- Egy interjúban azt mondtad, hogy a filmezés mindig is előrébb volt nálad, mint a színpadi szerepek. És bár úgy nyilatkoztál, hogy nem akarod annyira lekötni magad, mint amennyire ezt egy színház igényli, most mégis több budapesti előadásban is láthatunk. Sőt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban is elvállaltad Az ifjúság édes madara főszerepét. Miért döntöttél úgy, hogy egy ilyen, a fővárosi előadásoknál is több kötöttséggel járó vidéki produkcióban vállalsz szerepet?
- Ez az évad így jött ki. Hiányoztak a szereplések, a fellépések és nagyon szerettem volna kipróbálni magam. Volt olyan előadás, amivel kapcsolatban konkrétan úgy hívtak fel, hogy már nagyon régóta szerettem volna eljátszani azt a szerepet - mint például Az ifjúság édes madara főszerepét, úgyhogy megcsináltam.
- Vonzott az is, hogy egy új városban próbálhatod ki magad, és hogy Kosmonopolis hercegnőként Xantus Barbara lesz a partnered, akivel nemrég a Karinthy Színházban is játszottál? Egyáltalán, mi motivál egy szerep elvállalásában?
- Csak a szerep motivált, kíváncsi voltam, hogyan tudom megoldani. Ez nagyon nehéz szerep, többször is láttam ezt az előadást anno, amikor még "perverz" színházba járó voltam. Ez hangulatfüggő. Ha éppen úgy érzem, hogy az utam arra vezet, akkor megcsinálom, ha nem úgy érzem, akkor pedig nem. Most például már alig várom, hogy vége legyen. Minden próbanapon gyakorlatilag lenyomtam magam a padlóra, szörnyű volt. El is határoztam, hogy soha többet.
- Ezek szerint annyira nem áll közel hozzád Tennessee Williams darabjainak keserű világa.
- Abszolút nem áll hozzám közel.
- Színészi szempontból viszont nem hálátlan feladat.
- Igen, pont ezért vállaltam, viszont ha néző lennék, én meg nem nézném.
- Miért?
- Én túl egészségesen gondolkodom ilyen tekintetben, mint hogy azzal töltsem a drága időmet, hogy bemegyek egy színházba és beteg embereket nézek beteg darabokban, beteg játékkal. Tőlem ez annyira távol áll, hogy el sem tudom mondani.
- Akkor ez elég ambivalens kihívás lehetett a számodra: a szereplő és a darab távol áll tőled, mégis régóta "fented rá a fogad". Milyen volt a dunaújvárosi társulattal dolgozni? Az a fajta színész vagy, akit inspirál az új közeg?
- Persze, nagyon jó volt velük dolgozni. Talán annyi nehézség akadt, hogy a próbákra úgy volt három hónapunk, hogy sok minden közbejött: ott voltak az ünnepek, a kamaraszínház pedig sokszor ki volt adva előadásra. Ez a három hónap így gyakorlatilag másfél hónap kőkemény próbát jelentett.
- Hogyan reagált a dunaújvárosi közönség az előadásra és mit vársz a budapesti fellépéstől?
- Nagyon pozitívan reagáltak, bár vidéken mindig más játszani, mint Budapesten. A budapesti közönség kiábrándultabb: már túl sok mindent láttak, túl sok inger éri őket, nem ugyanaz a szituáció, mint vidéken. Ott nagyrészt nem annyira szakmabeliek, hanem civilek ülnek be, nekik egész más játszani - teljesen belemennek az előadásba és átélik a történéseket. Pesten semmi jóra nem számítok. Mostanában nem volt túl sok pozitív, színházi közegben eltöltött időszakom, amiből arra következtethetnék, hogy minden rendben van a budapesti színházi berkeken belül, sőt.
