Öt premier és létszámleépítés az Operaházban

Egyéb

Az évadnyitó társulati ülésen Bálint András színművész köszöntötte a dalszínház dolgozóit, mégpedig Tóth Aladár 1934-es beszédével, melyet a palota 50. születésnapján mondott el. A mai napon a 124. szezont kezdték meg a Magyar Állami Operaház tagjai, igaz, egy bő hete már esténként teltház előtt aratnak sikert a klasszikus repertoár darabjaival.
A 2007/2008-as szezonban az Erkel Színházban már nem tartanak előadásokat, viszont próbatermeit és a színpadot használni fogják. A közönséget a legtöbb alkalommal az Andrássy úti épületbe várják, 41 estén azonban a közeli Thália Színházban tartanak majd előadásokat - ehhez 70 napra kellett bérbevenniük a Nagymező utcai befogadószínházat. Vass Lajos kinevezett főigazgató

PROGRAM
Az évad első premierje október 26-án a Thália Színházban lesz, ahol Stravinsky-egyfelvonásosokat mutatnak be: A katona történetét, a Mavrát és A rókát. A produkciót Vidnyánszky Attila rendezi. Ezt követi november 24-én Richard Strauss Elektrája, amelyet Kovalik Balázs visz színre. Végre operaszerepben, Klytemneistraként láthatja a magyar közönség Agnes Baltsát, a címszerepet Nadine Secunde énekli az Elektrában.
    Változás a műsortervben, hogy a Bihari nótája című egész estés balett helyett Három egyfelvonásos: Bozsik Yvette, Fodor Antal és Markó Iván egy-egy koreográfiája kerül színre.  Május utolsó napjára került az Anyegin felújítás, amelyet a Magyar Állami Operaház felkérésére Zsámbéki Gábor rendez.
mti

hangsúlyozta, hogy a ház gazdálkodása egyre inkább kiszámítható lesz: 2010-ig ugyanis 5,3 milliárd forintban rögzítették az Operaházat megillető állami támogatás mértékét. Mint mondta, az intézmény vezetését 1,5 milliárdos felhalmozott tartozással vette át, ez a szám jelen pillanatban 600 millió, a naptári év végén pedig 400 millió forint lesz. Mindeközben a kollektív szerződés véglegesítésén, a ház üdülőinek felújításán, további szociális juttatások kigazdálkodásán is dolgoznak, ugyanakkor a közeli jövőben számítani kell a csoportos létszámleépítés következő körére, melynek elsődleges vezérlő elve a munkamorál és a produkált minőség lesz. "Azok a munkatársak maradnak az Operánál, akik egyszerre elkötelezetten és professzionálisan végzik el feladatukat" - mondta a főigazgató a társulat előtt hétfőn. Az Erkel Színház munkatársainak igyekeznek az Operaházban és a Tháliában munkát találni, többen pedig az Erkelben zajló próbák kiszolgálásánál kell, hogy dolgozzanak - tette hozzá Vass Lajos.
Fischer Ádám főzeneigazgató megkezdte a következő két szezon megtervezését, mivel idén még számos külföldi kötelezettsége van. Így a főzeneigazgató klasszikus feladatait egyelőre jórészt Kovács János első karmester végzi, akinek munkáját tanácsadóként segíti - jelentette be a világhírű művész, aki a későbbiekben is feltétlenül számít Kovács szaktudására és véleményére. Keveházi Gábor balettigazgató szerint a Magyar Nemzeti Balett tavalyi bemutatói közül az Elfújta a szél óriási közönségsiker, majd mosolyogva hozzátette: modern estjük inkább a szakmai berkekben népszerű.


kevehazi_solyomnagy_vasslajosD_KOS20070917011.jpg
Keveházi Gábor (balra) balettigazgató és Sólyom Nagy Sándor magánénekes gratulál egymásnak, miután megválasztották őket örökös tagnak a Magyar Állami Operaház évadnyitó társulati ülésén. Jobbra: Vass Lajos főigazgató.MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Operaház évadnyitó tradíciója számos díj átadása. Örökös tag lett Keveházi Gábor és Sólyom-Nagy Sándor, ők ketten az Operaház mesterművészei címet is elnyerték, posztumusz örökös tag lett Rigó Magda magánénekes és Vágó Nelly jelmeztervező, valamint Fülöp Zoltán díszlettervező. A magánszemélyek által alapított, fiataloknak adható díjakat Mester Viktória, Salvi Nóra oboa, Fajger Orsolya korrepetítor, és Brickner Szabolcs nyerte el. Pless-díjat kapott Irena Szaveljeva korrepetítor, Littner György Meggyesi Éva, Szűcs Árpád énekkari tagokat is jutalmazták. Melis György elismerését Berkes János magánénekes vehette át.


kovalikbalazs_bekesandrasD_KOS20070917009.jpg
Kovalik Balázs és Békés András

A társulat előtt felszólalt Békés András rendező, a színművészeti egyetem professor emeritusa, aki ajándékkal köszöntötte a dalszínház vezérkarában Kovalik Balázs művészeti vezetőt és Fischer Ádám főzeneigazgatót. Kiemelte, hogy súlya van jelenlétének, hiszen távozása, 1990 óta semmilyen módon nem nyilvánult meg az Operaházban történtekkel kapcsolatban, most viszont annyira bizakodó, hogy ennek ilyen módon hangot akart adni. Szinetár Miklós is dícsérni jött - a korábbi főigazgató szintén szót kapott a társulati ülésen. Úgy fogalmazott, szolnoki tapasztalatai szerint Vass Lajos sikeres, tehetséges, jó vezető, Fischer Ádám neve világmárka, Kovalik Balázs pedig az elsőszámú operarendező ma Magyarországon. A vezetőség két további tagját azért illeti Szinetár szerint minden kitüntetés, mert Kovács János és Keveházi Gábor tartotta a vállán a házat az elmúlt két viharos esztendőben. Szavait azzal zárta, hogy most jó szívvel lép ki az Operaház Hajós utcai kapuján, mert tudja, hogy drukkol, hogy kinek drukkol, és azt is, hogy miért.