Báthory Zsigmond Magyar Nemzeti Múzeum.jpg

Oszmán szultán portréjának hitték Báthory Zsigmond arcképét

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem tavaly megvásárolt arcképe áll a Magyar Nemzeti Múzeum új kamarakiállításának középpontjában. Ez az eddig ismert legkorábbi magyar személyt ábrázoló portré, amely magyar gyűjteményben szerepel.

Kiemelkedően jelentős műtárgyról van szó, amellyel 2022-ben bővült a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának gyűjteménye. Egy bécsi aukción vásárolták meg, ahol egy fiatal oszmán szultán portréjaként szerepelt a táblakép, a képmásban azonban sikerült egyértelműen azonosítani Báthory Zsigmond (1572–1613) erdélyi fejedelem ifjúkori arcképét az 1590-es évek elejéről.

Az Egy fejedelem arcai Báthory Zsigmond ismeretlen képmása című kiállítás középpontjában álló festmény unikális a fennmaradt fejedelmi portrék között. Báthory István fejedelemről – Zsigmond nagybátyjáról – csak lengyel királyként készítettek festményt, Bethlen Gábor mellképei pedig gyengébb kvalitásúak, és az egykorúságuk is kérdéses. Az első, igazoltan egykorú erdélyi fejedelmi festményportrék csak fél évszázaddal későbbről, I. Rákóczi Györgyről és Kemény Jánosról maradtak fenn.

A kiállításon a fejedelmi portré mellett a tizenöt éves háborúba bekapcsolódó és ezzel jelentős európai érdeklődést és hírnevet kivívó Báthory Zsigmond más típusú arcképei is láthatóak. Az érmeken, metszeteken és festményeken jól követhető az ábrázolási hagyomány változása és a megélénkülő kora újkori nyugat-európai nyilvánosság képigényének jelentősége. A fejedelmi portrén ábrázolt tárgyak közül a kiállításon megtalálható egy hasonló páncél, egy dísznyeregtakaró és több tollas buzogány is. A festmény megszerzésének, azonosításának és bemutatásának jelentőségét fokozza, hogy a magyar királyi családok portréin kívül – a múzeum tudomása szerint – ez ma a legkorábbi ismert, magyarországi gyűjteményben lévő, magyar személyt ábrázoló festményportré.

Ez is érdekelheti

Mozgó múzeumok, adventi hagyományok és a hétköznapok luxusa – Programajánló

Városnézés muzeális Ikaruszokkal, Rab Ráby-kiállítás Szentendrén, beszélgetés a hétköznapok luxusáról, Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Mozart és a nők – Programajánló

Lapozgatás egy régi, zenélő fényképalbumban, Amadeus a Szegedi Kortárs Balettel, születésnapi Sárkánykönny-koncert a Fonóban, Trokán Nóra kulisszafotói a szentesi Tóth József Színházban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Bábok, képek, képregények és Petőfi színházi szerepei – Programajánló

Titokzatos sakkjátszma a bábszínházban, zenei utazás a világ körül Sebestyén Mártával és Boban Markovićcsal, képregényfesztivál Szegeden, retrospektív kiállítás Szentendrén, nemzetközi konferencia a kulturális örökség védelméről – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Zenélő fényképalbum a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban

Fotográfiák keringőre – Zenélő fényképalbum a 19. század végéről címmel megnyílt a novemberi Hónap kincse a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 29 fényképet tartalmazó album egy Nagytapolcsányban élt házaspár 1892-es házassági évfordulójára készült.