Victor Hugo A nevető ember című regényéből komponál operatrilógiát Matuz Gergely. Az első kamaraművet Lex, rex, fex címmel október 3-án mutatják be az Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zeneműtárban. Erről beszélgettünk a zeneszerző-fuvolaművésszel.
A nevető ember különös regény. Mi volt az, ami megfogta benne?
A történet szerkezete fogott meg először. Ha olvassuk a regényt, csaknem százötven oldal után kezdjük sejteni, hogy ez lényegében egy megcsonkított gyerek története. Kezdetben Victor Hugo egy mellékszereplő szemszögéből láttatja az angol monarchia visszásságait. Már kamaszkoromban úgy véltem, hogy érdemes lenne megzenésíteni, de hogy miként, az csak most, húsz-huszonöt évvel később manifesztálódott bennem.
Miként lehet ebből egy opera számára – akár epikus történetet mesélő – librettó?
Apró cselekményszálakból, mozaikokból építkezik a történet. Olykor még az is felmerülhet az olvasóban, hogy egyik vagy másik epizód miként kerül ide. A magyar műfordítás – Németh Andor és nevelt fia, Kassai György munkája – helyenként költői szépségű. Igyekeztem megkeresni a történet kulcspontjait. Az egyik ilyen meghatározó jelenetnek látom, amikor a lecsúszott világ és az arisztokrácia – mindkettő lényegében eszközként tekint a megcsonkított fiúra – találkozik a Corleone-lodge palotában. Már-már vérfagyasztó jelenet, amikor Gwynplaine-ben felébred a lelkiismeret-furdalás, mert kívánatosnak tartja Josiana hercegnőt – aki a kultúrtörténetből leginkább Poppea karakterét idézi –, de neki ott van a vak leány, Dea. Véleményem szerint az egész történet efelé az indulatos, hosszú jelenet felé törekszik, majd ennek lecsengése. Az én tervezett opera-trilógiámnak is ez a kulcspontja, és a leendő második opera témája.
Merthogy ez egy trilógia lesz?
Elképzelésem szerint igen.
Három egyórás jelenetet zenésítek meg A nevető emberből, amely mind ugyanazt a történetet vizsgálja meg más-más szereplők szemszögéből.
Az első, a Lex, rex, fex a megtalált palack históriája Josiana hercegnő és a hármas ügynök Barkilphedro tolmácsolásában. A második opera címét is a regény egyik fejezetétől kölcsönöztem, amelyben Josiana hercegnő behálózza Gwynplaine-t: Meztelenül a fényben. Ez a jelenet a Veszedelmes viszonyok korára jellemző frivolsággal szól arról, hogy a hercegnőt egészen addig érdekli Gwynplaine, míg ki nem derül, hogy férjéül szánják őt. Mert akkor nyomban megkéri, hogy távozzon – minthogy a férje –, ő pedig majd keres mahának alkalmas szeretőt. A harmadik opera történetének kezdete: Ursus és kihallgatójának diskurzusa, ám én Ursus és Josiana hercegnő párbeszédeként írom meg ezt az epizódot, így a hercegnő lesz az összekötő kapocs a trilógia kamaradarabjai közt.
Mindhárom opera értelmezhető önmagában is?
Erre törekszem. De remélem, egyszer majd együtt is színpadra kerülhet a három alkotás. De ebből még kettőt meg kell írni.
Mennyi idő alatt írta meg az elsőt?
Az opera vázával bő három hét alatt készen voltam. Hamar rájöttem, hogy a szöveg – szinte verses próza – alkalmas librettónak. Később javítgatom, átírom, akár az első próbát követően is, hiszen a gyakorlatban derül ki, miként működik. Kezdettől fogva az 1690-es évektől az 1750-es évekig tartó időszak zenéje mozgott bennem.
Noha nem szerepel benne konkrét részlet akkori művekből, tagadhatatlanul érezhető rajta Händel és Lully muzsikájának hatása.
Korábbi műveimből is integráltam néhányat az operába – ez a barokk korszak szerzőire is jellemző volt – , több olyan akadt, amely stílusban remekül illeszkedett ebbe.
Úgy kortárs zene, hogy valójában barokk hangzást idéz?
Igen, egy sarabande-dal indul. Händel két sarabande-ot komponált, amelyből az egyik filmtörténeti jelentőségű: egy Barry Lynn-film csaknem nyolcperces párbaj-jelenetének aláfestő muzsikája lett. Erre a sajátos ritmusú, eredetileg szaracén táncra fűztem fel én is egy olyan fuvolaszólamot, amely a perpetuum mobile technikára épül. Ehhez egy tavaly Salzburgban látott operaelőadás adta az ihletet. Monteverdi Poppea megkoronázásában a háromórás előadás alatt végig pörgött egy-egy táncos a színpad középső részén, ezzel az őrület egészen különös fokát láttatva. Ezt akartam valahogy beleszőni ebbe.
Október 3-án az Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zeneműtárban mutatják be az operát. Hogy került ide a mű?
Már az opera megszületésében is komoly szerepe van Sárközi Andrea osztályvezetőnek, akivel régen beszélgettünk arról, hogy a könyvtár kortárs zenei sorozatában lenne helye ennek a zenés Victor Hugo-történetnek. Közösen pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz, így nyertünk forrást az első mű komponálására és a koncertszerű bemutatóra, amelyben Josiana hercegnőt Kővári Eszter Sára, Barkilphedrót Iván Ildikó énekli. Négy hangszeresünk van: fuvolán magam játszom, Györffy Gergely – aki ugyancsak zeneszerző – hegedül, Kovács Miron – aki a doktori fokozat megszerzésén dolgozik a Zeneakadémián – csellón működik közre, és régi barátom, Szakács István – aki számos művem bemutatásában vett részt – zongorán játszik majd.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
