Örökségi bolyongást hoz a hétvége

Kultpol

Megnyílnak a kapuk

A kulturális örökség napjai alatt olyan, máskor nem látogatható fővárosi épületek nyitják meg kapuikat, mint például a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palota, a kőbányai sörgyár pincerendszere, a KFKI kutatóreaktora és első ízben a Magyar Távirati Iroda székháza. Vidéken is számos látnivaló tárul fel az érdeklődők előtt, többek között a dunakeszi késő római kikötőerőd, a középkori pécsi egyetem romjai, a miskolci megyeháza vagy a bátaapáti rádioaktívhulladék-tároló. Újdonság lesz a Magyarázom a házam elnevezésű programsorozat, melynek keretében kortárs építészek maguk mutatják be terveiket és azok megvalósulását.

A kulturális örökség napjaihoz a határon túlról csatlakozik Kárpátalja 17 református temploma, Erdélyből 70 épület és 11 sétaútvonal, Felvidékről többek között a komáromi erődrendszer Öreg- és Újvára, míg Burgenlandból Fraknó vára, valamint a kismartoni Esterházy- és Lackenbach-kastély.

A következőkben azt a tíz örökségi helyszínt mutatjuk be, amelyeket mi is felkeresnénk. Akit azonban a teljes kínálat érdekel, az a részletes programot a rendezvény oldalán böngészheti!

  Távirati roda a Naphegyen

Miért pont ezt: A Magyar Távirati Iroda is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt: az érdeklődőket a távirati iroda fotósai fogadják, akik az érkezőkről kívánság szerint fényképet is készítenek; az elkészült MTI-s portrékat távozáskor természetesen mindenki magával viheti. Az épület fogadóterében két kiállítás is várja a közönséget. A főporta előtt a távirati iroda fotósainak díjnyertes felvételeiből készül egy mintegy 100 darabos válogatás, s ugyancsak a földszinten régi hírközlési és szerkesztőségi tárgyakból nyílik kamaratárlat.

Helyszín: Budapest, I. Naphegy tér 8.

Program: Vezetett séták max. 10 fős csoportokban a nyitva tartás ideje alatt 15 percenként indulnak, utolsó csoportok zárás előtt fél órával indulnak. A séta útvonala: Elnökség - Fotóarchívum - Newsroom.

szombat: 10-18
vasárnap: 10-17
 

  Budapest, Mária Magdolna templom

Miért pont ezt: Egykoron a Budán élő  magyarok plébániatemploma volt, első említése a XIII. századból származik. A török hódoltság idején a Vár egyetlen keresztény templomaként működött, amelyet a katolikusok és protestánsok megosztva használtak. 1686 után a ferencesek építették újjá, 1787-ben II. József rendeletére a rendházat és a templomot bezárták. 1792-ben itt koronázták meg I. Ferencet, majd 1817-ben a budai helyőrség kapta használatba. 1920-tól a római katolikus tábori püspökség templomaként működött. A II. világháborús ostrom alatt komoly pusztítást szenvedett, a még helyreállítható templomot 1950-ben lebontásra ítélték. Tornya azóta is magányosan áll, annak ellenére, hogy már számos elképzelés látott napvilágot a rekonstrukcióval kapcsolatban. A toronyból minden nap félóránként harangjáték csendül fel.

Helyszín:
Budapest, I. Kapisztrán tér

Program: szombat: 17-21

+ Lézershow: szombaton 18 órakor a volt budavári helyőrségi templom a II. világháború idején elpusztult, romjain lézersugarak segítségével fényből visszaépítik a templomot.

  Sopron, Hősi temető

Miért pont ezt: Ez a felemelő és magasztos hangulatú sírkert Sopron Bánfalva nevű  részében található. A XIX. század végén megnyitott temető méltó módon gondozott, az egykori ellenségek itt békésen fekszenek egymás közelében, katonás rendben. Nem számít, hogy mely nemzet tagjai voltak, a kegyelet mindenkit megillet. A temetőben hantolták el az 1944. december 6-i bombázás polgári áldozatait is.
 

 
Program: Séta a hősi temetőben
Séta indulási ideje: 20-án 10 óra
Séta indulási helye: Sopronbánfalva, a temető Szikla utcai főbejárata
Tervezett időtartam: 1 óra
Vezető: Bódi Ottó

+ A Sopronbánfalvi hősi temető története. Vetítettképes előadás. Előadó Bódi Ottó
 

Sopron, KÖH Nyugat-dunántúli Iroda (Kolostor u. 13.) szombat, 16 órakor
 
Fraknó (Forchtenstein), Vár

Miért pont ezt: A magyar határhoz közel fekvő  festői szépségű vár első említése a XIV. századból maradt fent, Öregtornya messziről útba igazítja a látogatót. A Burgenland jelképének tekinthető erősség a XVII. század eleje óta az Esterházy család birtokában van. A vár belseje páratlan kincseket rejt magában. Rendkívül izgalmas az ősgaléria, amely Közép-Európa legnagyobb barokk családképgyűjteményét foglalja magában. A nagyhatalmú família mesés gazdagságáról tanúskodik a páratlan műtárgyakat őrző kincstár. A marconább lelkületű érdeklődők a különböző funkciójú fegyverek között szemlélődhetnek. De érdemes a konyhába is ellátogatni, lelki szemeinkkel magunk elé tudjuk idézni, hogy mekkora sürgés-forgás lehetett itt hajdanán.

Helyszín: Ausztria, Fraknó (Forchtenstein), Melinda Esterhazy Platz 1.

A vezetés nélküli programok a nyitva tartás ideje alatt folyamatosan megtekinthetők.
szombat: 10-18
vasárnap: 10-18

 
Conti Lipót kápolna

Miért pont ezt: Pest város lakossága a járványtól való megmenekülés miatt évente visszatérően hálaadó szentmisén vett részt a kőbányai dombon. A kőbányai Kápolna térre Conti Antal Lipót kőfaragó mester fogadalmi kápolnát építtetett 1740-ben, melynek oltárát ő maga készítette. Ettől kezdve a kápolna Pest város búcsújáró helye lett, ahol három nyelven: német, tót és magyar nyelven prédikáltak a népnek. A kiegyezés után gyorsan fejlődő fővárosba felvidéki és Kárpátokon túli családok telepedtek le a kőbányai, a gubacsi és az óbudai téglagyárak, textil- és vasgyárak környékén. Amikor a kőbányai római katolikusok felépítették új templomukat a mai Szent László téren, a Conti-kápolnát a bizánci rítusú lengyel görög katolikusok kapták meg használatra.

Helyszín: Budapest, X. Kápolna tér

szombat: 16-17
vasárnap: 10-11

+ Séta a X. kerületben. Útvonal: Conti kápolna - Szőlős feszület 1779 (Kada u. és Sörgyár u. sarok) - Hild József tervezte klasszicista lakóépület (Óhegy u. 50.)

 
- Lengyel templom és Lengyel ház - Csősztorony - Mindenki temploma. vasárnap 11-kor és 2-kor, a Conti kápolnától
 
Budapesti Kutatóreaktor

Miért pont ezt: Az ország első nukleáris létesítményét, a Budapesti Kutatóreaktort 50 évvel ezelőtt, 1959-ben helyezték üzembe. A vendégek megtekinthetik a reaktor vezénylő helyiségét és bepillanthatnak a reaktorcsarnokba is, ahol a kísérleti berendezések találhatóak.

Helyszín: Budapest, XII. Konkoly Thege M. u. 29-33.

Látogatás kizárólag a reaktor munkatársainak vezetésével lehetséges, vezetett csoportok 9, 10 és 11 órakor indulnak, gyülekezés a KFKI-Campus bejáratánál.
szombat: 9-13
vasárnap: 9-13

 
Budapest, Fasori Református Templom

Miért pont ezt: Hagyomány és modernség, hit és ma is korszerű építészeti megoldások: a Fasori Református Templom. Az 1913-ban, Árkay Aladár tervei szerint épült templom külseje és belseje egyszerre lenyűgöző és otthonos: silizált virágok és magyar népművészeti motívumok, gyönyörű, tágas belső tér és gondosan megtervezett berendezési tárgyak. A templom a város egyik legszebb utcájában, szecessziós villák között található, és már messziről kitűnik érdekes, skandináv előképeket követő tornyával és majolikával borított sárgás homlokzatával.

Helyszín: Budapest, VII. Városligeti fasor 7.

szombat: 10-14
vasárnap: 12-16

+ Fasori koncertek
19-én 13 óra Pálúr János orgonakoncertje és Végh Tamás előadása Kálvin János életéről. 20-án 16 óra: Kovalszki Mária (zongora) - Pusker Júlia (hegedű) koncertje és Végh Tamás előadása Kálvin János életéről.

 
Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély

Miért pont ezt: A Fejér megyei kastély nem tartozik az ország legismertebb műemlékei közé, pedig a gyönyörű klasszicista-romantikus épület felújítása egyre jobban halad, köszönhetően a Károlyi József Alapítványnak. Az épület legszebb része a dór oszlopsoros udvar és a völgyre néző öntöttvas "csipketerasz". Jellemző az építtető család hozzáállására, hogy a kastély központjában a hatalmas könyvtárterem áll. A kastély parkja Magyarországon egyedülálló módon viszonylag épen és jó állapotban maradt fenn.

Helyszín: Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2.

Program: A Károlyi József Alapítvány a kastély kápolnáját és az oltárkép témájának ikonográfiai történetét mutatja be. Vezetett séta indul a díszudvarból minden órában, útvonala: könyvtár, kiállítóterem, kápolna, északi szárny, főépület, restaurált mennyezet freskó kép, csipketerasz.

+ Ingyenes idegenvezetés magyar, angol, francia, német és olasz nyelven. Látássérültek számára speciális eszközök állnak rendelkezésre.
szombat: 10-18
vasárnap: 10-18

+ Előadás az oltárkép ikonográfiai történetérőla Károlyi-kastély kápolnájában
mindkét nap 11 és 13.30 órakor

+ Az Auer Vonósnégyes koncertje, Károlyi-kastély, 20-án 17 órakor

+ Szentmise: a kastélykápolna újjászentelésének 10. évfordulója alkalmából Spányi Antal székesfehérvári Megyés Püspök mutatja be a kápolna búcsú miséjét. 19-én 15 óra

 
Az Ybl Miklós tér alatti ciszternák

Miért pont ezt: A Budapest I. kerület Ybl Miklós tér műemlék jelentőségű terület és régészeti lelőhely. A budai főgyűjtő csatorna építése kapcsán előírt régészeti megfigyelés során 2009 tavaszán a tér északkeleti részén több térszint alatti építményre bukkantak. Jelenleg egy ciszternát mutatnak be, megközelítése a fölső bejárati aknán keresztül létra segítségével történik. Kb. 4 m mélyen kell leereszkedni, zárt, vízzáró cipő ajánlatos. A helyszínt dr. Magyar Károly (Budapesti Történeti Múzeum) és dr. Janotti Judit (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) mutatja be.

Helyszín: Budapest, I. Ybl Miklós tér, Ybl szobor mellett

szombat: 10-13

+Vízivárosi gyalogos séta
Útvonala: Przemysl emlékmű - Bem szobor - Görög katolikus templom - METESZ épületén a Nobel-díjasok - a Batthyány téren Szent Ferenc sebei templom a Marczibányi házzal, a Szent Anna templom, a Hickisch és Falk házak - a Szilágyi Dezső téri református templom és az I. számú palota, a Corvin téri házak, a Budai Vigadó, Szent Erzsébet templom - volt Andrássy-palota udvara - Lánchíd palota - Lánchíd és az Alagút története. Szombaton 10-től és 3-tól, a Margit híd, budai hídfő villamos megállótól.

 
Városkút, Béla király kút

Miért pont ezt: A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény megnyitja a Svábhegy két nagy múltú forrása, a Városkút és a Béla király kút épületét. A forrásházak kiépítése Hunyadi Mátyás korára nyúlik vissza, ezekből a kutakból vezették a vizet a budai várba. Az érdeklődők megtekinthetik a forrásházak a hegy gyomrába nyúló folyosóit, melyek egy sziklafalnál végződnek, ahol több helyen is felbukkan a tiszta víz. Megközelíthető: 90-es busszal a Moszkva tértől a Költő utcai megállóig, fogaskerekűvel a Városkút megállóig.

Helyszín: Budapest, XII. Béla király út 28.

Szombaton 10, 10.30 és 11 órakor, Devecseri Gábor park