madaras gergely.jpg

Örömódával ünneplik az összetartozást a Margitszigeten

Hagyományosan a Nemzeti Filharmonikus Zenekar játéka nyitja meg a nyári klasszikus koncertszezont a Margitszigeti Színházban. A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és az európai rangú fiatal karmester, Madaras Gergely lesz a koncert vendégművésze.

Minden évben nagyszabású eseménnyel ünnepli a Margitszigeti Színház az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező Nemzeti Összetartozás Napját. Az idei év különlegességét az Európai Uniós Tanács soros elnöki tisztsége adja, melyet június 1-től december 31-ig – 20 éves tagságunk során immár másodszor – hazánk tölt be. Az ünnepi műsort mindennek tiszteletére a visegrádi négyek együttműködésben résztvevő országok zeneszerzőinek műveiből, valamint Beethoven V. szimfóniájából állították össze a szervezők, ráadásként felcsendül majd az Unió himnusza: Beethoven IX. szimfóniájának Örömóda című részlete is.

Bedřich Smetana Eladott menyasszony című komikus, mesebeli jellegű operájának nyitányával kezdődik a koncert, amely a cseh zene fejlődésének egyik jelentős darabja. Ezt követi Frédéric Chopin Andante Spianato és Grande Polonaise Brillante című szerzeménye.

A lengyel zeneszerző után a magyar hangversenykínálatban „ősbemutatóként” a szlovák Alexander Moyzes virtuóz alkotása, a Garam menti táncok következik. Az első felvonás végén  Liszt Ferenc 1852-ben komponált zongoraversenye, a Magyar Fantázia csendül majd fel Balázs János tolmácsolásában.

Az est második felében Beethovené lesz a főszerep: elsőként az 1804 és 1808 között íródott V. c-moll szimfóniája, a klasszikus zene egyik legnépszerűbb, legtöbbet játszott kompozíciója, ráadásként a mindenki számára ismerős Örömóda dallamai csendülnek fel. A gondosan összeállított válogatást korunk egyik legizgalmasabb karmestere, a klasszikus és kortárs repertoárban egyaránt otthonosan mozgó Madaras Gergely, a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere vezényli majd.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – december 2.

Az MVM Classic&Club ünnepi koncertjei, szakmai program a magyar animáció nemzetközi elismertetéséért, Kandela Vándorfesztivál a Balaton-felvidéken, magyar filmzenei vetélkedő diákoknak.

Cziffra Györgyre emlékeznek a Miskolci Egyetemen

Minifesztivál várja a világhírű zongoraművész, Cziffra György tisztelőit december elsején Miskolcon, ahol film, kiállítás és különleges prózai est idézi meg a művész életét és örökségét.

A Margitszigeten is megtáncoltatja a közönséget a Postmodern Jukebox

A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox 2026-ban The Future is Vintage címmel indul világ körüli turnéra – jelentette be a New York-i csapat. Budapestre június 10-én érkeznek, méghozzá a Margitszigeti Színházba.

Várják a Cziffra György Fesztivál díj jelöltjeit

A pályájuk elején álló zeneművészek díjazására és inspirálására, kulturális értékeket megjelenítő művészi teljesítmények elismerésére alapították a Cziffra Fesztivál díjait 2017-ben Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére. Idén a Tehetség díj, az Életműdíj, a Kreatív Művész díj és a KvintEsszencia Talentum különdíj kategóriákban várják a jelöléseket 2026. január 15-ig.