Az erdélyi Vizi és az Abel Label néven alkotó Mihalik Ábel közös dalának címe Humankind, és a Banding részvételével születhetett meg.

A Banding egy olyan fiatal zenei szakemberekből álló csoport, akik arra törekedtek a karantén előtt, hogy zenekarokat kapcsoljanak össze egész Európában, hogy cserekoncerteket szervezhessenek egymással. Több zenekar is jelezte, hogy szívesen dolgoznának együtt, így a Banding elindította ezt a szolgáltatást, melynek első dala pénteken debütált.

A Humankind a Banding kollaborációs dalszerzői projektjén belül jelenik meg, melynek célja, hogy az együtt alkotók digitálisan elérjék egymás közönségét és bemutatkozhassanak új zenei piacokon.

Az erdélyi dalszerző és producer, Vizi (2012 Voice Románia döntős) és az Abel Labelként szólóban alkotó Mihalik Ábel közös dala annak a történetét meséli el, ahogy a két szerző nem tudta az elméjét karantén alá helyezni a bezártság alatt, ezért inkább a közös dalszerzésbe való menekvést választották. Azokat a hangokat szerették volna rögzíteni egy dalban, amik ellenpontozzák ennek az újonnan megélt valóságnak a szorongását.

„Nagyon természetesen folyt Ábellel a munka, semmiféle ego nem került a kreatív folyamatokba. Ez elég ritka és nagyon szuper így dolgozni.” – mondta Vizi.

Mihalik Ábel így mesélt a közös munkáról: „Kaptam 8 ütemet és egy refrént Vizitől mint dalötlet. Válaszként küldtem vissza egy kis változtatással egy verziót, aztán azon kaptam magunkat, hogy arról beszélgetünk, mit utálunk az emberiségben.”