Ötvenkét alkotócsapat indult a Madách Színház új musicalpályázatán

Színpad

A pályázat első fordulója lezárult, a második forduló beadási határideje október 12.

A Madách Színház áprilisban hirdette meg 2010 és 2012 után harmadik alkalommal musicalpályázatát, amelyre magyar szerzők új, korábban be nem mutatott műveit várják.

A Madách Színház immár egy évtizede sokat tesz azért, hogy a musical műfaja megújuljon, e cél érdekében hirdették meg korábbi pályázataikat, amelyeken jelentős művek születtek. Ezek az alkotások azóta a Madách Színház és más magyar színházak sikeres darabjaivá váltak, köztük van Bolba Tamás, Galambos Attila és Szente Vajk Csoportterápia, Bella Máté és Karafiáth Orsolya Macskadémon, Másik Lehel és Vizeli Csaba A púpos, valamint Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston Én, József Attila című műve.

A beérkező pályaműveket szakmai bizottság bírálja el, amelynek tagja Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Szente Vajk rendező, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.

A pályázat következő fordulójában, október 12-ig, a most benevezett darabok öt dalának demofelvételét, a darab egy jelenetét, valamint szinopszisát várják.

Nyitókép: jelenet a Macskadémonból