Önismeret orosz módra

Ennek az estének a valódi főszereplője maga Viktor Rizsakov, a moszkvai Csehov Művész Színház fiatal rendezője volt. Neve egyelőre ismeretlenül cseng hazánkban -  számos nemzetközi sikere ellenére. Az Osztrovszkij.VIHAR.Opus.Posth. az első rendezése Magyarországon (kezdeti verzióját nyáron mutatták be Zsámbékon) - de reméljük, hogy nem az utolsó.

 

A Sztanyiszlavszkij-módszert külföldi mesterkurzusokon oktató Rizsakov komoly feladat elé állította a debreceni színészeket.

Módszere szerint meg kellett keresniük az általuk játszott karakterekben önmagukat, az eddig megélt valóságos élményeiket, saját kérdéseiket. Ennek erőteljes vizuális megvalósulása a nyitókép, amikor civil ruhájukban, egy-egy bőrönddel felszerelkezve érkeznek meg a szereplők és felsorakoznak a színpadot és nézőteret elválasztó vízzel telt medence (folyó) szélén. Ekkor még önmagukat adják, későbbi civil kiszólásaikban láthatjuk újra így őket, de akkor már összefolynak szerepükkel. A megvalósult szerepformálásokban szinte tapintható a komoly önismereti háttérmunka, és a végeredmény lenyűgözően hiteles az összes szereplőnél.  Közülük is kiemelkedik a  Szűcs Nelli -  Mercs János páros alakítása (fürdetési jelenet). Szűcs kaméleonként váltakozva mutatja meg a zsarnoki anya, a Kabanova-karakter színeit. Erre rímel Mercs tanácstalan Tyihon-alakítása. A főszerepben (Katyerina) Szabó Anna bájos és ígéretes, ám kissé még rutintalan. A cselekmény központjában az ő külső és belső konfliktusai állnak: eleve elrendelt társadalmi helyzete a zsarnok anyós és a tehetetlen férj között; valamint olthatatlan szabadságvágya, mely egy másik férfi karjába sodorja, végül veszét és halálát okozva.  

 

A rendező, akár a cirkuszi zenebohóc, mindig újabb "hangszert" húz elő és gyakorlott zsonglőrként bánik a színházi eszköztár összes kellékével. Nem teremt realista közeget, kiemeli a darabot a XIX. századi milliőből. Általánosít, kitágítja az értelmezés határát. Kimeríti a színpadi tér  lehetőségeit, játékos térformákban, koreográfusi tehetséggel mozgatja színészeit, a kellékeket (bőrőnd, víz, bot, fonál, mackó) visszatérően és több funkcióban használja, fantáziáját szabadon engedve él az ismétlések (szóban és mozdulatokban), a kórus, a világítás adta lehetőségekkel -  maximálisan kihasználva és kellő mértékben vegyítve mindezt. Így az előadás sokrétű és élvezetes lesz. A néha meglepően merész és sok rendezői fogás, a kiszólások ellenére mégsem törik meg a darab íve, gördülékenyen csúsznak egymásba a jelenetek. Rizsakov szakmai felkészültségét és tehetségét és a színészek játékát méltán jutalmazta vastapssal a cívis közönség.