Összeállítják az elmúlt korok illatainak enciklopédiáját

Egyéb

Kutatók elmúlt korok európai illatainak összeállításán dolgoznak.

Az Odeuropa elnevezésű nemzetközi projekten brit és más európai tudósok, történészek és mesterségesintelligencia-szakértők dolgoznak. A 2,8 millió euróval támogatott kutatás az egykor ismerős, de mára már eltűnt illatok azonosítását, ha szükséges újrateremtését tűzte ki célul.

Az illattárba a 16. századtól a 20. század elejéig gyűjtik az aromákat. Az összegyűjtött információkat az európai illatok online enciklopédiájának létrehozásához használják fel. Ebben megtalálhatóak majd bizonyos szagok, de rávilágítanak különleges szagokhoz kapcsolódó érzelmekre és helyszínekre is.

Külön foglalkoznak majd azokkal, akiknek a szagok érzékelése egy-egy korban valamiért fontos volt, például az orvosokkal, és azzal, hogy a szaglás mit jelentett számukra. A korabeli orvosok például számos gyógynövényt, például rozmaringot is használtak, egy darabig úgy vélték, hogy ezek védenek a pestistől.

A kutatás arra is kiterjed, hogy különböző jellegzetes illatok, köztük a dohány szerepének, felhasználásának változását vizsgálják a történelem során. A kutatók eredményeiket vegyészekkel és illatszerészekkel is megosztják, hogy rekonstruálni tudják az eltűnt illatokat, amelyek később múzeumok és más örökségi helyszínek látogatóinak élményét fokozhatják.