Zenész család gyermekeként Szabadi Vilmos már három esztendősen zenei előképzőre járt, egy évvel később pedig hegedülni kezdett. Az együttmuzsikálás, a koncertek mindig is ünnepet jelentettek számára, így az ötvenedik születésnapját is hangversennyel köszönti. A Budapesti Tavaszi Fesztivál sorozatában 2009. március 27-én, pénteken este kedves muzsikuspartnereivel különleges műsort ad elő az MTA Dísztermében.
- Eddigi pályája során hatezernél is több koncerten játszott, s a repertoárja is több száz darabból áll. Mi alapján állította össze a születésnapi programot?
- Három olyan hegedűversenyt választottam, amelyet mindig szívesen adok elő. A Sibelius-darabbal nyertem életem első és utolsó nemzetközi verseny-díját. Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játszottam eddigi pályafutásom során talán a legtöbbet. Olyan sokat, hogy egy időre még moratóriumot is hirdettem rá. Volt ugyanis időszak, amikor egy év alatt tízszer kellett előadnom... De most megint szívesen tűztem műsorra, Beethoven c-dúr hármasversenyét pedig azért nem hagyhattam ki a programból, mert olyan kedves muzsikuspartnerekkel adhatom elő, mint Gulyás Márta és Onczay Csaba, akik szinte gyerekkorom óta végigkísérték a karrieremet.
- Két trióban is rendszeresen játszik. Ilyen lényegesnek tartja a kamarázást?
- Igen, hiszen így nagyon jó darabokat mutathat be az ember, s ez is színesíti a repertoárt. A két trió más és más élményeket ad. A Belvedere tíz éve alakult, s két másik tagja: Elmar Landerer és Nagy Róbert a Bécsi Filharmonikusoknál játszik. Onczayval és Gulyás Mártával alkotott hármasunk pedig szintén izgalmas kompozíciókat tűz műsorára. S a kamarázás során olyan partnerekkel is rendszeresen muzsikálhatok, mint Jandó Jenő, Gustav Rivinius vagy Csaba Péter.
- S a születésnapi est kísérő együttese, a Pannon Filharmonikusok?
- Velük játszom talán a szimfonikus zenekarok közül a legtöbbet, hiszen az eltelt tíz év alatt harminc hangversenyünk, és több közös külföldi turnénk is volt. Nagyon szeretem az együttest, jó velük pódiumra lépni, akárcsak dirigensükkel, Hamar Zsolttal.
- Az ünnepi koncertről felvétel is készül...
- Igen, s ezért mindennél jobban kell játszani, ami már a három versenymű miatt sem könnyű. Komoly technikai igényű darab mindegyik. De azért nem hiszem, hogy gondot okozna a dolog, hiszen ha már nem is tizenkét órákat, de azért még most is nagyon kitartóan gyakorolok. Emellett öt kilométer futással kezdem a napot. A zenei perfekcióhoz, a precizitáshoz erre is szükség van. Ahhoz ugyanis, hogy az ember a pódiumon ötvenszer jól meghúzzon egy crescendót, otthon legalább százszor el kell végeznie ezt a mozdulatsort.
- Részletesen mesél a jó felvételhez szükséges képfelbontásról, a mikrofonok legszerencsésebb elhelyezéséről. Ezek szerint máig megmaradt a műszaki érdeklődése. A főiskolát ugyanis úgy kezdte, hogy ha nem jut be a legjobbak közé, akkor hangmérnök lesz.
- Sőt, a kvantumfizika is érdekel, az egyik legnevesebb amerikai tudományos újságot is járatom, így bármikor hosszasan tudok mesélni a molekula motorról, a megállított fényről. Fontosnak tartom, hogy az ember ne csak a muzsikával törődjön.
- Ezt a gondolkodásmódot meg tudja tanítani a növendékeinek is? Negyedszázada dolgozik a Zeneakadémián, sokáig az intézmény legfiatalabb tanára volt. Ma azonban jóval nehezebb karriert építeni, mint akár tíz ével ezelőtt. Fel lehet erre készíteni a hallgatókat?
- Igyekszem rávenni őket, hogy ne csupán a muzsikával foglalkozzanak, hanem műveljék magukat, s a kultúra egyéb ágaiból és a tudományból is legyenek naprakészek. S mivel napjainkban egyre gyötrelmesebb ez a pálya - több szempontból is -, ezért is nagyon fontos, hogy önfeláldozóak legyenek, tisztességesek, és másokat is vegyenek emberszámba. Ekkor válhatnak egyedi előadóművésszé, s ez a típus manapság nagyon ritka. Ahhoz ugyanis, hogy megleljék az egyéni színeiket, sok mester magyarázatára van szükség arról, miért is vagyunk a világon. A hangszerrel való fizikai együttlét mellett az szintén roppant lényeges, hogy a darabban sajátos, csak arra az előadóra jellemző gondolat is megszólaljon. Régebben a nagy generációk még hatottak egymásra, ma azonban már egyre ritkábban tapasztalni ilyet. S nemcsak az anyagi problémák, hanem a minket körülvevő, morális válság miatt is. Ezért igyekszem a növendékeket arra ösztönözni, hogy figyeljenek befelé is, mert magukban lehet, hogy valami szebbet találnak, mint a körülöttük lévő világban.
- A fél évszázados jubileum összegzésre is késztette, vagy annyi a feladata, hogy erre sem jut ideje?
- Inkább ez utóbbi, de persze ilyenkor az ember igyekszik áttekinteni, mi marad utána. Hogy eddigi munkássága során alkotott-e valami kiemelkedőt, vagy másból sem állt az élete, mint koncertek sorozatából. Azért úgy vélem, sok lényeges dolog történt a pályám során, s ezek közé tartozik a két MIDEM-díj, a párizsi Choc-elismerés vagy a Liszt-díj. S ilyenek a tanítással töltött évtizedek a Zeneakadémián.
- Ebben az évben a lemezfelvételekkel is jubilál, hiszen lassan már annyi lesz a CD-i száma, ahány esztendős...
- Most még csak a negyvennyolcadiknál tartok, de az ünnepi koncertet követően máris készül a negyvenkilencedik, ősszel pedig az ötvenedik album. A következő Paganini-válogatás lesz, világpremier, nagyon izgalmas hangszertársítással. Ősszel Vecsey Ferenc szerzeményeit játsszuk el. Négy esztendővel ezelőtt már készítettünk Homor Zsuzsa zongoraművésszel egy Vecsey-kiadványt a Hungarotonnál, amely mind a szakma, mind a közönség körében sikert aratott. S bár ezeket a virtuóz és édes-bús darabokat korábban nem játszotta senki, mára beépültek a koncertprogramokba.
- A kísérletező, felderítő énje a repertoárján is megmutatkozik.
- Ezek a művek nemcsak engem építenek, hanem a magyar repertoárt is. Hiszen olyan kompozíciókat adunk elő, mint Hubay, Joachim hegedűversenyei, Weiner, Dohnányi alkotásai, amelyek ezáltal is részévé váltak a hazai repertoárnak. Ezért kezdtem el olyan zenetörténészekkel is dolgozni, mint Somfai László és Gombos László. Ma már ugyanis az is nagyon lényeges, hogy milyen kiadványból játsszunk. Van egy tajvani zenetudós, aki a Mozart összkiadás mellől küldözgeti nekem a legújabb kutatási eredményeket. Nem engedheti meg magának az ember, hogy lemaradjon.
- A közönség mennyire nyitott az újdonságok iránt?
- Japánban például vannak kifejezetten kedvenc szerzők, ott nem válogathat az ember kedve szerint. Azon egyébként sokszor elgondolkodom, hogy meddig lehet nevelni, és meddig lehet szórakoztatni. Ennek a helyes arányát kell megtalálni.
- Nagyon tudatosan tervezi az életet.
- Minden szinten erre törekszem, de ahogy kilépek a pódiumra, más erők hatnak rám - az ihlet nagy úr, de kicsit rapszodikus, kissé kiszámíthatatlan. Muzsikálok, a gondviselés kezébe helyezve magam. S még minden hangverseny előtt van bennem lámpaláz. Hiszen mindig csoda, amit a hangversenyen megél az ember, így nem véletlen, hogy felfokozott állapotban vagyok.
- Mégis, kíméletlen szakmának nevezte a muzsikusi hivatást.
- Újra meg kell szerezni a közönséget, mert az eltelt évek során elveszítettük. Nem tettünk meg mindent érte, és ezen változtatni kell.Minden új mediaplatformot el kell érni, ki kell használni erre a célre. A publikumot is be kell avatni a hangok mögötti világba. Úgy, mint amikor a repülőgépen beviszik az utast a pilótafülkébe, hogy lássa, mennyi gombon múlik az élete. Attól lesz közönségünk, ha felkeltjük a zene iránt az emberek érdeklődését, és mindent elkövetünk azért, hogy megszeressék a klasszikus muzsikát. A művész ugyanis nem lehet boldog magában.
