Online is látható már Rembrandt Éjjeli őrjáratának hatalmas, részletgazdag fotója 

Egyéb

Az amszterdami Rijksmuseum hétfőn elérhetővé tette honlapján Rembrandt van Rijn Éjjeli őrjárat című mesterművének hatalmas méretű, roppant részletgazdag fotóját. A portál a képet a legrészletesebb fotónak nevezte, amely valaha műalkotásról készült. A múzeum arra számít, hogy szakértők és műkedvelők egyaránt értékelik majd a lépést. Különösen azért, mivel a pandémia miatt a múzeum zárva tart.

A 717 gigapixeles fotó például lehetővé teszi a nézők számára, hogy ráközelítsenek Frans Banninck Cocq kapitány portréjára, és megszemléljék, hogy a 17. századi mester hogyan festette apró ecsetvonásokkal a fehér pöttyöket a szemébe, amivel életre keltette a tekintetét. A fotó az idők próbáját kiálló, több száz éves festmény apró repedéseit is megmutatja.

A valódi vászon mérete 379,5×453,5 centiméter, de a fotón minden egyes pixel 5 mikrométert vagy 0,005 négyzetmillimétert jelent, vagyis egy-egy pixel kisebb egy emberi vörösvérsejtnél.

Az olaj-vászon festményt Rembrandt az amszterdami polgárőrségről festette. Az alkotást már több alkalommal restaurálták. Jelenlegi vakkeretére 1975-ben feszítették fel. A múzeum azt követően dönti el, hogy szükség van-e újabb restaurálásra, miután a képet új vakrámára feszítették.

A kép ezen a linken érhető el.

Kiemelt kép: Rembrandt van Rijn: Éjjeli őrjárat