- A stúdióban, ahol beszélgetünk, félreeső helyen sorakozik a nagyjából 100 díjad közül pár darab, a Maestro Oscar-jelöléséről szóló oklevéllel együtt, szinte eldugva.
- Csak azok vannak itt, amelyek túl súlyosak, élesek, nem lenne jó, ha otthon ráesnének valamelyik gyerekemre. Egyébként a legrangosabb díj is csupán egy pillanatban fontos. Olyan ez, mint a karácsonyfa és a dísz: lehetek én egy évben a dísz, ott ragyoghatok akár a csúcson, ahogy az Oscar-díj átadásán az a 100 nominált ékesíti az aktuális ?fát?, de a díszek önmagukban sokkal kevésbé jelentik a karácsonyfát, mint a lecsupaszított fa.
- ?amit jövőre más díszekkel építenek fel?
- Bizony, ha valaki azt hiszi, hogy ott maradhat a fán, vagy hogy miután leszedték, akkor is ott ragyog, abba bele lehet hülyülni. Ha tudom, hogy egy estén én vagyok az egyik dísz, s ennek tudok örülni, az jó. De közben tudnom kell, hogy karácsony másnapján leszednek. Egyszer talán visszakerülhetek majd megint, ott azonban nem maradok, az biztos. Legföljebb a hozzám közel állók emlékeznek rám, az egyik díszre.
- Hogyan lesz valaki két orvos szülővel animációs filmrendező?
- Anyám gyerekorvos, reggeltől estig dolgozik, apám egyetemi tanár, öt szakvizsgával a Veszprém megyei Véradó Szolgálat vezetője volt, amihez az orvoslás mellett közgazdasági tudásra is szükség van. Azt hoztam otthonról, hogy orvosnak lenni nem kiváltság, hanem szolgálat. Anyai ágon a famíliánk jelentős gyógyszerész család volt, Veszprémben nőttem fel, a nyaraimat a közeli Alsóörsön töltöttem, s el tudtam volna képzelni, hogy én legyek ott a patikus. Szép, felelős munka, ilyesmire készültem. Közben komolyan csellóztam és nagybőgőztem, sokat írtam, színházat és filmet ?rendeztem?, úgy éltem, ahogy az szerintem normális. Vonósnégyeseztünk a hétvégeken, nemrég, apám 70. születésnapjára összejött a három gyerek, a nyolc unoka, és nagy házi muzsikálást tartottunk. Aztán úgy alakult, hogy biológusnak jelentkeztem, illetve egy osztálytársnőm addig piszkált, míg beadtam a jelentkezési lapomat az Iparművészeti Főiskolára is. Ő oda szeretett volna menni.
- Aztán, ahogy az lenni szokott, őt nem vették fel, téged meg igen?
- Egy szót nem értettem a felvételin, mert olyan szakok indultak, mint például szilikátipari formatervező meg animáció. Fogalmam nem volt, mit jelentenek ezek. A reál irányultságú veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségiztem, ott akkor az animáció szó nem fordult elő. Építészhallgatónak vettek fel az iparművészetire, ahhoz a szakhoz értettem a felvételi feladatokat. Aztán az első, alapozó év után találkoztam Jankovics Marcellel, akinek nagyon szerettem a filmjeit, megkérdeztem, hogy fölvenne-e az osztályába. Közölte, hogy nem, de aztán beszélgettünk, s végül fölvett. Hárman kezdtünk az osztályában, egyedül végeztem.
- Onnan már egyenes út vezetett az animációs filmhez?
- Az animációval párhuzamosan fölvettem a tanár szakot is, már az első évtől tanítottam. Mivel nem kaptam otthonról pénzt, az ösztöndíj mellett abból kellett megélnem, amit megkerestem. Egyre jobban érdekelt a pedagógia, el tudtam képzelni, hogy visszamegyek Veszprémbe, rajztanárnak.
- A diplomafilmed, az 1992-es Patkányfogó azonnal komoly szakmai sikert aratott, hiszen a legrangosabb animációs fesztiválon, Annecyban szerepelt a versenyprogramban. Ez ?billentett át? végül?
- Annecyban rácsodálkoztam, mennyire érdekes világ ez, el is kezdtem utána a mesterképzőt, ahol Reisenbüchler Sándort választottam mesteremnek. Közben, 1994-től 1998-ig tanítottam leendő konduktorokat a Pető Intézetben, kialakítottam, hogyan lehet alkalmazni a hagyományos kézműves technikákat a konduktív nevelésben, miként lehet kihasználni a játékból fakadó örömöt. Tanítani kezdtem az Iparművészeti Főiskolán is, 1994-ben meg a brit médiaoktatást kutattam Londonban. Meglátogattam ott a világ egyik legjelentősebb animációs filmesét, John Halast, akinél ösztöndíjas voltam korábban. Interjút készítettem vele, ő meg ott tartott magánál. Két hónapig nála laktam, dolgoztam. Én voltam az utolsó asszisztense.
- Nem merült fel benned, hogy Angliában maradj?
- Eredetileg úgy képzeltem, hogy ott alapítunk családot Évával, a feleségemmel, aztán majd, pár év múlva visszajövünk. De John Halas halála után három nappal hazajöttünk, nem akartunk tovább ott maradni. Csak később mentem vissza, egy évet Londonban töltöttem a Royal College of Art vendégtanáraként.
- Aztán a mesterdiplomához készített diplomafilmed, az 1996-os Ikarosz is az egyik legrangosabb európai fesztivál versenyprogramjában szerepelt: Berlinben, az Arany Medvéért versengő hét kisfilm között. A neves Berlinale már csak megerősített abban, hogy ezt kell folytatnod?
- Az Ikarosz Az angol beteg kísérő kisfilmje volt ott ?97-ben, s akkor úgy éreztem, hogy a Berlináléval megint kinyílt a világ. Annecy és a Berlinale komoly szint volt, igazán tudtam értékelni, hogy ott voltam kamaszképű pályakezdőként. Lubickoltam az örömben, a sajtótájékoztatót együtt tartottuk Anthony Minghella rendezővel. Tudtam ennek a súlyát, igen, ez arra ösztönzött, hogy folytassam.
- A régi, monopolhelyzetben működött Pannónia évtizedeken át jelentős animációs stúdió volt, kitűnő alkotók sora dolgozott ott, aztán a '90-es években több kis stúdió alakult, s bár a képzés korábban az Iparművészeti Főiskolához kapcsolódott, a Pannóniában voltak a műhelyek, a technika, tehát ott lehetett oktatni. Mi izgatott abban, amikor elvállaltad az animációs szak vezetését?
- Amikor megszűnt a Pannónia egyeduralma, utána kaptam a feladatot, hogy definiáljam újra az animációs oktatást a főiskolán, úgy, hogy a stúdióktól független szak alakuljon ki. Ez nagyjából 2005-re készen volt, akkor lemondtam a szak vezetéséről, azóta csak tanítok. Az új feladatok a pedagógiában most is izgatnak, szeptembertől indul a mozgókép-látványtervező MA képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, most ennek a vezetését vállaltam el. Akár alkotásról, akár oktatásról van szó, valójában minden kezdet érdekel. Az új munkánál azt az állapotot próbálom megtalálni, amikor úgy érzem: még nem tudok semmit. Az nagyon érdekes.
- Mennyire jellemző ez az állapot egy sorozatra, amely nem a saját egyedi filmed, de mégis csak a te ?gyermeked?? Mint amilyen most a Bogyó és Babóca, amely tévésorozatnak készült Bartos Erika sikerkönyvéből.
- Ebből a szempontból nincs különbség az autonóm kisfilm és a más könyvéből készülő sorozat között. Úgy tekintek a művekre, mintha azok öröktől fogva létező dolgok lennének, s az én feladatom annyi, hogy segítsem világra jönni a műveket. Úgy, hogy minél kevésbé sérüljön a ?gyerek?. Olyan vagyok, mint egy bába. Az a dolgom, hogy jól fogalmazzam meg a film által fölvetett kérdéseket akár egyedi filmről, akár alkalmazott munkáról vagy valamelyik hallgatóm produkciójáról van szó.
- A Bogyó és Babóca sorozatnak készült? Mások ilyenkor elkészítik a többször 13 részes tévésorozatot, valamint egészestés mozifilmet is.
- Bartos Erika azért aratott sikert a Bogyó és Babóca című könyvével, mert empatikusan mesélt a gyerekeknek, vagy hallgatta, hogyan mesélnek ők. Érdekel a gyermeki világ, a vizuális kommunikáció mellett pedagógiából is doktoráltam, az volt az ELTE-n végzett doktori programom egyik kutatási iránya, miként értelmezik a gyerekek a különböző médiatartalmakat. Érdekes e-mailt kaptam nemrég: egy fiatal anyuka megírta, hogy a Duna TV-n véletlenül elcsípték az Ergo című filmemet, amely végképp nem gyerekfilm, s a csoszogó kisgyereke, aki fél percnél tovább nem tudott eddig figyelni, megbabonázva nézte végig a 12 perces filmet, s amikor az egyik kis figura elpusztul, akkor keservesen sírni kezdett. Azt kérdezte az anyuka, hol tudnák megnézni a filmet, mert ők nem látták, annyira figyeltek a gyerekre, arra, hogy mi történt vele.
- Nyilván nem értette a kisgyerek az Ergo gondolatiságát, de hatott rá a kép és a hang. Ebből a szempontból is érdekes: miért gondolod, hogy az ötperces részekből álló Bogyó és Babóca hat moziban is? Mert, ugye, nem készítettél külön moziváltozatot?
- Tartottunk próbavetítést, amelyen 35 percet, azaz hét ötperces epizódot vetítettünk le, mindegyik külön eleje és vége főcímmel ment, kis szünettel. Remekül fogadták a gyerekek. Ez bátorított fel a mozis vetítésre. Minden ötperces rész kerek, de utána jön kis szusszanás. Ha összetesszük a 13 részt, akkor van dramaturgiai íve az egésznek, de mindegyik külön történet, apró szünetekkel. Tévében kétszer 13 rész lesz majd, ott természetesen külön epizódokban.
- Az előbb említetted, hogy ismeretlenül írt neked az a fiatal anyuka, s kérdezte, hol tudnák megnézni az Ergót. Éppen ez a kérdés: hol?
- Ezekben a kisfilmekben csekély a forgalmazási potenciál. Az őstelevíziózás idején megnéztem a műsort, bejelöltem, mi érdekel, ahhoz ültem le, készültem rá, megnéztem. Ma más a tévé. Száz csatornán futnak egyszerre műsorok, bele-belenézek, összejön egy klip a távirányító segítségével. A kisfilm, a rövid animáció ma nem televíziós műfaj, hiszen ha valaki éppen belepillant, mondjuk, a negyedik percben, mit vesz le belőle? A hír, a kvíz, a sportesemény, a játék, ezek televíziós műfajok, ezekbe bele lehet nézni csak úgy.
- De akkor hová valók például a te filozofikus egyedi filmjeid?
- Fesztiválra.
- Ott viszont kevesen látják. De a filmjeid szerencsére elérhetők az interneten.
- Akkor, ha célirányosan keresel. Véletlenül aligha talál rájuk valaki. A hazai közszolgálati és kereskedelmi tévéknek kellene többet tenniük: beszállni egy-egy egészestés animáció és sorozat készítésébe. Egy hazai stúdió ugyanis képtelen másképp lokális értéket létrehozni. Itt lenne szerepük a közszolgálati és kereskedelmi televízióknak, fontos lenne, hogy ellássák megrendeléssel az animációs szakmát. Sajnos nálunk ez nehézkesen működik. Nekünk ugyan most a TV2-vel van előzetes szerződésünk a Bogyó és Babócára, de sok hasonlóra lenne szükség. Mert a hazai animációs szakma ma is sok értéket tudna létrehozni.
- Mikortól mehet majd a tévés sorozat, mikorra futhat ki moziban?
- Most bemutatjuk augusztus 12-én, majd megjelenik DVD-n, s Mikulástól mehet az első 13 rész a tévében. Ha 40-50 ezer jegy elkel a mozikban, ha lesz ennyi gyerekes-családi néző, az már szép siker lenne.
- Van forgalmazója a filmnek?
- Mi vagyunk a forgalmazói is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy más forgalmazza, mert félő, hogy mire beszámolna arról, mennyit költött a filmre, mennyi volt a jegybevétel, ez valahogy éppen nullára jönne ki. Készíteném én örömmel a magam egyedi filmjeit valahol a nagyvilágban, de felelős vagyok az általam alapított KEDD stúdióért és az ott dolgozókért, tehát most főleg menedzser vagyok. Csak így látok esélyt arra, hogy hosszú távon is azt csináljam, ami a dolgom: tisztességes szakmai színvonalú filmeket készíteni a közönség számára.
