo Hausler (Marina & the Diamonds, Lily Allen, Everything Everything), és Steve Dub (Moby, The Chemical Brothers, UNKLE, New Order) lesznek - az alábbi űrlapon nekik célozva lehet beküldeni demókat 2020. június 30. 13:59-ig, majd minden szakember 2-2 produkciót választ majd, akivel közösen dolgoznak a dalok befejezésén, utómunkával és rögzítéssel.

A jelentkezés határideje: 2020. június 30. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet.

A HOTS SongLab Facebook eseménye itt érhető el.