Öt képzőművész esélyes a Konok–Hetey Művészeti Díjra

Egyéb

Öten kerültek fel a Konok–Hetey Művészeti Díj shortlistjére, melyet a Konok–Hetey Művészeti Alapítvány hozott létre a tehetséges kortárs képzőművészek támogatására. A díjat november 21-én adják át.

A Konok–Hetey Művészeti Alapítvány, mely kiemelt feladatának tartja az alapító művészek – Konok Tamás és Hetey Katalin – életművének gondozása mellett a tehetséges kortárs képzőművészek bemutatását és támogatását, 2023 nyarán pályázatot írt ki 35 évnél idősebb alkotók számára.

[gallery columns="2" size="full" ids="360292,360294"]

A szeptember 8-án lezárult jelentkezésben olyan festőművészek vehettek részt, akik a geometrikus-konstruktív-konkrét irányzatok képviselői, illetve akiknek újító munkái gazdagítják a művészeti szcénát. Az Alapítvány a hasonló kvalitású szobrászok számára páros években hirdeti meg a pályázatot.

[gallery size="large" ids="360297,360302,360299"]

A zsűri elnöke Szipőcs Krisztina művészettörténész. A bírálóbizottság tagjai a Konok–Hetey Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagjai: Konok Marianne, Konok Tamás özvegye; Hegyeshalmi László képzőművész; Juhász Anna irodalmár; Juhász László alapító; N. Mészáros Júlia művészettörténész, alapító; Molnár Ani, a kuratórium elnöke. A díj a dokumentáló oklevél mellett 300 ezer forint pénzjutalommal jár az Alapítvány jóvoltából, továbbá Botos Péter üvegművész felajánlásából egy vándordíjat is hazavihet a nyertes. Az eredményhirdetést a Ludwig Múzeumban tarják november 21-én.

A Konok–Hetey Művészeti Díj shortlistjére öten kerültek fel: Matzon Ákos, Nagy Barbara, Pál Katja, Sági Gyula és Wolsky András.

Reprodukciók a művészek és a Konok–Hetey Művészeti Alapítvány jóvoltából.