A nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére vár ötletpályázatokat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK); a pályaművek benyújtásának határideje május 22.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából meghirdetett ötletpályázaton referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző képzőművészek és iparművészek indulhatnak.

A kiírás szerint az emlékmű egyaránt lehet a trianoni békediktátum mint a Magyarországot megcsonkító és szétszabdaló történelmi esemény allegorikus ábrázolása, de kapcsolódhat a magyarság nemzettudatának szimbólumvilágához, a történelmi Magyarország attribútumaihoz.

A térbeli kompozíció művészeti mondanivalójának a
magyar nemzet egységének, erős nemzettudatának és fennmaradni akarásának
üzenetét kell hordoznia.

Az emlékműnek Budapesten, az I. kerületi Szent György
téren való létrehozáshoz építészmérnök vagy építőművész közreműködése
szükséges, de a pályázó javasolhat olyan vidéki helyszínt is, ahol a művészeti
mondanivaló topográfiai, történelmi kontextusba is helyezhető.

A pályaművek elbírálása három fordulóban zajlik. A pályázat első helyezettje 600 ezer, a második 500 ezer, a harmadik 400 ezer forintos díjazásban részesül. Az eredményről szeptember 15-ig értesíti a pályázókat a MANK.

Nyitókép: Szervátiusz Tibor Trianon emlékműve Táton.