A Felvidék sorra termeli ki a jobbnál jobb zenekarokat, amelyek összetartó közösségként képviselik a magyar nyelvi hagyományokat. Őket gyűjtöttük össze és mutatjuk be most nektek.

Jóvilágvan

Kezdjük a listát a Felvidék talán legismertebb magyar bandájával: a hattagú zenekar nemcsak a szlovák és a magyar, hanem a környező országok közönségét is megmozgatta már. A banda tagjai gyakran hangsúlyozzák, hogy magyarságuk fontos érték számukra; részben ennek is köszönhető, hogy a Jóvilágvan tradicionális dallamokkal és témákkal fűszerezi modern pop-rockos hangzását. A zenekar egyébként negyedik lemezén dolgozik, úgyhogy most kiváltképp érdemes követni a csatornájukat.

Hallgass bele!

Estendøn

Nem, nem egy skandináv kisváros nevét olvastad: az estendøn ejtsd: estendőn az estefelé erdélyi megfelelője, és már hangzásával is hűen képviseli azt a jazzes bárhangulatot, ami a járványhelyzet idején úgy hiányzott a hétvégéinkből. A zenekar hét tagja egészen eltérő zenei hagyományokat dobott be a közösbe, és már első perctől kezdve koncepciójuk fontos része volt, hogy csakis saját dalokat játszanak. A Jóvilágvan előzenekaraként feltűnt Estendøn bátran vegyíti a funkot, a rockot és a népi motívumokat, így diszkográfiájuk egyaránt célba érhet a hagyományos népzene kedvelőinél és a kísérletezőbb fülűeknél.

Hallgass bele!

Gorlo Volka

Farkas Melinda és Mézes Zoltán már zenéltek együtt, mielőtt megalapították a Gorlo Volkát a gitárzenére épülő duó később, Szabó Gábor és Gőgh Ákos csatlakozásával négytagúvá bővült. A magát „lírai power-popként” definiáló bandára először a húsba markoló dalszövegek miatt figyeltünk fel. Melinda brutális szövegeit, valamint Ady, Pilinszky és Dsida Jenő éles sorait táncolható ritmusok simítják ki és varázsolják fülbemászóvá.

Hallgass bele!

TooFar

Több szempontból is listánk „különce” a hároméves TooFar zenekar, amely a hagyományos népi motívumok helyett a zúzós hangzás mellett tette le voksát: dalaikban a punk-rock, a modern metál és az elektronika hangzásvilága keveredik. Átütő energiájukat hallva az Öröm a Zene zsűrije és a hazai rockszcéna legmenőbb arcai is elismerően biccentenek; ennek is köszönhető, hogy többek között az AWS, a Kies és a Fatal Error előzenekaraként mutatkozhattak be.

Hallgass bele!

Endorfin

Az Endorfin zenekar tagjai eredetileg egy március 15-ei iskolai műsor előadóiként álltak közösen színpadra, ám már ott olyan erős összhang jött létre köztük, hogy a folytatás mellett döntöttek. A lassan tízéves zenekar több tagcserét és rövid leállást is túlélt, mire elérték végső felállásukat, de ma már tagadhatatlanul fontos színfoltjai a párkányi éjszakai életnek. Dalszövegeik egy része ismerős lehet az irodalomrajongók számára: előszeretettel adaptálnak József Attila-, Karinthy-, Erdős Virág- és Juhász Gyula-verseket, amiket saját szerzeményeikkel egészítenek ki.

Hallgass bele!

Kiemelt kép: Jóvilágvan Facebook