Dalszerzői pályázat gimnazista és középiskolás zenekarok részére

"Semmim sem volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam"

- írta Radnóti Miklós 1944. április 30-án Sem emlék, sem varázslat című versében. Nem felejthetjük azokat, akikkel a holokauszt szörnyűsége megtörténhetett, ugyanakkor hinni kell tudnunk az emberiségben, hogy eredendően nem pusztításra született, s hogy a humanizmus mindig győzelmet arat a gonosz felett. Ez a kettősség határozta meg az elmúlt 70 év történelmi számvetését.

A pályázat célja a költészet és az olvasás népszerűsítése a legkedveltebb művészeti ág, a könnyűzene eszközeivel - nem csupán a pályázók, de az őket hallgató ifjúság körében is.

Pályázati feltételek:
- A pályázaton részt vehet bármelyik Kárpát-medencei gimnázium, közép- és szakiskola diákja.
- Pályázni kizárólag új művel lehet.
- A pályázásban való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amit az esemény hivatalos oldalán tehet meg: 2014. június 1-30. között.
- Nevezési díj nincs.
- Iskolánként több együttes is pályázhat.
- A dalokat szakmai zsűri bírálja el, valamint külön közönségdíj jár annak az együttesnek, amelyik a pályázat Facebook oldalán (https://www.facebook.com/ujfalaktoveben) a legtöbb like-ot kapja.
A pályázat díjazása:
- Fődíj: 3 dalból álló stúdiófelvétel, fellépési lehetőség a 2015-ös Művészetek Völgyében, hangszervásárlási utalvány
- Egyéb díjak: stúdiófelvétel, fellépési lehetőségek, értékes ajándékok
A pályázat összdíjazása: 500 000 Ft
A zsűri a beérkezett pályamunkák mennyiségétől és minőségétől függően dönti el, hogy összesen hány díjat oszt ki.

A pályázat ütemezése:
A regisztráció határideje: 2014. július 31.
Az elkészült dalok beküldésének határideje: 2014. szeptember 30.
A pályázat elbírálásának határideje: 2014. október 31.
A pályázat eredményhirdetésére 2014 novemberében kerül sor.
A pályázat benyújtása:
Az elkészült dalokat mp3 formátumban, max. 5 Mb-os méretben a következő e-mail címre kell elküldeni: holokauszt@kulturvonal.hu
Részletek: http://www.kulturvonal.hu/holokauszt