Online művészettörténeti továbbképzést indít a Tate Galéria

Kultpol

A  augusztus 23-án indították útjára, és a  kapott helyet. Speciális keresőként a gyűjtemény 2000 darabját lehet elérni vele, melyek először véletlenszerű válogatásban jelennek meg a képernyőn, és folyamatosan váltják egymást. A Tate digitális programokért felelős vezetője, Jemima Rellie szerint "Akik először látogatnak a körhintára, azok egy interaktív és egyedi kiállítást hozhatnak létre, hogy azzal másokat lenyűgözzenek és provokáljanak. Mostantól mindenkiből lehet kurátor!"

Az "online vizuális interfész"

A látogatók a képeket kedvenceik szerint is rendezhetik, míg a program felméri a látogató szokásait, és később a kiválasztott képekhez hasonlókat ajánl fel megtekintésre.

"Azért készítettük ezt a programot, hogy az szervesen kiegészítse a Tate oldalán már korábban is használható szöveges keresőt, és hogy azoknak a látogatóknak is segítsünk, akik nem biztosak abban, hogy mi a neve annak, amit keresnek" mondta Jemima. "Persze ugyanolyan kihívást jelenthet mindez egyrészt azoknak, akik ismerik már egy kicsit a gyűjteményt, másrészt pedig azoknak, akik korábban nem ismert képeket keresnek majd benne."