Nem mindennapi kiállítást „járhatnak be” majd azok, akik megcsodálják az idei táblaképfestészeti biennálé anyagát. A kortárs magyar festészetet reprezentáló seregszemlének 2008 óta a Reök-palota ad otthont, a pandémia miatt azonban a biennálé megrendezésénél is alternatív megoldásokra volt szükség.

Az online térnek köszönhetően az érdeklődők valódi kiállítóteremben érezhetik magukat, több alkalommal pedig érdekes videóanyagok és interjúk színesítik majd a tárlatot.

A szakmai zsűri, Nátyi Róbert, a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, Herczeg Tamás, a REÖK és a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, valamint Farkas László Róbert, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója csaknem félezer, az elmúlt két évben készült alkotás közül választotta ki a legjobbakat. Így állt össze a több mint száz műből álló lista, melyeket a meghívott meghívott művészek alkotásaival együtt, június második hetétől láthatnak az érdeklődők.

A falakon mások mellett Aknay János, ef Zámbó István, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső, Hérics Nándor, a szegedi Sejben Lajos, Pataki Ferenc, Henn László András, valamint a 2018-as biennálé fődíjasai, Jagicza Patrícia Linda és Szabó Ábel művei is láthatók lesznek.

Nyitókép: a 2017-es kiállítás darabjai, forrás: tiszatajonline.hu