?Magángyűjteményekből, valamint különböző vidéki és fővárosi múzeumokból érkeztek a kiállításra szánt művek, többek között a Budapesti Történeti Múzeumból, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumból, Pécsről, a Janus Pannonius Múzeumból és számos más intézményből. Fontos azonban kiemelni, hogy nemcsak Ország Lili-képeket láthatunk a kiállításon, hanem analógiákat is, tehát olyan műveket, melyek hatással voltak Ország Lili művészetére: Olaszországból egy Chirico-kép, Bulgáriából ikonok, a bécsi Albertinából Delvaux-mű, Párizsból pedig egy Kemény Zoltán-kép érkezett? ? mondta el Kolozsváry Marianna, az Árny a kövön ? Ország Lili művészete című tárlat kurátora. A Magyar Nemzeti Galéria kiállításának egyik különlegessége tehát az, hogy ? eddig még soha nem látott módon ? hazai és külföldi analógiákkal, Bálint Endre, Vajda Lajos, Paul Delvaux, Giorgio de Chirico, Vieira da Silva, Toyen és Zoltan Kemeny műveivel párhuzamban szemlélteti Ország Lili látásmódjának alakulását.
?A falak bennem vannak? ? mondta Ország Lili, és egész munkásságában egy szerzetes türelmével és megszállottságával örökítette meg belső világának minduntalan előtűnő falait. Bár 1944 tavaszán a koncentrációs táborba tartó szerelvényről megmenekült, a félelem és a szorongás addigra már örökre beleivódott a tudatába. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után ösztönösen kereste a ?saját ügyét?, és rá is talált a falakra mint témára. A magyar festészetben szinte példa nélkül, a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg vallomásai. Ország Lili a magyar szürrealizmus történetének legkiemelkedőbb műveit alkotta meg az 1950-es évek közepén. A kiállításon a művészetét ért hatások érzékeltetésével, az analógiák párhuzamba állításával válik igazán világossá festészetének eredetisége és egyedisége.
A művész alkotói korszakainak sorát követő kiállítás első nagy egységét az 1952 és 1955 közötti Korai képek alkotják. A festőnő 1955 és 1957 közötti évei az Ortodox szürrealizmus jegyében teltek, mely korszak fő motívuma a téglafal. A tárlat ezen egységében láthatók analógiaként Giorgio de Chirico, Paul Delvaux és Toyen művei. Későbbi utazásai során Ország Lili orosz és bolgár kolostorokban találkozott a pravoszláv ikonokkal, és ezek hatása érzékelhető a következő, úgynevezett Ikonos korszakának művein. Ország Lili az 1950-es évek közepén, első festményeivel egy időben kezdett el montázsokat készíteni. Montázsainak alapanyagát fotók, reprodukciók, régi könyvillusztrációk, szemléltető ábrák kivágott részletei adták, csakúgy, mint Max Ernstnél, aki felfedezte a montázst a szürrealizmus számára. A montázsok végigkísérték pályáját, fontos szerepet játszottak a kompozíciók előkészítésében, olykor festmények előképéül szolgáltak. A külön kiállítási egységben bemutatott montázsai gazdagítják a művészi pálya egyes korszakainak képét.
A rég eltűnt városok nyomait idézik az 1960 és 1965 között készült Városképek. Ország Lili az 1960-as években a prágai zsidó temető sírköveiben találta meg azokat az ?építőköveket?, melyekkel megalkothatta képzeletbeli, a lelkében és az emlékeiben élő városainak alaprajzait. Ebben a korszakában alakult ki senki máshoz nem hasonlítható, egyéni kifejezésmódja. Festményein 1965-től jelenik meg az írásjel, a betű, amely egyszerre mementó, szakrális kifejezés, valamint üzenet egy letűnt korból, töredék, a pusztulás hírnöke. Ez alapján teremtette meg 1966 és 1969 között az Írásos korszakát, melynek jellemzője a szürke-barna színvilág, a faldarabokon ókori világok feljegyzéseivel, rejtélyes héber vagy annak látszó betűkkel, írásjelekkel. Ország Lili 1972-ben két nagyméretű, összegző művet festett, a Minden titkok kapuja és a Múltba nyíló kapuk című alkotásokat, melyeken már megjelenik új, szinte névjegyszerűen azonosítható motívuma, a nyomtatott áramkör. A kommunikációs szimbólumnak is tekinthető sajátos motívum egyszerre civilizációs jelkép és labirintusra is emlékeztető forma. Ez az a formavilág, amely nagyszabású festménysorozatának, a Labirintusnak is alapmotívumát képezi.
?A tárlaton tehát Ország Lili korszakait időrendben lehet végigtekinteni, a kiállítás végén pedig az utolsó korszaka látható, a Labirintus? ? árulta el Kolozsváry Marianna. Ország Lili a fő művének tekinthető Labirintus-sorozatot 1974-ben kezdte el festeni, és egészen haláláig dolgozott rajta. A festőnő a sorozat bemutatását úgy képzelte el, hogy ezek egyszer ?sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket?. Ez azonban csak halála után valósult meg, amikor 1980-ban a Budapesti Történeti Múzeumban építették fel a labirintust a művész útmutatásai szerint Deim Pál közreműködésével. Azóta nem láthatták a nézők a sorozatot, amelynek egyes képei különböző gyűjteményekbe kerültek. ?Most e kiállításon Ország Lili elképzelésének megfelelően felépítettük a teljes, több mint ötvendarabos Labirintust. Ez valóban egy labirintusszerű tér, melyben a művei helyet kaptak? ? tette hozzá a kurátor. A Labirintus-sorozat műveit a kiállításon a költő-barát Pilinszky János Apokrif című verse értelmezi, mely Alföldi Róbert előadásában hallható.
A tárlaton Ország Lili életébe is igyekszünk bepillantást nyújtani, fotókat és dokumentumokat mutatunk be utazásairól, leveleken, fényképeken keresztül ismertetjük meg barátait, mestereit ? Róbert Miklóst, Bálint Endrét, Pilinszky Jánost ?, illetve első gyűjtőit, Rácz Istvánt és Kolozsváry Ernőt. ?Ország Lili egyik legnagyobb gyűjtőjének és nagyon jó barátjának, Kolozsváry Ernőnek a portréfilmjéből is látható lesz egy részlet a kiállítás ezen szegmensében? ? mondta a kurátor, aki azt is kiemelte: ?Ország Lili utazásairól is megemlékezünk ? a tárlat e részében vázlatfüzetei, noteszei láthatók, melyekbe az utazásairól írt feljegyzéseket?.
A Magyar Nemzeti Galéria Árny a kövön ? Ország Lili művészete című tárlata 2017. március 26-áig várja az érdeklődőket.
Készítette: Tóth Eszter
Fotó: Csákvári Zsigmond
