Debüt díj
Végh Attila kapta a Magyar Írószövetség Arany János-díját
Kiemelkedő irodalmi munkásságáért Végh Attilának ítélte idén az 1995-ben alapított Arany János-díjat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma. Az elismerést a szövetség hétfői rendezvényén adták át Budapesten.
Pénteki kultúrrandi Fehér Csenge íróval
Pályafutásának első fő állomása a tavaly megjelent, A kibomló test című kötet volt, amelyért elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt-díját, nemrég pedig beválogatták a KMI 12 idei szerzői közé. Fehér Csengével beszélgettünk írói identitásról, sikerről és arról, hogyan lett belőle szoftverfejlesztő.
A Tokaji Írótáborban adták át az idei Debüt-díjakat
A Magyar Írószövetség által 2019-ben alapított díjjal fiatal, elsőkötetes alkotókat jutalmaznak három kategóriában (vers, széppróza, tanulmány). Az elismeréssel bruttó 1 millió forint pénzjutalom jár, és az alkotó a Magyar Írószövetség tagjává válik.
„Az örvényembe hívom az olvasót"
Kell egy tudatosság, egy tájékozottság, ha valaki hosszú távon ezzel akar foglalkozni - mondja a Magyar Írószövetség Debüt díját elnyert, 18 éves Nagy Lea költő, akivel a rendhagyó gyerekkor és az írás tanulhatósága mellett a versek születéséről is beszélgettünk.
Ők az első Debüt díjasok
A csütörtök délelőtti kezdődött Versmaraton megnyitóján első alkalommal adták át a Magyar Írószövetség Debüt díját. Az elismerést három fiatal szerző vehette át, Nagy Lea, Voloncs Attila és Pataki Tamás.
Ebből én csak nyertem
Bízom benne, hogy az a tendencia, hogy sokan ódzkodnak a kortárs szövegektől, új, pozitív fordulatot vehet – mondja Erős Kinga kritikus, kiadóvezető és irodalomszervező, akit többek között a háttérbe szorult női szerzőkről, a kortárs prózairodalom helyzetéről és a határon túliságról is kérdeztünk.