fbpx

Történelmi, természeti és kulturális örökségünk a Q-ban

A Q Contemporary második emeleti kiállítóterében Örökségünk címmel időszaki kiállítás nyílt a Balázs–Dénes-gyűjtemény legimpozánsabb darabjaiból.

A több mint egy évtizede gyarapodó és mintegy 350 műtárgyat számláló Balázs–Dénes-gyűjtemény fókusza a magyar neoavantgárd és a posztkonceptualista művészet. Egy-egy munka révén azonban időben és térben is tágabbra nyitja a fókuszt a kollekció. Műtárgyainak zöme a történelmi, politikai és kulturális hagyományokra irányuló reflexió terméke, de két másik fontos rétege is kirajzolódik. A középgenerációs és fiatal művészek egy csoportjának alkotásaiban a geometrikus absztrakció és konceptuális festészeti örökségünk tükröződik vissza. A harmadik egység pedig a kelet-közép-európai modernitás esztétikáját átörökítő, az építészettel és az urbanisztikával összefüggésbe hozható objektekből és kísérleti fotográfiákból áll.

A gyűjtemény darabjaiból rendezett időszaki kiállítás bevezető tere az örökség fogalmának különféle konnotációit villantja fel.

A politikai tradíciók mellett egy-egy mű a művészettörténeti, a kulturális, a szakrális és a természeti örökséget is megidézi, és az alkotások erősen reflektálnak egymásra. Csákány István betonplasztikája a kiállítás címét is adó Örökségünk Bruce Nauman Hand Circle című munkájának parafrázisa. Az egymásba fonódó, megkövült kézfejek halotti koszorúvá állnak össze, míg a szexuális aktusra utaló kézmozdulatok újabb réteggel gazdagítják a munkát, falra vetett árnyéka pedig az eredetinek és másolatnak az örökség fogalmával szintén összefüggő kérdését veti fel.

Csákány István: Örökségünk, 2019, beton, vas, 106×108×60,5 cm

Az eredeti és a másolat problematikáját járja körül Erdély Miklós grafikája is. Ennek az a különlegessége, hogy ugyanabban a közegben, ugyanazon a lapon jelenik meg az eredeti graffiti és a belőle készült nyomat. Egy térbe és időbe kerül az eredeti és a képe.

A leírhatóság és az ábrázolhatóság kérdését járja körül a Kis–Varsó művészpáros Mountain című alkotása, amely ebben a térben a természeti örökségre adott reflexióként is értelmezhető. A hegyszirt romantikus képe alig érzékelhető domborulat a töredezett szélű grafittáblán. A csillogó felszínen a fénytörés miatt a hegy illékony vonal, a nézőponttól függően más és más képet mutat. 

Kis–Varsó: Mountain, 1998, grafitpor, ragasztó, 115×156 cm

Borsos Lőrinc Elveszett Paradicsom című sorozatának Voyeurje látható még itt. Az alkotópáros a sorozatban a művészettörténet híres Ádám és Éva-ábrázolásait sajátítja ki, és figuráit fekete zománccal fedi el. Az így keletkezett alkotások egyszerre figuratívak és absztraktak, és a különféle korok szakrális és kulturális örökségét szintetizálják. 

Nicolás Lamas Risk Factor című installációja érzékeny reflexió a hagyományok törékenységére és a hozzájuk való ambivalens viszonyulásunkra. A tradíció áldás és kapaszkodót jelent, olykor mégis úgy érezzük, hogy teherként cipeljük magunkkal.

A balra nyíló kis tér a távoli jövőt vizionálja, azt a kérdést feltéve, hogy mit fognak mesélni a tárgyaink a később élő nemzedékek számára. (Mű)tárgyaink vajon hiteles képet festenek majd az életünkről és a civilizációnk történetéről a jövő tudósai számára? Lakner Antalnak az izlandi hadsereg számára készített evőeszközkészlete biztosan megzavarja majd őket. Ez az objekt fiktív összefüggést hoz létre (tekintve, hogy Izlandnak nincs hadserege).

Megzavarhatják a jövő kutatóit Albert Ádám futurisztikus élőlényekről készített munkái is. A geometrikus formákból felépülő rovarok ugyanis szintén a képzelet szüleményei. Fodor János Hard Candy című installációja is alkalmas lesz a megtévesztésre: a műgyantából megalkotott édességek mellőznek minden olyan minőséget (színesség, étvágygerjesztő küllem), amit a cukrászati termékektől megszoktunk.

A következő termet a geometriához és matematikához köthető, absztrakt gondolatiságú alkotások lakják be.

A tér legjelentősebb darabja Bak Imre Absztrakt romantika című festménye, amelyen tájjá állnak össze az egységes színfelületek, a geometrikus formák. Míg Bak képei ebben az időszakban a hard edge és a minimal art felé közelítettek, Káldi Katalin a konceptuális festészet és a monokrómia felé haladt. Karácsonyfadíszek című festményén alig-alig konkretizálódnak a homogén szürke háttér előtt megjelenő formák; kompozíciós elemekként, és nem egzakt tárgyakként érzékeljük őket.

A teret Kútvölgyi-Szabó Áron acélmunkája, a Mentális hálózat I. uralja. Az alkotó érzéki módon szőtte egymásba a különböző hosszúságú rudakat. A létrejött kompozíciót önmagából kitörni készülő szerkezetként érzékeljük: Kútvölgyi-Szabó a robbanás előtti pillanatot ragadta meg.

Továbbhaladva olyan munkákkal találkozunk, amelyek a konstrukció vagy a destrukció fogalmához köthetők.

Halálra rémiszt Csákány István szobra, ami pillanatot rögzít és tesz végtelenné. Azt, amikor valaki alatt összetörik a szék, ő pedig a földre esik. Az egyensúlyi állapotból való kibillenés destrukcióként, a rend felbomlásaként is értelmezhető, de a konstrukció mozzanata is megjelenik, hiszen az illető fel fog állni, és leporolja a ruháját. 

Csákányi István: Sudden Gust of Motivation, 2012, festett műgyanta, fa, 70×165×135 cm
Nagy öröm, hogy itt most látható Maurer Dóra emblematikus munkája, a Hét elforgatás, ami egyszerre gondolkodtat el az önarckép mibenlétéről és a művész pozíciójáról.

Ezzel a sorozattal szemben Lakner László két versképét helyezték el, ami a vizualitás és a verbalitás behelyettesíthetőségére kérdez rá. Hogyan lehet képpé tenni a betűt, és mi történik a szöveggel, ha egy vásznon az elemeire bontom? 

Tranker Kata papírmasé munkái lírai finomsággal mutatják meg, miként destruálja, illetve miként képes új dimenzióval gazdagítani a személyiséget az anyaság. Anna Bogacka műve pedig Vermeer Olvasó nőjének parafrázisaként értelmezhető, és korunk egyik égető problémájára reflektál: arra, hogy a virtualitás miként destruálja a személyiséget. 

A Tájhangok című szekcióba olyan alkotások kerültek, amelyek valamiképpen kapcsolatba hozhatók a természettel, a növényzettel vagy épp a mezőgazdasággal.

Körösényi Tamás íves-karéjos, tarajos, lágyan hajló szoboregyüttese különféle asszociációkat idéz: úgy érezzük, mintha óriási tájból kiszakított puzzle darabokból állna. Keresztesi Botond Soft Cell című virágcsendélete pedig a németalföldi vanitasábrázolásokat idézi. A tulipánokban feltűnő fiatal nőalak és halotti szobor memento moriként hat. De a kompozíció teli van olyan szimbólumokkal is (például levágott madárláb), amelyek melankolikussá teszik. 

Nagyon izgalmas Ősz Gábor konceptuális fotómunkája, amely Michelangelo Antonioni Nagyításának egyik kockáját veszi alapul. A két képen éjjeli park buja bokrai láthatók. A művész a fotó készítése előtt fehérre festette, majd bevilágította és befotózta a növények leveleit, így a fotón szürreális szituáció jött létre, a fekete-fehérbe átfordított felvételen pedig úgy tűnik, mintha nappali világosság lenne.

Az Örökségünk című kiállítás Gosztola Kitti installációjával zárul, ami a mindenkori ember és a természeti erőforrások kiaknázásának ellentmondásos viszonyára adott reflexió.

Az installáció forrása Giambattista Vico eredetmítosza, amelyben a bolyongás és az öntudatra ébredés köré szerveződik az emberiség fejlődéstörténete. Az ember öntudatra ébredése után fokozatosan kiirtotta azokat az erdőket, amelyek félelmet keltettek benne. Méltó zárása ez a kiállításnak, mert remekül illeszkedik a témakörébe, és rámutat arra, hogy az öntudatra ébredés sokszor együtt jár a korábbi emlékek eltörlésével.

Az Örökségünk című kiállítás a Q Contemporaryban, március 19-ig látogatható.

Fotók: Q Contemporary/Regős Benedek

A rovat további cikkei