Örökzöld örökzöld hátán - de minek? - BERLINI FILHARMONIKUSOK HEGEDŰSEI
A tíz hegedűsből és egy zongoristából álló együttes olykor egyenesen a melodrámát sugalló darabokat válogatta pesti programjába. Vendégjátékokon csakugyan engednek a föllépő művészek a publikum örökzöld iránti vonzalmának, s rendszerint egy-két ráadással honorálják. Ám, hogy a nagy zeneszerzőktől is csak a sláger számba menő, jobbára lágyan melodikus darabokat szemeljék ki komolyzenei hangversenyen - erre az egyre nagyobb teret hódító crossover műfajának művelőin kívül - nem hallottam még példát.
Persze, jólesik a fülnek. Nyomban a nyitószám, Vivaldi 12 versenyműből álló "L'Estro armonicó"-jának (RV 522) legendásan szép a-moll kettősversenye, melyet most tíz hegedűs játszik, a mesésen lírai passacagliával a publikum fülét-lelkét simogatva. Az ezt követő kortárs mű, az együttes számára íródott Herbert Baumann-Concertino (a szórólap szerint, ősbemutató gyanánt hangzott el) Vivace-jának indítása számomra, nem tudni miért, első hallásra, Kadosát idézte, hogy a II. tétel Andatinója már a későromantika melodikusabb tájaira vezesse a hallgatót.
A slágerekre hajtás ezután mutatkozott meg csak igazán. Spanyol szvit címen nyaláboltak össze néhány fülbemászó zenedarabot. S ahogy a mediterráneum fülledt világától már csak elvárható: erotikától fűtött, táncdallamokat, Sarasate Andalúz romácától, Albéniz Tangóján át, Ravel Habaneráját, Granados álmatag Andaluzá-ját, hogy a "szvitet" Albéniz tüzes Sevilla-jával zárják.
Persze, jólesik a fülnek. Nyomban a nyitószám, Vivaldi 12 versenyműből álló "L'Estro armonicó"-jának (RV 522) legendásan szép a-moll kettősversenye, melyet most tíz hegedűs játszik, a mesésen lírai passacagliával a publikum fülét-lelkét simogatva. Az ezt követő kortárs mű, az együttes számára íródott Herbert Baumann-Concertino (a szórólap szerint, ősbemutató gyanánt hangzott el) Vivace-jának indítása számomra, nem tudni miért, első hallásra, Kadosát idézte, hogy a II. tétel Andatinója már a későromantika melodikusabb tájaira vezesse a hallgatót.
A slágerekre hajtás ezután mutatkozott meg csak igazán. Spanyol szvit címen nyaláboltak össze néhány fülbemászó zenedarabot. S ahogy a mediterráneum fülledt világától már csak elvárható: erotikától fűtött, táncdallamokat, Sarasate Andalúz romácától, Albéniz Tangóján át, Ravel Habaneráját, Granados álmatag Andaluzá-ját, hogy a "szvitet" Albéniz tüzes Sevilla-jával zárják.
A második rész sem szántott mélyebb vizekre, Glinka mesehangulatában Ruszlán és Ludmillájának lélekfacsaróan melodikus, romantikusan orosz nyitányával indítottak, majd a kortárs német Klaus Sonnenburg tíz hegedűre és zongorára írt, magyarán a berlini hegedűsöknek komponált Szvitjét adták elő, melyben fölfedezni invenciózus zenei megoldásokat, de ezúttal is a könnyedség dominált.
Jólesőbben hallgattuk Max Bruch ugyancsak népszerű zongora- és harmóniumkísérettel ellátott hegedűduóját, a Tavasz dalt. Az amúgy súlyos, tragikus gondolatokat zenébe oltó Sosztakovicsnak sikerült megtalálni a táncos-játékos kedvből fakadó Hat darabját, prelúdium, avotte, keringők, elégia, polka állt össze az orosz zeneszerző sorozatában, populáris hangszerelésben.
Mit ne mondjak, a fesztiválhangversenyt ifj. Johann Strauss operettjének, A denevérnek slágerek közt is legtöbbször elsütött patronja, a nyitány zárta. És itt visszakanyarodhatunk a bécsi újévi koncertek örökzöld-kínálatához. Csakhogy amazt micsoda minőségi, hangulati, előadóművészi tökély jegyében hallani - amit ezúttal korántsem mondhatunk el a kissé szürkén muzsikáló berlini kamaraegyüttesről! Ők is beleuntak volna?
Jólesőbben hallgattuk Max Bruch ugyancsak népszerű zongora- és harmóniumkísérettel ellátott hegedűduóját, a Tavasz dalt. Az amúgy súlyos, tragikus gondolatokat zenébe oltó Sosztakovicsnak sikerült megtalálni a táncos-játékos kedvből fakadó Hat darabját, prelúdium, avotte, keringők, elégia, polka állt össze az orosz zeneszerző sorozatában, populáris hangszerelésben.
Mit ne mondjak, a fesztiválhangversenyt ifj. Johann Strauss operettjének, A denevérnek slágerek közt is legtöbbször elsütött patronja, a nyitány zárta. És itt visszakanyarodhatunk a bécsi újévi koncertek örökzöld-kínálatához. Csakhogy amazt micsoda minőségi, hangulati, előadóművészi tökély jegyében hallani - amit ezúttal korántsem mondhatunk el a kissé szürkén muzsikáló berlini kamaraegyüttesről! Ők is beleuntak volna?