Családjában sokan foglalkoznak művészetekkel. Unokatestvérei zongoraművészek, édesapja magyartanár és költő, édesanyja rajztanár és pedagógus.
Szerencsés helyzetben vagyok, a családomon keresztül hamar kapcsolatba kerültem a különböző művészeti ágakkal. Édesanyámnak is köszönhetem, hogy felfedezhettem a költészetet és a képzőművészetet. Kiskoromban az ölébe ültetett, és kortárs költők verseit olvasta nekem.
Performanszokat, kortárs tánc- és színházi előadásokat is néztünk, festményeket, grafikákat tanulmányoztunk korokon át. Ezért már óvodás koromtól rácsodálkozhattam, milyen érdekes dolgokat csinál például Marina Abramović, Ladik Katalin, átérezhettem Fenyvesi Ottó, Tolnai Ottó sorait. Képzőművészeti pályámon Király György és Sinkó István festőművészek indítottak el. A balett mesterségét Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára mutatta meg.
Tizenhat évesen iratkozott be írókurzusra. Azt gondolta, hogy az írás tudatosan, más foglalkozásokhoz hasonlóan megtanulható?
Úgy emlékszem, hogy azt írtam a kurzus megkezdése előtt Petőcz Andrásnak, hogy szeretném, ha megtanítana verset írni. Amikor először mutattam neki a verseim, mint utólag megtudtam, nagyon félt, hogy a koromból következően patetikus versekkel kell foglalkoznia. Azt gondolom, hogy valamennyire megtanulható a versírás, de ez így túl tág kijelentés lenne. Talán egy alaphangot, egy ütemet már az elején meg kell ütni, kell valamiféle kiindulás, amit aztán formázhatunk és szikárabbá tehetünk.
A költészet veszélyes műfaj, mert amilyen könnyen jönnek a szavak, olyan gyorsan el is tudnak menni. Kell egy tudatosság, egy tájékozottság, ha valaki hosszú távon ezzel akar foglalkozni. Petőcz András Szépírói kurzusa nekem azért is volt nagy segítség, mert adott egy lökést, mégpedig oly módon, hogy óráról-órára házi feladatokat kaptunk, azokat megnéztük, és ha kellett, javítottunk rajtuk. Egy évig volt szükségem erre a kurzusra, de néha még most is szívesen kérek tanácsot, instrukciót, ahogyan azt sok költő, író is teszi.
Első, Légörvény című verseskötete a Napkút Kiadónál jelent meg. Könnyű út vezetett a megjelenésig?
Megtisztelő számomra, hogy egy olyan kiadóval dolgozhattam együtt, mint a Napkút. Mikor Szondi Bencének, a kiadóvezetőnek elküldtem a kéziratomat, nem gondoltam volna, hogy rábólint. Elég hamar megérkezett a kedvező válasz, hogy kiadásra érdemesnek találták a verseim. A mai napig meglepődöm, hogy az összeállítás könnyen ment. Petőcz András végig a segítségemre volt, együtt választottuk ki, milyen versek kerüljenek a könyvbe. Aztán jött az újabb váratlan meglepetés, amikor pályázatot nyertem a NKA-nál a kötetemmel. Egyik fontos megállója volt ez a megjelenésnek, hiszen saját pénzből nehezebben ment volna a könyv elkészítése.
Hogyan állt össze szerkezetileg a kötet?
Először játékként fogtam fel a versírást, ahogyan a kurzust kezdetben. Idővel azonban tudatossá vált bennem. A koncepció az volt, hogy egy kicsit engem is kifejező világot hozzak létre a kötetben. A verseimben motívumként sokszor megjelenik a dohányzás vagy a bláz, a cigaretta. Ha elérem azt, hogy az olvasó láncdohányosnak tartson, az már jó, hiszen az azt jelenti, hogy sikerült hitelesen eladnom magamat, miközben a tény az, hogy csak a verseimben dohányzom. Mint ahogyan Petőcz András a kötet utószavában is említi, illetve a laudációjában is elmondta, a verseimet körbeöleli a szavak játéka, a szavak sajátossága, nem mindennapisága.
Csak hogy néhány ilyen kifejezést említsek a kötetből: izommemória, proletár balkánista, detektál, balkánista utazó fedorával a fején, ráduszai a ragyogásnak. Ez a játékosság később tudatossá vált, amivel a saját dolgomat is próbáltam könnyíteni azáltal, hogy amikor túl unalmasnak éreztem az adott mondatot a versben, akkor csak fogtam az egyik szót, elővettem a szinonima szótárat, és kicseréltem egy izgalmasabb, ritkábban használatos szóra. Ez volt az egyik tudatos játszadozásom, a másik pedig tudattalan volt, inkább naiv, hiszen sok olyan szó is megtalálható a könyvben, amit csak én használtam. Ilyen például a balkánista kifejezés. Ezt családon belül hallottam gyerekkorom óta, félig horvát kapcsolódásom, származásom miatt. Mi ilyen balkánisták vagyunk - mondta az édesanyám mindig, amikor viccelődött velem. Sosem gondoltam azt, hogy ezt így, ebben a formában mások nem használják. Nem véletlenül választottam a Légörvény címet a kötetemnek, ugyanis ez fejezi ki leginkább a könyv metódusát. Az örvényembe hívom be az olvasót is. Érdekessége lehet még a könyvnek, hogy magát a borítót, és a benne található grafikákat is én készítettem.
Foglalkoztatják a kritikák?
Mint mindenki mást, engem is érdekel a kritikusok véleménye. Úgy érzékelem, hogy az eddigi visszajelzések pozitívak, és talán ezt támasztja alá a Debüt díj is. Megerősít abban, hogy nem olyan rossz, amit csinálok, és érdemes tovább folytatnom a megkezdett utat.
A költészeten kívül a képzőművészet és a tánc is érdekli. Hat egymásra ez a három, egymással közvetetten érintkező terület?
Az egészben az a csodálatos, hogy a látszatra különböző művészeti ágak tökéletesen összekapcsolódnak. El nem tudom képzelni, hogy csak költészettel foglalkozzam. Sok inspirációt meríthetek a festészetből és a táncból. Mindegyik reflektál mindegyikre. Nehezebb lenne a dolgom, ha ezekkel nem foglalkozhatnék.
Jelenleg egy művészeti középiskolában tanul festő szakon, a következő évben érettségizik. Hol tervezi folytatni a tanulmányait?
Mindig is azt terveztem, hogy a képzőművészeti pályát választom, noha kisebb koromban az elsődleges célom a Táncművészeti Egyetem volt. Jelenleg az irodalom és a költészet áll kiemelt helyen az életemben, így ha egyetemet kell majd megjelölnöm, akkor az ELTE bölcsészettudomány karát szeretném megcélozni, azon belül pedig a magyar-horvát szakot. A horvát nyelvet szeretném minél jobban elsajátítani, hiszen az anyai nagyapám horvát volt, és a szüleim is anyanyelvi szinten beszélnek ezen a nyelven.
