Palóc húsvét a füleki várban

Egyéb

 A füleki vár

 
(MTI) - A fesztiválon kézműves-foglalkozásokkal, valamint táncegyüttesek és hagyományőrzők fellépéseivel mutatják be a palóc népi kultúra jellegzetességeit.
  
A húsvéti tojás díszítésének többféle módját is kipróbálhatják az érdeklődők, bekapcsolódhatnak locsolóversmondó-versenybe, a legkisebbek pedig húsvéti bárányokkal is találkozhatnak az állatsimogatóban.
   
A rendezvény ideje alatt a látogatók a vár Bebek-tornyában megnézhetik a NyusziFülek - Fil'akovsky korbác című, húsvéti témájú karikatúrakiállítást, a Magyar Közösségi Ház udvarán pedig bekapcsolódhatnak A göndökfarkú palóc disznó mennybemenetele címen meghirdetett hagyományos disznóölésbe.
 
Nem hiányzik majd a várudvarból a közkedvelt kézi hajtású körhinta, a gyerek íjászverseny és a palóc specialitások kóstolója sem.
   
A Palóc húsvét kiemelt vendége lesz a Nógrád megyei negyventagú Rimóci Hagyományőrző Együttes és a Rimóci Rzesbanda, a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, valamint a budapesti Csík Zenekar.