„Az utamat csak én törhetem, megyek is előre töretlen” – énekli Szeder-Szabó Krisztina új lemezének címadó dalában, és beszélgetésünk során úgy érzem, valóban értelmet nyert ez a két sor. A „piros kabátos lány” kilép a dalszövegből, egy valódi, hús-vér ember bontakozik ki, tele tervekkel, szorongásokkal, tapasztalatokkal, amelyekről mesélve nemcsak magán, de a hallgatóságán is segíthet. Interjú.
Pár évvel ezelőtt beszélgettünk, akkor még nem tudtad definiálni a Szeder műfaját. Mi a helyzet azóta?
Szerintem azóta még nehezebb! A dalokból és belőlem jön, hogy mi is az a Szeder, de nem igazán tudnám egy műfajba beszorítani ezt. Ma már rengeteg zenekar csinál fúziós zenét, és sok eltérő irányzatot használunk mi is. A jelenlegi felállást rockzenekarnak nevezném, hiszen hangosan, vastag hangzással szólalunk meg, de keveredik benne sanzon, világzene, pop, rock. Sokféle zenét hallgatok én és a közönségem is, éppen ezért nem szeretem alkotás közben sem keretek közé szorítani magam. Általában a „singer-songwriter-ség” kifejezést használom, mint kategóriát, a dalok magukért beszélnek.
Nemcsak a műfaj, de a zenekari felállás is változik, egyaránt fellépsz egy szál gitárral és nagy zenekarral is. Melyik áll hozzád közelebb?
Úgy írom a dalokat, és úgy fejlődik a zene is, hogy egyre nagyobb, komplexebb hangszerelés dukáljon hozzá. A zenekaros felállás a prioritás most, és azt is élvezem a jobban, mert nagyobb energiadózis, de bírom az intimebb légkörű egyszálgitáros esteket is. Szerencsére a dalok üzenete mindkét verzióban átjön.
Az első lemez, a Hab a tetején óta 5 év telt el, mi változott azóta?
Van néhány dal, amivel már nem tudok azonosulni. Sőt! A számok felét, a lassúbbakat nem is játsszuk. Persze van egy részük, ami nagyon betalált, a közönség is szereti, azokat most is előadjuk a koncerteken. Egyébként azokat a dalokat nehezebben játszom, amikben nehéz helyzeteket dolgoztam fel, nem jó érzés újra és újra elővenni őket.
Az új lemezt alkotói válság előzte meg, a dalok mégis egy nagyon erős nőt tükröznek!
Rengeteget változtam, talán emiatt is volt a válság. És úgy, hogy valahol már tartok, sokkal nehezebb felvállalni a változást. Sok művész itt vérzik el; elkezdenek az elvárások mentén alkotni, és már nem a belső motiváció vezéreli őket. Fel kellett vállalnom, hogy én erre képtelen vagyok. Változtam, innentől máshogy gondolkodom, mások lesznek a szövegek, az attitűd, a hangszerelés, a hangzásvilág. Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem.
Hogy sikerült kilábalni az alkotói válságból?
A határidők segítettek és az új inspirációk: elkezdtem lovagolni és zongorázni. Már nem elvárásból és görcsölésből akartam zenét írni, hanem örömből, de a határidő adja meg az utolsó löketet. Egy őszi alkotói pályázat miatt hirtelen megírtam 5 dalt – amik aztán nem tetszettek – majd ahogy átléptünk 2019-be, új lendületet kaptam, és két hónap alatt összeraktuk a lemezt. A meglévő dalok felét átdolgoztam, felét kikukáztam, és volt egy – ami most a közönség kedvence is, a Szétesem-összerakom – , amit újraírtam. Legjobban 3 olyan dalt kedvelek a lemezen, amiket a stúdiózás előtti utolsó hónapban írtam, és teljesen meghaladtam velük korábbi struktúráimat.
Melyek ezek?
A Szabadok leszünk, a Bátran lépek és a Pirkadat.
Ezek a dalok jóval szövegcentrikusabbnak tűnnek, mint a korábbia. A Facebookon mindegyik tartalmáról írtál is pár sort.
Igen, ez már a második lemeznél elindult – az életembe belépő krízishelyzetekkel együtt. Ez a lemez még mélyebbre megy. Aki csak a Reggeli dalt vagy a Feri fenekét ismeri tőlem, lehet, hogy nem tud az új számokkal azonosulni, de ez nem baj. Mély témákat dolgoztam fel, de nemcsak a problémát akartam megmutatni, mindig kínálok megoldást, kiutat is.
A Bátran lépek a társadalmi elvárások levetkőzéséről is szól. Mit érzel női dalszerzőként és előadóként, milyen elvárások nehezednek rád? És hogyan tudsz ezekkel megküzdeni?
Leginkább azt látom, hogy nem akarják észrevenni az erős női alakokat. Én a lágy női minőségben hiszek. Szerintem ahhoz, hogy ringbe szállhassak, nem kell férfiassá válnom, így is maradhatok legitim és szuverén. Ez sokaknak nem tetszik, és nem akarnak teret adni, ha nem mész végig egy bizonyos szamárlétrán. De végső soron a közönség szava a döntő!
Van példaképed?
Nehéz egyet kiemelni, sok ember gyakorolt rám hatást. Az új lemeznél sokat hallgattam Brené Brown TED talkjait, ő gyakran beszél az önfelvállalásról és a sebezhetőségről. Úgy érzem, én is ilyen üzeneteket akarok megfogalmazni a zenémben.
Pár hete felléptetek az Izraeli magyar kulturális évadon, milyen élmény volt?
Nagyon szuper! Ősszel voltam Tel Avivban magánúton, és nagyon jó volt most visszatérni a városba. Remek visszajelzéseket kaptunk, többen is odajöttek hozzám, hogy bár a szövegeket nem értették, a zene elvarázsolta őket, szívesen hallgatnak bennünket a jövőben is. Eddig is bíztam benne, hogy a zenénk önmagában is ütőképes, de ez most megerősített ebben. Egyébként kiderült: a Szeder az egyik leggyakoribb héber szó, azt jelenti, hogy „rendben”.
Milyen terveitek vannak az idei nyárra még?
Jelenleg négy klipet forgatunk, és van egy duettem Hangácsi Marcival. A Szétesem-összerakomklipje lesz az első, ami augusztus elején kijön. A videók egyébként összekapcsolódnak, a négy dal egy történetet ad ki. És persze jó pár helyen játszunk még a nyár folyamán: 29-én a Pintér Galériában, augusztus 11-én egy pikniken, és augusztus 28-án nagy koncertünk lesz a Kobuciban.
Abszolút kedvenc könyv: Harry Potter!
Kedvenc zene: nincs egy kedvenc, de például Lianne La Havas, Jeanne Cherhal, Young The Giant, Jamie Cullum, Everything Everything, Zaz, Pink Floyd, Hans Zimmer.
Legjobb koncertélmény: A májusi Muse! Miattuk kezdtem el zenélni, csodálatos élmény volt, hatalmas show-t csináltak!
Itt látom magam 5 év múlva: jóféle, igényes fesztiválokon és nagy színpadokon, igényes közönséggel, jófajta értékrenddel, ahol sokan vagyunk, és mindenki kicsit más ember lesz a koncertek után.
Takács Dalma
A képeket Adamkó Péter és Béres József készítették.
