Óriási sikerrel vendégszerepelt az Opera Mumbaiban

Egyéb

Három telt házas előadás A denevérből, komoly érdeklődés és elismerés a Bánk bán iránt – így összegezhető az Opera októberi mumbai előadás-sorozata.

A denevér előadásait német nyelven, angol felirattal láthatta India 12 milliós (agglomerációval együtt 25 milliós) pénzügyi és szórakoztatóipari metropoliszának közönsége. Az érdeklődők mindhárom alkalommal gyakorlatilag megtöltötték a város vezető kulturális intézményének számító NCPA (Nemzeti Előadó-művészeti Központ) Jamshed Bhabha Színházának 1100 fős nézőterét.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a helyszínen elmondta: „A mumbai közönség talán még az otthoninál is felszabadultabbnak bizonyult, nagyon nyitottak voltak, együtt éltek, lélegeztek az előadással.”

Míg A denevért a meghívó indiai partner kérésére mutatta be az Opera Szinetár Miklós 2001-es rendezésében, a Bánk bán október 15-i koncertszerű előadása a magyar fél javaslatára szerepelt a vendégjáték kínálatában.

Erkel Ferenc művének előadása része a budapesti dalszínház azon szándékának, hogy nemzeti operánkat is minél szélesebb körben megismertesse.

A produkció így az elmúlt öt évben New York, a kárpátaljai Beregszász és a dél-korai Tegu után hangzott el most az indiai metropoliszban. A Jamshed Bhabha Színház közönsége ugyancsak fogékonynak bizonyult az előadásra, amely, mint az Opera főigazgatója az előadás felvezetőjében fogalmazott, a magyar zeneszerző saját stílusában fogant: Verdi romantikus hangjából, verbunkos motívumokból, ritmusokból teljesedett ki ez a zene, a magyar történelmi téma és Katona megkerülhetetlen drámájának ihlető erejével. Igazi mestermű.

A Magyar Állami Operaház több mint 90 fővel utazott ki az egyhetes vendégjátékra. A szólisták – Balczó Péter, Gál Erika, Haja Zsolt, Haris Nadin, Horti Lilla, Kapi Zsuzsanna e. h., Kovácsházi István, Rácz Rita, Rőser Orsolya Hajnalka, Sándor Csaba, Ujvári Gergely és Vida Péter –, valamint az énekkar, a műszaki és háttérmunkatársak mellett Cser Ádám karmester és a zenekar szólamvezetői vettek részt a turnén, utóbbiak segítették az előadásokat kísérő Indiai Szimfonikus Zenekar (Symphony Orchestra of India) betanulását is.

Az Opera ezt követően 2022. október 25. és november 20. között Japánban turnézik 115 fős együttessel. A tizenkét várost, köztük Tokió legrangosabb színházát is érintő előadás-sorozaton Mozart A varázsfuvola című daljátékát Szinetár Miklós 2014-es rendezésében mutatja be a társulat, valamint a zenekar több Beethoven-hangversenyt is játszik.

Nyitókép: A denevér (Rácz Rita, Kovácsházi István, Horti Lilla). Forrás: NCPA