Orosz Zoltán és barátai

A hangszer szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első harmonikát is tőle kapta négy éves korában. Tízévesen, korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, többek között Lehotka Gábortól.

A művész a világ számos pontján koncertezett már, és az észtországi, dániai, finn, belga, norvég, lengyel, spanyol, olasz és orosz harmonikafesztiválok után 1996-ban duója Bardóczy Attila előadóművésszel a Párizsi Nemzetközi Sanzonversenyen elnyerte a legjobb külföldi előadónak járó első díjat. A művész három egymást követő évben megnyerte az Országos harmonikaversenyt felnőtt profi kategóriában. 2000-ben együttese megkapta a Magyar Rádió rangos elismerését az eMeRTon-díjat, majd stílusteremtő zenei tevékenységét 2008-ban Artisjus-díjjal ismerték el.

Orosz Zoltán zenei érdeklődése rendkívül összetett, a klasszikus zenétől a népzenék világán át a jazzig megannyi stílusban egyformán otthonosan mozog, így koncertjein a legkülönbözőbb zenei stílusokkal ismerkedhet meg a közönség. E zenei sokszínűségnek köszönhetően munkásságának meghatározó eleme a zenei stílusok újragondolása, sajátos értelmezése, egyéni hangszerelési elemekkel való fűszerezése, bemutatva mindazt az árnyaltságot, dinamikát és szenvedélyt, ami e hangszert s megszólaltatóját jellemzi.

A koncert alkalmával Orosz Zoltán harmonikaművész olyan világszerte ismert és elismert zenei kiválóságokkal muzsikál együtt, mint pl. a gitárvirtuóz Balogh Zoltán, fúvós hangszereken Borbély Mihály játékát csodálhatjuk, aki kiemelkedő zenei- és előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc - díjban részesült.

Ütőhangszereken a Kossuth-díjas Horváth Kornél varázsolja el játékával a közönséget, basszusgitáron pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Lattmann Béla játszik, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Roby Lakatos világszerte elismert hegedűvirtuóz, sokoldalú művész, aki a műfaji határokat gyakran átlépve nyűgözi le zenésztársait és a közönséget, zenéje a klasszikus és a jazz stílusjegyei mellett magán viseli a magyar cigányzenei kifejezésmódot is.

Az elmúlt évtizedekben olyan neves klasszikus és jazz előadókkal dolgozott együtt, mint Maxim Vengerov, Vadim Repin, Anne-Sophie Mutter, Randy Brecker, Giora Feidman illetve Herbie Hancock.

Páratlan technikája és kivételes előadói képességei elismeréseként 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, s a világ talán legrangosabb komolyzenei lemezkiadója a Deutsche Grammophon is több lemezt készített vele.

A műsorban elhangzanak a világ mai meghatározó harmonika-előadóitól és -szerzőitől származó darabok, így szerepelnek a műsorban Richard Galliano, valamint Astor Piazzolla művei, de helyet kapnak a zenekar tagjainak saját szerzeményei is, valamint nagy hangsúlyt kap a délszláv népzene, hiszen Orosz Zoltán bácsalmási származása miatt e műfaj különösen sokat jelent a művész számára. A Balkán zenéjét jazzes elemekkel, friss hangszereléssel világzenei rangra emelve szólaltatják meg a koncerten, így a népzenére épülő darabokban meghatározó szerep jut az improvizációnak.

Az elmúlt évek alatti számtalan fellépés olyan egésszé kovácsolta e csapatot, hogy tagjai csukott szemmel is képesek egymás legkisebb rezdüléseire azonnal reagálni, így válhat a szabad improvizáció az egész koncert egyik fő jellemzőjévé. Bármikor, bármelyik hangszer szólószerepet kaphat, sőt adott esetben improvizáció közben akár ?beszélgethetnek? is egymással a hangszerek, így a koncert valóban mindig igazi örömzenéléssé válhat zenésznek s közönségnek egyaránt.