Örökség fesztivál: tizenegy nap alatt nyolcvanhat rendezvény Pécsen

Egyéb

(MTI) ? Tizenegy nap alatt huszonkilenc helyszínen összesen nyolcvanhat rendezvényre, köztük negyven koncertre, nyolc táncelőadásra és tíz gyermekprogramra várjuk a látogatókat ? mondta Laknerné Brückler Andrea, a szervező Pécsi Kulturális Központ igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

 
Mint elhangzott, a Dél-Dunántúl legnagyobb múltú összművészeti fesztiváljának célja elősegíteni a generációk közötti kommunikációt, egymás elfogadását és felkelteni a fiatalok érdeklődését az épített és szellemi kulturális örökség iránt. A rendezvénysorozat költségvetése idén mintegy 21 millió forint, amelyből hatmillió az önkormányzat hozzájárulása, a többit a szponzorok felajánlásai és a jegybevételek teszik ki.
 
Somlyai Jolán, a kulturális központ szervezeti osztályvezetője közölte, hogy a Kulturális Örökség Napjain csoportok indulnak idegenvezetéssel Pécs német épített örökségének megismerésére, híres pécsiek nyughelyeihez a köztemetőbe, valamint az Árpád-kori és török kori emlékek felfedezésére.
 
Az osztályvezető a zenei programok közül kiemelte a Vad Fruttik, a Heaven Street Seven, a Zagar, az Etnoé, a Golestan, a Lyre Le Temps, Palcsó Tamás, a Psycho Mutants, Takáts Eszter, a Punnany Massif és Caramel koncertjét. Hozzátette, hogy idén a Dóm tér és a Barbakán várárok mellett a Kodály Központ hangversenytermében is lesznek koncertek, utóbbi a Hot Jazz Band, valamint a Kaláka és Kányádi Sándor költő közös estjének ad otthont.
 
Idén is lesznek nemzetiségi napok. A horvát, a roma és a német mellett ezúttal a litván kultúrával is megismerkedhetnek az érdeklődők. Litván művészeti csoportok bemutatkozására és litván ételek kóstolójára annak apropóján kerül sor, hogy Magyarország és Litvánia húsz évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatot. A fesztivál közönségét a határon túli magyarok fesztiváljának néptáncosai, továbbá Pécs testvérvárosa, Arad művészeinek színházi és bábszínházi produkciói is szórakoztatják.
 
A Pécsi Napok kiemelt kísérőrendezvénye lesz a Bor és Dal Ünnepe a XV. Európai Bordalfesztivállal. A rendezvény keretében pincekoncertekre és szüreti felvonulásra, a Kodály Központban pedig a kiváló villányi nedűk prémium bormustrájára is sor kerül. A megszokott belvárosi helyszíneken túl a város "peremkerületei" sem maradnak programok nélkül. A könnyű- és népzenei koncertek, színielőadások mellett színes családi programok is várják a városközponttól távolabb élőket.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere örömének adott hangot, hogy a város az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat után szerényebb anyagi ráfordítással is képes színvonalas programok megrendezésére, amelyek egyaránt számíthatnak a szakma és a közönség elismerésére.
 
Az Örökség Fesztiválról bővebb információ a www.oroksegfesztival.hu internetes oldalon olvasható.