Örökidő - KOZMOSZKERT

Évek óta dolgozik Németh Ágnes a Kozmoszkert szobrain. Eredetileg a zalai dombok között álltak volna egy hatalmas méretű installáció, egy horizontális Napóra részeiként. A központi alak, az origó a terv szerint egy réz angyalfigura lesz, tükörrel a kezében irányítja a nap beeső sugarát. A szobrok közül még nem készült el mindegyik, a Budapest Kiállítóteremben a tizenháromból (a tizenkét óra-csilllagjegy és a központi figura) közül egyelőre tíz látható, de a kompozíció teljességéhez ebben a térben nem kell mind jelen lenniük. Nem félkész munkát látunk, hanem egy nagyszabású munka ihletett, sűrű energiát adó, csodálatos részletét. És mint cseppben a tenger, ezekben a szobrokban, egyenként és együtt is, benne van a Napóra egész szellemi karaktere.

 

Németh Ágnes az egyik alkotásával

Archaikus műről van szó, bár a szobrokhoz a kortárs tárgykultúra egy-egy fragmentje is kapcsolódik. Az ősi európai mítoszok elevenednek meg. Elsősorban az emberalakba öltöztetett csillagjegyek, de itt van a krétai kettős bárd, a máig nehezen értelmezhető labrüsz; az egyiptomi lélekhajó; a görög mitológia tükör-tava, amelyben Narcissus bámulja önmagát. És újraértelmeződik a kentaur archetípusa az egymást meglovagoló, kegyetlenkedő és rajongó szeretők kettősében, Daphné babérfává változó lányteste a talált fakéregbe font drótszoborban. Földi történetek kimerevített, örök ikonná rögzült pillanatai találkoznak a kozmikus léptékű örök időtlenséggel. A közvetítő a két szféra között a Napóra mutatója, az angyal tükréből kiinduló fénynyaláb lesz.

 

Megfejtést várni a horoszkóp állásából ugyanolyan hiábavaló, mint a Vízöntő mozdulata, amellyel csillámló drótsávokban önti végig dróthaján a drótcseppeket. Minden csillagjegy esetében maga a figura a titok kapuja, mindaddig, míg van, aki a szimbólumokat értelmezni képes. Németh Ágnes szobrászata bőven kínálja az emberi kapcsolatok, ember-állat, állat-természet, természet-ember közötti viszonyok szimbolikus átiratait. Ebben az együttesben is sok rétegben fejthetők föl az értelmezések. A természetes anyagok, a fűzfa, a kéreg, a különböző helyekről módszeresen gyűjtögetett színes földfajtákból a fonatra épített földvakolat, a drótfonatoknak keretet adó bambusz- vagy fémkeretek azt jelzik, hogy egy alapvetően földközeli szemlélet találkozik a kozmikus régiókkal. A Napóra, amelyben a szobrok majd végleges helyet kapnak, a fáradtságos kézi munkával megdolgozott földi matériákból adományként, áldozatként emelt mű, egy jelenkori Stonehenge. Csak míg ott a dolmenek vaskos kőtömbjei fogadják be a nap sugarát, itt az emberi, földi viszonyokba belemerült szobrok alkotják a kört.

 

Muladi Brigitta művészettörténész és Németh Ágnes

Férfikéznek való, kemény munkával fonja meg Németh Ágnes a vesszőket és a drótszálakat, hónapokig készül egy-egy szobor, míg elnyeri végső alakját. A fonat a bőr, a határoló felület; belül üresség marad, kitöltetlen belső tér. A figurák áttetsző teste így légies, elemelkedik a realitástól. Többségük a földtől is: egyikük a galéria falára feszül, egy másik homokóra formájú kalodában billeg, az egymáson lovagló szerelmesek csak tenyérrel, talppal támaszkodnak, a fakéregbe bújt lányalak ráolvad a fára és kicsorog az odú túloldalán. Az izomerőt kívánó, sokszor fájdalmas megpróbáltatásokkal járó fonás, a figurák nagy mérete, az anyagok összeépítése valójában szenvedésekkel teli teremtő folyamat. Ahogyan a páros szobortestek is fájdalommal egyesülnek, átszivárognak egymáson, a fonaton belül láthatatlan húsuk érzékelhető fájdalmakat hordoz.

 

A szerelmi egyesülés fizikai megpróbáltatásai párhuzamosak az anyagból fakadó forma létrejöttének szenvedéseivel. A figurákon itt-ott megjelenő földvakolat pedig foltokban hámlik, nehezen tapad a rácsszerű felületre, védőrétegnek törékeny, tehernek annál súlyosabb. Mégis, a csoda megtörténik, az egész Kozmoszkert az óriási figurákkal, a súlyos fonatokkal, föld- és fémdarabokkal, ég és föld között lebegni látszik.