Otto Lilienthal halálos balesetet szenved

Egyéb

Repülőgépének lezuhanása után, 48 éves korában Berlin-Lichterfeldén meghal Otto Lilienthal német mérnök, a repülés úttörője. Utolsó repülését egy a Birodalmi Találmányi Hivatalnál "egyszerű vitorlás apparátus" néven bejegyzett kétfedeles siklógéppel hajtotta végre, de lezuhant. "Áldozatok nélkül pedig nem megy." - így örökítette meg a szájhagyomány a törött gerincű Lilienthal utolsó szavait.
Lilienthal berlini mérnöki tanulmányai befejezése után felépít egy gépgyárat és gázkazángyártással, valamint bányagépekkel foglalkozik, de fő szenvedélye a repülőmodell-szerkezetek tanulmányozása. Az 1889-ben Berlinben megjelenő "A madárrepülés, mint a repülés művészetének alapja" című művében testvérével - Gustavval - együtt kifejtette a madarak repüléséről leszűrt tapasztalatait, és végkövetkeztetéseit egy sikló repülőszerkezet építésével valósította meg. Már 1890 óta rendszeresen kísérleteket végzett siklórepülőkkel. Lilienthal először egyszárnyú repülőgépet épített, amivel az ellenszelet kihasználva egy dombról vagy egy ugrósáncról indult és testével kormányozta azt. Később kifejlesztett egy textilszövetből és fűzfavesszőből épült siklórepülőt, egy kétfedelű gépet, két madárszerű szárnnyal.
Lilienthal 1890 és 1896 között kereken 2000 repülési kísérletet végzett siklójával, melyek alkalmával már 350 méteres távolságot is megtett. Eközben más országokban is végzetnek repülőgépekkel kísérleteket, így a Wright-fivérek (Wilbur és Orville) az Egyesült Államokban (1903. XII. 17.). A Német birodalomban Ferdinánd von Zeppelin gróf (1900. VII. 2.) a léghajók fejlesztésével foglalkozik.