Ötödik évfordulóját ünnepli a Szerb Kultúra Hónapja

A Szerb Kultúra Hónapja a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ egyik legismertebb, és legszélesebb művészeti spektrumot felölelő eseménye, melyet 2009 óta rendeznek meg. Célja a magyarországi szerbek örökségének részét képező tradíciók és hagyományok életben tartása, de egyszersmind a kortárs szerb kultúra bemutatása is.

 

Az idei jubileumra a szervezők csaknem húsz programmal: többek közt kiállításokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és könyvebemutatóval, valamint szakmai előadásokkal, divatbemutatóval és folklór előadásokkal készülnek országszerte. Az események többségén a fordítás biztosított.

 

A jubileumi megnyitóra szeptember 12-én 19 órától, a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében kerül sor - ezt követően pedig Magyarországon elsőként mutatkozik be egész estés koncertettel a "Serbian Jazz Bre!" multimediális projekt, illetve a megnyitó díszvendégeként a 40 éves Vujicsics Együttes is tiszteletét teszi.

 

A Vujicsics Együttes 1974 tavaszán alakult Pomázon, mint a helyi nemzetiségi táncegyüttes zenekara. Innen vezetett az út a sikerig: ma országosan ismert és népszerű, de határainkon túl is koncertező együttes. Célja: a délszláv nemzetiségek, elsősorban a szerbek és horvátok változatos és gazdag népzenei hagyományának ápolása.

A "Serbian Jazz Bre!" lenyűgöző vizuális elemek kíséretében, a balkáni jazz izgalmas dallamaival kápráztatja el a közönséget. A multimediális projekt keretein belül bemutatkozó művészek Szerbia legismertebb jazz zenészei, akik játékuk során a modern jazz elemeit vegyítik a tradicionális szerb dallamokkal ? egy rendkívül izgalmas egyveleget létrehozva.

 

Az idén jubileumát ünneplő rendezvénysorozat részletes programja augusztus végétől lesz elérhető a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ oldalán.

 

A megnyitó ideje: 2014.szeptember 12. (péntek), 19:00

Helye: Zeneakadémia (Solti György Kamaraterem), 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

 

Fotó: Vujicsics Együttes oldala