A háború után egyik este a békésen vacsorázó népes családhoz két idegennel benyit a bíró, s közli az apával, hogy baj van, mert a háborúért a magyarok meg a németek voltak a hibásak, márpedig aki hibás, azt meg kell büntetni. Az értetlenkedésre azonban vigaszul azt mondja: a dolgon egyszerű segíteni, itt egy nyilatkozat, amely szerint ha szlovákoknak vallják magukat, nem lesz semmi baj, mert ha nem magyarok, nem esik bántódásuk.
De az apa nem írja alá. Miért is tenné, hiszen nem tagadhatják meg magukat. Így aztán rákerülnek a kitelepítendők listájára.
A kislány legfőbb menedéke a Nagyanyó. Hozzábújva figyeli az eseményeket, a mamája kétségbeesését, hogy mit is vihetnek magukkal: ruhát, holmit, bútort, malacokat, vaskályhát, és csak abban reménykedik, hogy mindez kaland. Mert az állomáson a szép, kényelmes vasúti kocsikat látva izgalmas utazásra számít. Csakhogy marhavagonba terelik őket, abban kell hosszú, keserves napokat tölteniük, míg elérnek a kijelölt célhoz. Ismeretlen tanyán helyezik el őket, ahol az egész családnak a mezőgazdaságban kell dolgoznia. Még neki is, a kisiskolásnak.
A kislány „hangján” előadott történetekből ismerjük meg sorsuk alakulását, új barátaikkal, ismerőseikkel, a helyiekkel kialakult kapcsolataikat, a falu életét tavasszal, nyáron, ősszel és télen, karácsonykor és disznóvágáskor, jó időben és természeti csapások idején. De mindig ott a Nagyanyó, aki magyarázatot adhat unokájának az eseményekre, arra is, hogy a politika egy sárkány, és arra is, hogy mit művelhet velük ez a sárkány.
Érdekes, olvasmányos írás, több mint ifjúsági regény, és annak ellenére, hogy egy kislány szemszögéből nézhetjük az életet, nem leereszkedően gyermeki, inkább a gyermekek nem mindig felismert intelligenciájával láttatott életszemlélet. Gondolattársításokra késztet, és éppen ez a célja, hogy miközben olvassuk, jussanak eszünkbe velünk is megesett hasonló események, érzések, problémák. De mivel végül is gyermekeknek szánták a könyvet, az asszociációk révén azon is el lehet gondolkodni, mi lett volna, ha velünk esnek meg ezek a dolgok. Hogyan viselkednénk, miként döntenénk, és így tovább.
Vagy pedig emlékszünk-e arra, hogy kritikus pillanatokban ki az a családban, aki biztatást nyújthat a többieknek; befogadná-e családunk a más vallású vagy más bőrszínű, más kultúrájú barátunkat, barátnőnket, volt-e olyan családtagunk, akit bajba sodort az igazságérzete? Mi a helyzet az ünnepekkel, a családi hagyományokkal? És még számtalan kérdés, aminek segítségével, ha végiggondolod, igazán megismerheted családodat, felmenőidet. Ugyanis az ilyen kérdések ott vannak minden fejezet végén, és ezek arra is buzdítanak, hogy ne gépiesen olvass, hanem esetleg vissza-vissza lapozva, alaposabban elmélyedve a történetben.
Vibók Ildikó és Tóth Erzsébet Fanni könyvének címe: Beszélj! És alatta: Hogyan tárjuk fel a családi múltat. Műfaja: feldolgozásregény pszichológiai útmutatóval. Bár az ifjúságnak készült, de a szerzők a felnőtt olvasókra is számítanak.
Minden irodalmi mű olvasása asszociációkat támaszt bennünk, ha nem is tudatosan, de összehasonlítjuk magunkat, a velünk történteket a regények, novellák szereplőivel. Ez esetben rá vagyunk vezetve erre. A könyv hátoldalán olvashatjuk: „A kötet tudományos kutatáson alapuló, sokoldalú önfejlesztésre alkalmas – és nem titkolt célja az is, hogy a generációkat a bennük élő történelmi múlt alapján hozza közelebb egymáshoz.” És erre bizony minden időben nagy szükség van.
A kötetet Igor Lazin eredeti stílusú illusztrációi teszik teljessé.
Kulcslyuk Kiadó, 2021
Nyitókép: a könyv borítójának részlete. Forrás: Líra.hu
