„Nem bélyegezhetem szemétnek egy teljes generáció zenei ízlését pusztán azért, mert az távol áll az enyémtől” – mondja Hollerung Gábor. A Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője éppen ezért olyan eszközöket keres, amellyel a fiatalokat is megszólíthatja. Ha kell, ágyút sütnek el a Sportarénában, vagy a Harry Potter muzsikáját viszik a Zeneakadémiára. November 9-én mutatják be az együttesről készült dokumentumfilmet.
Az idei évadban több koncertet is adnak a Papp László Sportarénában. Miért érdemes sportcsarnokba vinni a klasszikus zenét?
Rendszeresen játszunk az arénában, tavaly a karácsonyi hangversenyünket tartottuk ott, korábban pedig az ABBA Symphony, vagy a John Williams-koncertet. Idén az Igazából karácsony mellett a Müpában hagyománnyá vált – Klasszik rádóval közös – Cinemusic koncertünket visszük át a sportarénába, még ha nem is lesz gazdaságosabb így.
Azt hittem, a nagyobb közönségért és jegybevételért érdemes ilyen koncerteket szervezni.
Ezek a koncertek – a tao eltörlése után – csekély nyereséget hoznak, ám a zenészeknek sokkal jobb eljátszani egy hangversenyt hat-hétezer ember előtt, mint gyors egymásutánban hármat, amit a Müpában – három teltházzal is – csak feleannyian hallhatnak. Fontosak ezek a hangversenyek, mert olyanokat is megszólítanak, akik egyébként nem koncertlátogatók. A fiatal generáció itt csodálkozik rá egy szimfonikus zenekar hangzására, és számukra mindez alapélménnyé válik.
Mert a Harry Potter zenéjét játsszák?
Ahhoz, hogy John Williams muzsikáját játsszuk, már nem kell a sportarénába menni. A Zeneakadémián is adtunk ilyen koncertet, sőt, a Müpában volt John Williams és Wagner műveit egy estén felvonultató hangversenyünk. Természetesen Wagnertől nem a Parsifalt vagy az Istenek alkonyát vettük elő, hanem azokat a közismert motívumokat, melyek stílusa számos műben, akár filmzenékben is visszaköszön. Október 27-én a Best of Cinemusic koncerten is játszunk klasszikusokat, felcsendül például Csajkovszkij 1812 című nyitánya, amelybe a szerző valódi ágyúk dörrenését is belekomponálta. És míg koncerttermekben a fegyverropogást üstdobok hangjával imitálják, mi most egy 102 éves ágyú hangját komponáltuk az előadásba.
Hatásos.
Szerintem semmilyen eszköz nem megvetendő, amelyik a komolyzene iránt érdeklődő, drámaian fogyó közönséget bővíti, és a fiatal generációban szinte drámaian csökkenő érdeklődést fokozza.
Érezhetően más a közönség ezeken a koncerteken, mint a klasszikus hangversenytermi előadásokon?
Abszolút! Egyébként ez egy nagyon kényes egyensúly. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az a közönség, amely Beethoven, Richard Strauss és Wagner muzsikájáért jön el egy estünkre, maradéktalanul örül a Star Wars zenéjének, vagy egyáltalán ismeri. A legutóbbi Megérthető zene koncertünket – amelyen a Harry Potter muzsikáját játszottuk – kettőztük a Zeneakadémián, és jól érzékelhető volt, hogy míg a bérletes, délelőtti közönség körében visszafogott sikert aratott az előadás, addig a délutáni extatikus siker volt. Egyszerűen azért, mert azok a zömében fiatalok ismerték és szerették ezt a muzsikát. Borzasztóan élvezték, hogy azoktól az összefüggésektől, melyekre a magyarázatok során rámutatok, ők is jobban értik. Muszáj olyan koncerteket csinálnunk, melyek végén a fiatalok úgy állnak fel, hogy élvezték, vagy azt gondolják, hogy lám, ez nem is olyan rossz.
Hogyan kell a fiatalokhoz szólni?
Épp úgy, ahogy a felnőttekhez. A saját négyéves unokámon látom, hogy az értelmes mondatok ugyanúgy célba találnak. Gyerekkoncerten is óvakodom a mondanivalóm bármiféle lebutításától.
Nem erre gondoltam, hanem elsősorban arra, hogy amit ők nap mint nap hallgatnak, az még John Williamstől is fényévekre van.
Éppen ezért gondot fordítok arra, hogy ezekből a zenékből felkészüljek, és egy-egy hasonlat vagy utalás erejéig beleszőjem a mondandómba. Nem bélyegezhetem szemétnek egy teljes generáció zenei ízlését pusztán azért, mert az távol áll az enyémtől. Meg kell találnom a kapcsolódási pontokat, hogy ők is fogódzókat találjanak a klasszikus zene megértéséhez. Ez a ráismerés elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi párbeszédet folytassunk.
Szerintem borzasztóan hiányzik a mai szülő-gyerek, tanár-gyerek kommunikációból az összekacsintás.
Budafok-Tétényben ősszel az összes általános és középiskolás gyerek részt vesz majd egy kimondottan nekik szóló hangversenyen. Miként sikerült ezt megvalósítani?
Vendégként dolgozom évek óta Győrben egy hasonló ifjúsági programban, ahol minden iskolást elérnek. Ez adta az ötletet, amelyet a polgármester támogatásával most Budafokon is megvalósíthatunk. Mivel ott nincs olyan iskola, amelynek aulája alkalmas helyszínül szolgálhat, a Klauzál házba jönnek el. Öt napon keresztül minden nap három koncertet tartunk a varázslás, a boszorkányság zenei vonatkozásairól, amit három korosztály, az alsós és felsős tanulók, valamint a gimnazisták eltérő igényeihez szabtunk.
Tavaly ünnepelte a BDZ fennállásának 25. évét, akkor kezdett el Sólyom András filmet forgatni az együttessel.
A filmet egy lelkes koncertlátogató mecénásunknak, Élő Nórának köszönhetjük. Ő vetette fel és finanszírozta az ötletet. Ugyancsak neki köszönhetjük, hogy megalakult a Pártoló Klub, mert bár korábban is szoros kapcsolatot ápoltunk az üzleti szféra szereplőivel, elsősorban a tao-támogatáson keresztül fejezték ki rokonszenvüket. Meglátjuk, miként alakul a kezdeményezés, bízunk abban, hogy minél többen állnak mellénk.
Kaptak tao-kompenzációt?
Egyelőre nem, de elbírálásra vár a pályázatunk. A BDZ – a többi komoly állami támogatást élvező zenekarral szemben – jelentősen támaszkodik a jegybevételeire. Nálunk a tao-támogatás a büdzsénk csaknem harmadát tette ki. Most ez a több mint négyszáz millió forintos összeg hiányzik. Azt reméljük, a tárca megítéli a kompenzációt.
Visszatérve a filmre: miről szól? A zenekarról, Önről?
Nem tudom, András milyen elhatározással vágott bele, de a végeredmény egyrészt egy elképesztő keresztmetszete egy közösség létének és az alkotás folyamatának. Az együttműködés, a tolerancia, egymás tisztelete és az egymástól való tanulás képessége exponenciálisan megnöveli egy zenekar hatékonyságát. A másik dolog, hogy ott, ahol az ember nem fél, gyomorgörcs és viták nélkül elmondhatja a véleményét nekem, vagy a pulttársának, egészen más légkör alakul ki. A film ezt tudatosította bennem. Az utolsó bérfejlesztés után azt mondták nekem a kollégák, hogy ha még egy kis emelést ki tudunk gazdálkodni, akkor
nincs az az ajánlat, amiért elmennek innen.
Tehát mára elértük azt, hogy bár a kollégák jelentős része végigülte a nagyzenekarokat, úgy véli, hogy ennél jobb együttes ma nincs az országban. Ez látszik a filmből, amely közben a zene örömét ünnepli.
Nyitókép: Hollerung Gábor, fotó: Csibi Szilvia
