A Birdie egy amerikai filmdráma inspirációja útján született. Milyen párhuzamot vonhatunk le a két történet között?
A William Wharton amerikai íróregénye alapján készült Birdy című filmdráma fontos inspirációs forrásként szolgált Frenák Pál számára, akárcsak a San Clemente című dokumentumfilm, amely egy már nem létező, olaszországi elmegyógyintézet mindennapjait mutatja be. San Clemente egy elkülönített kis sziget Velence mellett, amely hajdan elmegyógyintézetként funkcionált, ma pedig hotelként működik, ahol egyébként Frenák Pál maga is járt. A helynek az volt az érdekessége, hogy az ott lakókat hagyták a maguk természetességében létezni. Úgy éltek azon a szigeten, és abban az épületben, mintha otthon lennének, közben mindenkinek ott volt a saját kis őrült világa, bizarr mikroklímája, amiben létezett. A dokumentumfilm felkavaróan és pontosan mutatja meg ezt a - bármit is jelentsen - "normalitáson" túli önazonosságot. Ugyanakkor bár megvannak az említett filmes, irodalmi referenciák, a Birdie esetében mégsem azok adaptációjáról van szó, ahogy a Frenák-darabok esetében sosem. Ez egy sokkal nyitottabb forma, egy olyan kreáció, amely különböző inspirációs forrásokból táplálkozik és a táncosokkal mély és szoros együttműködésben születik. A repülés motívuma egyébként is nagyon fontos Frenák Pálnak, és ez a gyerekkori emlékeihez köthető. A koreográfus siket szülők gyermeke - a jelnyelv volt az első nyelv, amit elsajátított - ám a ?60-as évek Magyarországában nem volt könnyű helyzetben egy sokgyermekes, siket édesanya, így Pál kisfiúként intézetbe került Balatonlellére. Ez a néhány év, amit ott töltött, gyermekkorának meghatározó tapasztalatai közé tartozik, talán érthető, hogy a bezártság és a szabadság kérdése nem véletlenül fontos számára.
Tehát akkor a szabadság fogalma már akkor is foglalkoztatta.
Az intézet udvarán nagyon sokat nézte a madarakat, bevésődött az, ahogyan elképzelte, hogy kirepülhetne onnan. Ez egy személyes szál, egy rendkívül személyes élmény, ugyanakkor az előadás semmiképp sem autobiografikus, Frenák Pál sokszor, sok helyen vallott erről: ő már nem magáról akar beszélni a színpadon, fontosabb számára a személyes érintettségen keresztül érzékenyen megláttatni valami általánosat, valamit, amivel mindenki képes azonosulni. Talán a szabadság kérdése a legfontosabb a darabban, és nem is a konkrét szabadságé, inkább arról van szó, hogyan teremtünk magunk köré különböző élhető és élhetetlen struktúrákat, rendszereket - szabályokból, korlátokból, nyitott és zárt kalitkákat. Olykor megrázó rájönni, hogy voltaképp mi döntjük el, hogy milyen életet szeretnénk élni és mi a "normalitás" számunkra, nem pedig a társadalom, a politikai helyzet vagy a szociális státusz, miközben mindez mégis definiál minket. Ez az, amit a Birdy című filmben is látsz, és ami a dokumentumfilmben is megjelenik: valaki - menekülésképp vagy a boldogságát keresve - úgy dönt, ő egy madár. Így él. Ez van. Ez Frenák Pál számára nagyon erős kép, erős metafora. Te alakítod ki a világot magad körül... és ha ebben jól érzed magad, ha az a te valóságod, amiben jól működsz, akkor tulajdonképpen ki az, aki megítélheti, hogy ez őrület-e, vagy inkább végtelen szabadság? Persze a Birdie nem akar erre kategorikus válaszokat adni, itt sokkal erősebb a kérdésfelvető attitűd, azt vizsgáljuk, hogyan is viszonyulunk a szabadsághoz, a fizikai, a mentális szabadsághoz vagy a fantázia szabadságához. Nagyon szépen és tudatosan dolgozik ezzel a koreográfus és társulat. A kortárs tánc egy absztrakt műfaj, asszociatív rendszer - a madárság és a madárlét különböző variációin át valami nagyon is emberihez kerülnek-kerülünk egyre és egyre közelebb.
A díszlet szempontjából milyen különlegességeket terveztek?
Frenák Pál előadásaiban mindig nagyon fontos a díszlet, ami rendszerint valamilyen rendkívül letisztult, absztrakt, ugyanakkor instabil, különleges struktúra: függesztett kötélrendszer, döntött színpad, felfújható plasztikmedence vagy épp egy óriás háló. A koreográfus ezzel olyan térbe és szituációba kényszeríti a táncosokat, amely - szó szerint - kibillenti őket a megszokás, a rutin egyensúlyából. Ahhoz, hogy képesek legyenek mozdulni ezekben a különleges terekben, meg kell válniuk a berögzült formáktól, újra kell értelmezniük önmagukat a térben. Ez most is így lesz, hiszen izgalmas, egyedülálló dologgal készülünk, Lakos Dániellel és csapatával, a Tervhivatal építészeivel dolgozunk együtt és a közös munka során a tervezőcsoport design díjas 3D logikai játéka, a Logifaces szolgált inspirációul. Amikor megláttuk a csodaszép aszimmetrikus kis betongúláikat, azonnal megragadott bennünket a játékossága és variálhatósága. Ez tökéletesen illik ahhoz, amit gondolunk a szabadságról, arról, hogy játékosan és mégis komolyan újra-és újraépíthetjük, újrarendezhetjük a rendelkezésünkre álló információt és teret. Így a Birdie díszleteként ezeket az asszimetrikus elemeket "növesztettük meg" 2,5 méter magasra - a Logifaces mint struktúra és forma maradt, csak nem tömör felületek, hanem légies, hatalmas alumínium csőrendszer formájában született újjá. Mivel a Művészetek Palotájában lesz a bemutató, helye és tere van a grandiózus megoldásoknak, elképesztően szép lesz.
Külföldi művészek is részt vesznek a produkcióban?
Alapvetően egy magyar-francia társulatról van szó, az pedig külön öröm és büszkeség, hogy több magyar táncos külföldről érkezett haza a produkció kedvéért, Mauer Milán például Németországban dolgozott korábban, Simon Renáta Svédországban, Yosmell Calderón Mejías a kubai balett szólistája, aki kifejezetten a Frenák Pál Társulattal való együttműködés miatt jött Európába. Kubai kötődésünk egyébként is van, hiszen Nelson Reguera közel 10 éve a társulat emblematikus táncosa. Zseniális képzettségű és teherbírású táncosokkal dolgozunk együtt: van, aki a modern balett világából jött, van, aki kortárs technikákat tanult, mindannyian lenyűgözőek. Amikor új emberek lépnek be a társulatba - most ugye három új táncos csatlakozott a csapathoz - izgalmas látni azt a folyamatot, ahogy Frenák Pál képes kizökkenteni, formálni, megnyitni őket. Szuggesztív, kérlelhetetlenül őszinte társulatvezető, aki ugyanakkor minden pillanatban, minden idegszálával figyel a táncosaira és abszolút belőlük építkezik, a személyiségükből dolgozik.
Pedig a profikat nyilván nehéz formálni, alakítani, irányítani.
Igen, mivel nyilván mindenki hozza a saját kis eszköztárát, tapasztalatait, egóját, rutinját. Ez így is van rendben. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok arra, amikor azt hallom - és sokszor hallom - hogy egy Frenák-táncos bármikor felismerhető. Hatalmas technikai tudás és erős színpadi jelenlét jellemzi mindegyiküket és a képesség, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, merjék megtapasztalni saját fizikai és lelki határaikat.
Hogyan zajlanak a próbák?
Hét hete nagyon intenzíven, napi minimum 6-8 órát próbálnak a Művészetek Palotájában. Mivel a díszlet is fontos része az előadásnak, ezért az óriási fémszerkezetek már a kezdetek óta ott állnak a próbateremben. Frenák Pál egyébként - és ez talán érdekes és meglepő lehet az olvasóknak - nem zenére koreografál, ez nem csak most van így, mindig is így dolgozott. Úgy véli, a táncosoknak kell, hogy legyen egy belső ritmusa és tudása a koreográfáról, így csendben próbál, hogy ne a zenétől függjön a táncosok lendülete, energiája, dinamikája, hanem magukból, belső ritmusukból építkezzenek. Általában csak a legvégén, az utolsó két hétben érkezik meg a zenei anyag, a zeneszerzőnk most a szemtelenül fiatal és tehetséges berlini kortárs komponista, Norman Levy, aki elektroakusztikus és klasszikus zenei betéteket használ, valamint egy csellista is feltűnik majd a színpadon.
A premier után hol találkozhatunk még az előadással és a társulattal?
A bemutató 17-én lesz, majd játsszuk 18-án is, ha minden igaz már mindkét előadás teltházas. Június 2-én lesz a következő alkalom, amikor a Birdie-t ismét láthatja a közönség, természetesen akkor is a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Közben április 29-én az InTimE című előadással az Átrium Film-Színházban ünnepeljük a Tánc Világnapját. Május elején a Fiúk című produkcióval turnézunk Németországban, majd 21-22-én a Tricks and Tracks 2. című előadás látható a Trafóban és vendégei leszünk a veszprémi és a győri táncfesztiválnak. Intenzív, sűrű időszak jön, de ennek nagyon örülünk.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Juhász Dóra pályáját színikritikusként, táncszakíróként kezdte, hat éven át dolgozott a Trafó Kortárs Művészetek Házában, 2012 óta a Frenák Pál Társulat művészeti menedzsere. 2013-2015 között a washingtoni Kennedy Center for the Performing Arts és a kulturális menedzserek-vezetők képzésével foglalkozó DeVos Institute of Arts Management Nemzetközi Fellowship Programjának egyetlen magyar résztvevője, 2015-ben az ISPA - International Society for the Performing Arts ösztöndíjasa, a WERK Akadémia művészeti menedzser képzésének egyik tanára.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
