Öt új produkció lesz a pécsi Bóbita Bábszínház ősszel induló évadában

Színpad

Négy bemutatóval és egy felújított produkcióval készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, amely további mintegy húsz darabot tart műsoron az előző évadokból.

A baranyai megyeszékhelyen több mint hatvan esztendeje működő intézmény évadajánlója szerint elsőként szeptember 3-án tekinthet meg új előadást a közönség. Markó Róbert rendezésében a négy éven felülieket hívják az Esti mese című produkcióra, amelynek középpontjában az esténként édesapja meséit hallgató Bóbita áll. A darab szereplői között Mag Eszter, Arató Máté, Várnagy Kinga és Czéh Dániel szórakoztatja majd a kicsiket.

A 3–6 éveseknek szóló, novembertől megtekinthető Répamesében szintén Czéh Dániel és Mag Eszter kap szerepet. A teátrum népszerű művészei versekből, mondókákból, nyúlfarknyi mesékből összeállított, Szabó Attila rendezésében megvalósuló előadáson szórakoztatják a gyerekeket.

Szintén novemberben állítják színpadra a sokszereplős zenés bábelőadást, Az elveszett szaloncukort Halasi Dániel rendezésében.

A korábban már játszott, ám az évadra teljesen felújított, négy éven felülieknek szóló produkció szereplői vízkereszt előestéjén, a karácsonyfa leszedése előtt járnak.

A tervek szerint 2023 márciusában nézheti meg az öt éven felüli közönség Varsányi Péter rendezésében a Kacor királyt. A közismert magyar népmese alapján született produkcióban Nyírfaárnyas Kiserdő lakóinak – Rókának, Varjúnak, Nyúlnak és Medvének – nincs sok nyugta mostanában, ugyanis bármikor megérkezhet a híres-hírhedt Kacor király, hogy feldúlja az otthonuk békéjét.

A legkisebbek sem maradnak bemutató nélkül,

hiszen – várhatóan áprilistól – a három év alattiaknak szóló Hacuka-pacuka című darab mutatja be, milyen nehéz, egyben szórakoztató is tud lenni az apróságok felöltöztetése. A produkcióban játékok, zenék, mondókák segítenek lekötni, elterelni a gyermek figyelmét, így az öltözködés akár jó móka is lehet – ígéri a társulat.

A műsoron tartott előadások között lesz a többi között az előző évadban nagy sikerrel bemutatott Háry János; Torzonborzt két produkcióban is láthatja a közönség, ahogy Holle anyó, Hamupipő történetei is megelevenednek, a csecsemőszínházi produkciók közül pedig is további hat darab kerül ismét színpadra.

A bábszínház az előadások mellett óvodásoknak és iskolásoknak kézműves- és bábkészítő foglalkozásokat, összművészeti előadásokat, szabadtéri játékokat kínál, továbbá az ifjúsági és a felnőtt korosztályt foglalkoztató témákat bemutató programokat is tart.

Az előadásokról, a jegy- és bérletárakról részletes tájékoztatás az intézmény honlapján, a bobita.hu címen olvasható.

Nyitókép forrása: a Bóbita Bábszínház Facebook-oldala