A felújításra váró épület ezúttal olyan műtárgyaknak ad otthont, amelyek szintén az újjászületésükre várnak. Ez a kissé rendhagyó bemutató a 735. kiállítás az 1872-ben alapított múzeum regisztrált tárlatainak sorában. Az itt látható, még roncsállapotú Esterházy-műkincsek válogatása a háborúk értelmetlen pusztításáról tanúskodik.
A török háborúk korában létrejött Esterházy-kincstár a 16. századtól egyaránt gyarapodott diplomáciai ajándékok, hozományok és tudatos művészetpártolás révén.
Őrzési helyeként a török hódoltságtól, a harcoktól távolabb eső és sziklára épült, nyugat-magyarországi Fraknó vára szolgált évszázadokon át. A 17. század végén a családi hitbizomány részeként elidegeníthetetlenné vált az országban szinte egyedülállóan gazdag, nemes és egzotikus anyagokból készült ötvösremekeket, ritka távol-keleti kerámiákat, török díszfegyvereket ugyancsak magába foglaló hercegi gyűjtemény. Utóbbiak között hadizsákmány is akad, hiszen az Esterházy főurak nemcsak a diplomácia, a politika területén, de – fegyvert ragadva – a harcmezőn is igyekeztek megakadályozni a török terjeszkedést.
E műkincsegyüttes sorsát azonban nem csupán a régmúltban befolyásolta a háború: a 20. század hadi eseményei minden korábbinál meghatározóbbnak bizonyultak a gyűjtemény történetében. A kincstár válogatott darabjai az első világháború időszakában Budapestre, az Iparművészeti Múzeumba kerültek, ahol az Esterházy hercegek jóváhagyásával a két világháború között a múzeum állandó kiállításán voltak láthatók.
A második világháború utolsó hónapjaiban, Budapest ostroma idején a család a kincseket biztonságosabbnak vélte a budai várban, a Tárnok utcai Esterházy-palotában elhelyezni. A sors és a háború azonban közbeszólt: néhány héttel később az épületet bombatalálat érte, és a romok alatt évekig rejtőztek eltemetve a kincstár egyedülálló ékességeinek szétroncsolódott maradványai is.
A tárgyak egy része jóvátehetetlenül megsemmisült. A maradványokat Esterházy Pál herceg kérése szerint az Iparművészeti Múzeumba szállították. Hogy ez a tragikus háborús esemény mégsem vezetett a kincstár teljes „végromlásához”, az kizárólag az idén 150 éves múzeum restaurátorműhelyeiben folyamatosan, generációkon át, napjainkban is zajló konzervátori és helyreállítási munkának köszönhető. A különböző mértékben károsodott műtárgyak restaurálása egyedi módszereket igényel, hogy lehetőség szerint újra hiteles összképet alkothassunk majd egyszer erről a Magyarországon egyedülálló módon egységében megmaradt főúri gyűjteményről.
A kiállítás az Esterházy-kincstár súlyosan megsérült, részben megsemmisült vagy apró darabokra tört, de a magyar főúri luxust reprezentáló dísztárgyaiból mutat be válogatást.
Ezek a roncsok a háború értelmetlen pusztításának nyomait magukon viselve mementóként várják, hogy a szakszerű és átgondolt restaurátori, illetve rekonstrukciós beavatkozás révén régi szépségükben újjászületve, egykori egységükben újra bemutathatóvá válhassanak.
Apró darabokra tört a kincstár 1680 körül Nürnbergben készült fajanszedénye is, amelynek purpur (bíbor) festésű nőalakját sokáig a háború istennőjével, Bellonával azonosították. A töredékeiből föltámadó, restaurált korsón látható figura azonban, aki fáklyájával perzseli fel a fegyvereket, valójában a háború végének allegóriája: Paxot, a békét jelképezi.
Fotók forrása: Iparművészeti Múzeum
