Örökös figyelem – Szabó T. Anna Vagyok című kötetéről

Az 1972-ben Kolozsváron született, később Magyarországra áttelepült szerző versek, prózák, esszék, gyerekkönyvek, műfordítások alkotta munkássága a Kiss Judit Ágneséhez, Tóth Krisztináéhoz, Lackfi Jánoséhoz mérhető szakmai mellé kiérdemelte a közönség megbecsülését is: író-olvasó találkozóin, fellépésein általában dugig van a terem. Hű maradt mestereihez: Nemes Nagy Ágneshez, Weöres Sándorhoz, Géher Istvánhoz, Lator Lászlóhoz.  

Szabó T. Anna megrögzött megfigyelő. Költészete arról győz meg, hogy a külvilág nem megbízható. Azt a kérdést teszi fel, hogy a látványt vajon hitelesítheti-e a szem. Bizalmi kérdést kreál a látvány és a szem kettőséből, és ezzel új területekre, például a politikuméra téved: tárgyakkal, képekkel, hamis fogalmakkal, a hazugság finom módozataival telezsúfolt terekről rántja le a leplet.

A négyszáz oldalnál is vaskosabb kötet címe: Vagyok.

A létezés súlyos teher: aki van, állandó észlelésre kárhoztatott. A külvilág mint tárgy részesül a tekintetében, a nyelvében. „Bitorolhatod / mindazt, amit látsz, előhívhatod / sötétkamrádban őket, képtelen / álmodba lépnek, villog és remeg / a képzelet.” Erre játszik rá a borító: víztócsára leszállt fekete rigót látunk, lábai előtt az árnyéka. Hol kezdődik az árnyék, hol ér véget a fekete rigó? Hol kezdődik a valóság és hol ér véget a valótlan? „De hát melyik szem látja önmagát?” – teszi fel a kérdést Stendhal, és Szabó T. Anna nem tekinti semmisnek a kérdést. Egy jó verseskötetben sok kérdés van. Szabó T. Anna a kérdőjel szentségében hisz. 

Egyes
verseiben megjelennek a 20. században kezdeményezett, a 21.-ben kibontakozó és
fontossá vált témák, mint a női mivolt, az anyaság, a nő helye, helyzete a
társadalomban. A versek állandóan újraértelmezik az ént, és ezzel izgalmas
dimenziók nyílnak egymásba.

Az életmű legaktuálisabb darabjai közt említhetők az Éva, a Vedd, A férfi nálunk, az Így tesz rád, úgy tesz rád, a Perszephoné és a Jaj, lányom című, a női identitást, a torz, autoriter hatalomra berendezkedett férfit ironikusan ábrázoló, az átalakuló férfi-nő viszonyt taglaló, nagyon erős és megrázó erejű versek. „A férfi nálunk harcos vadkan, / s ha okát kérdezed, / alig szólalsz meg, máris pattan, / kiontja a beled.” „Jól teszed, ha megbecsülöd, nem ölöd és nem is ütöd, / felnéz ő mindig rád, / a teremtés koronája úgyis te vagy, látva látja / cucikád, mucikád.” A Perszephoné című darab az elsüllyedt hajókkal, olajfoltokkal szennyezett tengerhez hasonlít, amelynek tulajdonosa és ura az ókorból ismert Poszeidón. Ebben a versben a nőről kialakult eszménykép találkozik a nőiség mitológiájára gyéren rálátó maszkulin szemléletmódokkal. A teljesítés feladataira kárhoztató férfitársadalom szépségétől, tisztaságától, nőisége mivoltától fosztotta meg és eszménytelenítette a nőt. Nem látja meg, ahogy Poszeidón sem látható meg az olajfoltokon, a mélyből a tenger hullámaira vetett roncsok árnyékán át. Nem látható meg a szép.

Emlékezetes és szokatlanságában dicsérendő alkotás a dokumentumköltészet kategóriájába tartozó, Négy halott című, költői eszközöket korlátozottan használó, sajtóhírre emlékeztető, gyerekgyilkosságokról tudósító szöveg. „Égő házból rohan ki éjjel. / Ötéves. / Menekül. Hátba lövik.” „Tömeg elé viszik ki. / Retteg. / Tizenhat éves. / Felakasztják.” Ezekben a rövid szövegekben könnyen észrevehető az etikátlanság és a tárgyias közlés határán létező média kritikája.

A
kötet további érdekes darabjai gyakran felkérésre született képversek, egy-egy
képzőművészeti alkotás inspirálta szöveg. Ezek a magyar költészet előtt nem
ismeretlen hagyományhoz – Gyurkovics Tibor, Tandori Dezső, Kántor Péter egy-egy
képversdarabja juthat eszünkbe rögtön – nyúlnak vissza. A nyelv terébe
áthelyezett, a valóságos térben helyét megtalált festmény új dimenziója tárul
fel: mintha egy vak embernek próbálnánk leírni a látottakat, és mialatt
részletgazdagon, minden vonást figyelembe véve tájékoztatjuk a festményről,
ügyelnénk arra, hogy valamivel többet mondjunk el, mint amit a szem láthat, értelmezhet:
az ő belső, minket kizáró szemére bízva a látványt.

A kortárs költészetet nem elutasító, az újdonságra fogékony olvasó jól dönt, ha Szabó T. Anna válogatott kötetével kezdi az ismerkedést. Ebben a költészetben egyszerre van meg a klasszikusokban szeretett minőség, fegyelmezettség, formaérzék, nyelvi elegancia és a modernség mint kihívás, izgalom, kísérletezőkedv és játék.

#olvasósarok

Nyitókép: MTVA Gyűjtemény/Keleti Éva