Övék a dicsőség

Mert a rock and roll örök. Igen, ez körülbelül annyira hangzik nevetségesen, mint a világbéke vágya, vagy az Exit Talentum Színpad egyik fellépőjének "na, akkor most olyan buzisan fogok táncolni, hogy még a Magic Mirrorba is beengednének" mondata. Ő egyébként azon kevesek közé tartozott, aki a negyvenperces koncert alatt az odavetődött ötven-hatvan fős publikummal kommunikálni próbált. Szavazásra, közösségi oldali bejelölgetésre buzdított, My Space-es elérhetőségüket többször elmondta, és a lemezvásárlási lehetőségre is felhívta a figyelmet az "aranyos kis számok" között. És mert hát nagyon rákenról, hát zúztak, mint az állat, bár kiba... fáradtak, mert k..va sokat dolgoznak a Szigeten. Intelligens alterfunky, pontos grind core, örömzene mixtúra és örömódák egy kisvárosi presszóból egyaránt hallható. Igaz, az ön- vagy mások általi műfaj-meghatározás nem mindig a legpontosabb. A depresszív akkordokban annyi a depresszió, mint egy Hello Kitty-boltban, az energikus pop-rock meg inkább hangosan nyúlós.

Az Open és a Bahia Színpad közé szorulva, a hajnali és délelőtti időpontok kivételével más helyszínek hanghullámaival interferálva küzdenek a világrekorderek. Itt bátran felléphet szinte bárki, és nyugodtan játszhatnak feldolgozásokat. A bájosan riadt tíz-tizenkét évesekből álló zenekar mellett sörfesztiváli fellépők, wannabe-samponreklámok és Takáts Eszti színesíti a palettát.

Helyszínek, amelyek mellett elmennek az emberek, a családtagokon és a barátokon kívül célirányosan csak azok közelítik meg, akik a támogató lapkiadó glossy és bulvármagazinjaiért vágnak át a tömegnek nehezen nevezhető csoportosuláson, vagy sörözni akarnak. A résztvevők köszönik, hogy ott vagyunk, köszönik, hogy ott lehetnek. Részemről nagyon szívesen.